Papp Dóra: Tükörlelkek (1. rész)

MEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 388
KIADÓ: Ciceró
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek.
A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek…
Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben…

Viccesen indult a kalandom ezzel a regénnyel, ugyanis a megjelenése környékén teljesen azt hittem, hogy fantasy lesz, a cím misztikusságát (mert hát na, kicsit misztikusnak tűnik) és az írónő korábbi műveit tekintve. Aztán mikor kiderült számomra, hogy Magyarországon játszódó ifjúsági regény, természetesen rögtön rá is került a várólistámra. Naná, hiszen aki egy ideje olvassa a blogot, az tudja rólam, hogy mennyire imádom a kortárs magyar ifjúsági könyveket. És most bizony először bántam nagyon, hogy az én tinikoromban nem születtek ilyen művek, és nem olvashattam a gimi padjaiban ülve Orsi és Kriszti történetét. De jobb később, mint soha, ugyanis enélkül a történet nélkül tényleg szegényebb lettem volna. 

Nos, már az első fejezetek rácáfolnak a cím miatti szkepticizmusomra, ugyanis akkor már hihetetlenül ötletesnek találtam. Ehhez még hozzájön a borító is, mely két oldalán a két lány személyiségéről kapunk képet (a borítón Orsié látszik, de a hátoldalon Kriszti dolgait láthatjuk, lásd lejjebb). Orsi és Kriszti tényleg tükörlelkek, totálisan ellentétes karakterek. Egy iskolába járnak, de nincsenek jóban, viszont néha keresztezik egymás útját, és ebből a két szemszögből bontakozik ki a történet. És komolyan, nem tudom szavakba önteni, mennyire hihetetlenül remek ötlet volt ez a fajta megközelítés. Végre nem egy potenciális szerelmespár gondolatait ismerhettük meg két nézőpontból, hanem két lányét, akik egyáltalán nincsenek egymással barátságban, csak a felszínt látják, és annak alapján ítélkeznek a másikról. Két történet, két sors, különböző problémák, jobban belegondolva mégis mintha nem állnának olyan távol egymástól.

Nagyon sok aktuális problémát érint az írónő, mindezt pedig egyáltalán nem szájbarágósan tolja az orrunk elé, hanem nagyon finoman, elrejtve a történetben. A szereplők hétköznapiak, szinte megelevenednek az oldalakon, és szerintem mindegyikünk tud azonosulni valamelyikükkel. Hozzám Kriszti és az ő problémái állnak a legközelebb, ettől függetlenül az összes szereplő sorsát magaménak éreztem. A két főszereplő srác, Olivér és Kornél is nagyon bejött, bár annyi negatívumot meg kell említenem, hogy míg a lányok személyisége totálisan elkülönült, addig a fiúk nagyon hasonlítottak egymásra, és sokszor össze is kevertem őket. Viki karaktere természetesen nagy kedvenc volt, aki olvasta a regényt és ismer engem, az fogja tudni, hogy miért, nem spoilerezek :) Viszont a legérdekesebb szál szerintem az angoltanár, Paul és Orsi szála volt, illetve az a pszichológiai játék, melyek ketten együtt folytattak. Paul már csak azért is nagyon érdekes, mert ő az a karakter, aki mindig pozitív, állandóan mosolyog és nevet. És ez a fajta optimizmus teszi őt egyben ijesztővé is.

Az írónő nagyon sok dalt említ a történet során, és ez mégsem hat erőltetettnek, sőt, inkább segít a karakterek és a szituációk bemutatásánál. Emellett jótékony hatással volt rám is, ugyanis a regény olvasása óta állandóan Leander Risingot hallgatok… és ebben nincs semmiféle túlzás, mert tényleg, múltkor még a villamoson is azt dúdolgattam!

A végéről csak annyit tudok mondani, hogy maga az eksztázis, mert míg az egyik lány története látszólag happy enddel ér véget (ami ugye nem jelent semmi), addig a másiké robban, mint a bomba. A befejezés tényleg rendkívül jól sikerült, és annyira várom már a második részt, hogy hihetetlen.

A Tükörlelkek egyértelműen a kedvencemmé vált, meg merem kockáztatni, hogy jobban bejött, mint az összes eddig olvasott magyar ifjúsági regény. Nagyon szerethető, jól megírt karakterek, hétköznapi problémák, finom humor, szuper dalok, vidék és a főváros nagyszerű bemutatása és még sorolhatnám. Tulajdonképpen egy csomó dolgot tudnék még erről a regényről írni, mert annyi gondolatom született olvasás közben, de meghagyom mindenkinek, hogy olvassa el és gondolkozzon el a sorokon, illetve a sorok között lévő üzeneten. Megéri, tényleg.

Hírdetés