Véget ért a D.A.C. avagy beszámoló az utolsó részről

Nagyon fájó szívvel búcsúzom a D.A.C-sorozattól, hiszen több szempontból is jelentős az életemben. Egyrészt a könyves blogolásom éveit szépen végigkísérte, ugyanis az első kötet mindjárt a blogom első évében jelent meg, és azóta is évente legalább egy, de néha kettő D.A.C.-részt kaptunk, amelyet mindig izgatott várakozás előzött meg. Másrészt szinte minden rész olvasásához fűződik egy-egy személyes emlék. Harmadszor meg talán azért különleges, mert az elején bár szerettem, de nem teljesen győzött meg, mígnem a harmadik rész olvasásakor szerelmesedtem belé teljesen és végérvényesen. Ekkor bizonyosodtam meg arról, hogy Kalapos Éva milyen iszonyat tehetséges írónő, és még a legátlagosabb helyzeteket is mennyi érzelemmel, realitással, emberséggel tudja leírni. Az ötödik kötet meg maga volt a katarzis, így aztán nem csoda, hogy mennyire vártam a hatodik, befejező részt.

kalapos-eva-dac-sorozat

Nos, hogy őszinte legyek, bármennyire is jó volt a befejezés, mégis hiányérzetem van. Talán az előző részek túl magasra tették a lécet a nagyon erős témáikkal, és ebben a részben az a bizonyos pályaválasztás már nem ütött akkorát tekintve az előző tiniterhesség dolgot. Mindenesetre panaszra nincs okom, nagyon jól megírt és a lehetőségekhez mérten erős történetet kaptunk, de mint mondtam, annyira jók voltak az előző részek, hogy azokat már nem tudta túlszárnyalni, és sajnos elérni sem. Continue reading “Véget ért a D.A.C. avagy beszámoló az utolsó részről”

Variációk az első szexre

elso-szexualis-elmenyVannak olyan könyvek, melyek hiánypótlónak számítanak a kortárs irodalomban. Az első című antológia pont ilyen. Amikor megtudtam, hogy készül egy novelláskötet az első szexuális élmény téma köré épülve, ráadásul tizenöt nagyszerű kortárs magyar író ír különböző nézőpontokból, borzasztóan megörültem. Azonnal kíváncsi lettem, milyen történetekkel rukkolnak elő, mennyire lesznek egyediek, és miként mennek bele ebbe az igazán intim témakörbe. Szerencsére nem kellett túl sokáig várnom, lehetőséget kaptam, hogy még megjelenés előtt pár héttel elolvashassam a kötetet. És két szuszra ki is olvastam.

Tulajdonképpen már az előszó meggyőzött, de ez nem is meglepő, hiszen Nyáry Krisztián munkásságát már eddig is nagyra tartottam. Tökéletes indítója ez a novelláknak, méltó Nyáry Krisztián nevéhez, és érdekes tudnivaló számunkra. Aztán következnek a novellák, melyek tényleg minden szempontból változatosak és sokszínűek. Ebből adódóan természetesen akadtak, melyek azonnal belopták magukat a szívembe, viszont akadtak olyanok is, melyek nem igazán nyerték el a tetszésem. Continue reading “Variációk az első szexre”

Egy antológia arról a bizonyos első alkalomról

Ez az év is jól indul! Mi még fel sem ocsúdtunk a karácsonyi könyvdömpingből, de a Menő Könyvek nem pihent – ugyanis február 8-án megjelenik egy novelláskötet, amely az első szexuális élményt dolgozza fel. Bátran ki merem mondani, hogy nagyon különleges és hiánypótló könyvről van szó, amely mindannyiunkat érint. Tizenöt nagyszerű író tollából olvashatunk tizenöt különböző és felejthetetlen történetet arról a bizonyos elsőről… De hogy kik is szerepelnek pontosan az antológiában, és milyen novellával rukkoltak elő,  azt már a tartalomjegyzékből is megtudhatjuk. Vigyázat, már a címek is beszédesek lehetnek!

antologia-az-elso-pdf

Continue reading “Egy antológia arról a bizonyos első alkalomról”

Kalapos Éva befejezte a D.A.C utolsó részét is

Ki hitte volna, de elérkeztünk a hatodik, egyben az utolsó a D.A.C.-kötethez. Kalapos Éva pedig most tett pontot a rész végére.

kalapos-eva-dac-sorozat-utolso

Emlékszem, milyen utat járt be az én életemben ez a magyar ifjúsági regénysorozat. Legelőször, bevallom, nem nagyon győzött meg, de ahogy egyre inkább haladtunk kötetről kötetre, úgy szerelmesedtem bele Kalapos Éva írásaiba és stílusába. Egyszerűen imádom, ahogy ír, olyan realisztikus, szókimondó és tabudöntögető, nem fél belenyúlni a legkényesebb témákba sem, mindezt pedig olyan szinten teszi, hogy az embernek könnybe lábad a szeme olvasás közben. És most itt az utolsó D.A.C. is. Kezeket fel, ki várja már? 

Kalapos Éva: D. A. C. 5. – Nagy döntések

kalapos-eva-dac-5-nagy-dontesek-pdfMEGJELENÉS: 2016
OLDALSZÁM: 228
KIADÓ: Manó Könyvek
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

A sorozat ötödik részében Flóra és barátai életük egyik legnagyobb kihívásával szembesülnek, ami alapjaiban rengeti meg az eddig se eseménytelen, de azért nyugodt gimis világukat. A probléma középpontjában Ági és Ákos áll, de miközben Flóráék minden erejükkel próbálnak segíteni nekik, Ginny is egyre különösebben kezd viselkedni. Eközben pedig közeledik az utolsó tanév, a nyelv – vizsgák, a szalagavató, és hőseink hirtelen ijesztően közel kerülnek az olyan távolinak hitt jövőhöz tarts velünk, nevess, sírj, töprengj és keresd a megoldásokat a D.A.C. jól ismert csapatával.

Őszintén szólva, mikor megjelent a D.A.C. első része, és elolvastam, nem nagyon voltam meggyőződve arról, hogy ezt a könyvet nekem írták. Ugyanígy voltam még a második rész olvasásánál is – tetszeni persze tetszett, de különösképpen elájulva nem voltam tőle. De aztán megérkezett a harmadik rész! Akkor visszavonhatatlanul és menthetetlenül beleszerelmesedtem a történetbe, Kalapos Éva stílusába, és úgy az egész DAC-feelingbe. És ez csak fokozódott a negyedik résszel, most pedig… Hát atyaég! Az írónő valami elképesztőt alkotott, olyan témába nyúlt és olyan eszközökkel, amit nem mindenki mert volna megtenni. Continue reading “Kalapos Éva: D. A. C. 5. – Nagy döntések”