Öt kedvenc ifjúsági könyvem a II. világháborúról

Az egyik kedvenc könyves témám a 20. század történelmére épülő regények, azon belül is a II. világháború borzalmait feldolgozó történetek. Nem akarok most túlságosan pátoszosan írni arról, hogy mennyire szörnyűnek tartom a holokausztot, hiszen minden normális embert elborzaszt az a dolog, amit kicsivel több, mint 70 éve “műveltek” a zsidókkal, a homoszexuálisokkal, romákkal és a többi, szemükben “nem megfelelő” emberrel. Épp ezért már jóideje el szerettem volna jutni Auschwitzba, november végén pedig végre összejött a dolog.  Életre szóló élmény volt minden szempontból ez a pár óra séta a haláltáborban, és kicsit elgondolkodtató is az életről, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak, amink most éppen megadatott.

Népszerű regények legelső mondatai

Annyira imádtam a múltkori posztot, amelyben a regények utolsó mondatait gyűjtöttem össze, hogy meg kellett csinálnom a folytatást is. De ezúttal nem a többi regény utolsó mondatát, hanem ugyanazok a regények első mondatát kerestem meg, és írtam ide be. Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy milyen sok első mondat maradt meg az emlékezetemben (mert természetesen csak azokról a könyvekről írok, amelyeket jómagam is olvastam). Például itt van Paulo Coelho Tizenegy perc című műve, amit már nyolc éve, még javában gimnazistaként olvastam, mégis mikor elővettem a könyvet és megnéztem az elejét, azonnal beugrott az a nagyon ütős első mondat. A Harry Potteré szintúgy, pedig azt még fiatalabb koromban, 13 évesen olvastam. Szóval számomra nagyon izgalmas volt ez a poszt megírása, még talán izgalmasabb, mint az előző poszté. Hihetetlen, mennyire jól előrevetítik a regények első mondatai a történet további mondanivalóját.

George Orwell: 1984

“Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek.”

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

“Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.”

A három kedvenc ANTIhősnőm

Ne csak mindig a teljesen pozitív, jónak beállított főszereplőkről ejtsünk szót, hanem beszéljünk azokról a híres karakterekről is, akik bizony követtek el pár hibát, melyek miatt igazi antihősökké váltak a szemünkben. Mégis, talán legtöbbször ezekből a hibákból tudunk mi, olvasók tanulni, és emiatt is nagyon fontos, hogy ne csak végtelenül jó, mesebeli tulajdonságokkal felruházott karakterek legyenek a könyvek főszereplői. Én elhoztam a három kedvenc antihősnőm, akik nem azért lettek kedvencek, mert olyan végtelenül jók, hanem mert rengeteg dolgot tanulhattam meg általuk. Lássuk

Vitay Georgina (Szabó Magda: Abigél)

Pár hete Szabó Magda Abigéljén filozofáltam, mikor arra jutottam, hogy Gina igazából nem is volt hőse a regénynek, sőt, kifejezetten az antihősként lett bemutatva, aki aztán egy erős karakterfejlődésen ment keresztül. Tulajdonképpen ez a poszt is ennek köszönhetően született meg, hiszen ha antihős is, nekem akkor is az egyik legkedvencebb karakterem. Egy elkényeztetett pesti gazdag lány, akinek mindent megadtak, amit csak lehetett, és valljuk be, kifejezetten gonosz dolgokat is láttunk tőle. Vegyük csak a gyűlöletét König tanár úr iránt, akit bizony mindvégig lenézett, mert ügyefogyott és hóbortos volt, na meg elnéző és jószívű. Igen, utált valakit, mert jószívű volt, és mindent elnézett a diákoknak. Ezért volt hatalmas koppanás a végén, mikor kiderültek a dolgok… Mindeközben, ha jobban belegondolunk, maga Gina semmit nem tett, hogy a pozitív irányba vigye előre a cselekményt, mindent úgy adtak a kezébe. A mellékszereplők és Abigél. Nem hiába lett a regény címadója a titokzatos Abigél, akiben az elején mi, olvasók is kételkedünk, hogy egyáltalán létezik, mert hiába Georgina szemszögén követjük végig a történéseket, az igazi hős itt valójában a titokzatos kőszobor mögé bújt ismeretlen ismerős. Viszont a történtek hatására szépen kirajzolódott a lány karakterfejlődése, így nem lehet nem szeretni őt. Sőt, talán pont a nem tipikus hősi és végtelenül jószívű karakteréért került közel hozzánk.

Híres regények legutolsó mondatai

Mindig csak az első mondatokkal foglalkozunk, ha könyvekről van szó. De mi a helyzet a befejező mondatokkal? Azok is ugyanolyan lényegesek, ha nem lényegesebbek, mint a kezdeti szavak. Így most összegyűjtöttem pár általam kedvelt sikeres és népszerű regényt, na és persze az utolsó mondatait. Ha kíváncsi vagy, hogy fejeződik be az 1984 vagy a Twilight, akkor görgess tovább!

    

George Orwell: 1984

“Szerette Nagy Testvért.”

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

“Darcy éppúgy szívből szerette őket, mint Elizabeth; mindketten meleg hálát éreztek irántuk, akik Derbyshire-be hozták Elizát, s ezzel lehetővé tették egybekelésüket.”

Az év legnagyobb könyves csalódásai

Bár 2016-nak már vége, az évzáró posztoknak azonban koránt sincs. Decemberben ugyanis nem sikerült minden ilyen bejegyzést elkészítenem a bőség zavara miatt (így is extra sok, szám szerint 17 iromány született, kattints ide, ha kíváncsi vagy rájuk). Most olyan könyveket hoztam, melyek 2016-ban csalódást okoztak valamilyen szempontból, egyszerűen mondva többet vártam tőlük, mint amit kaptam. A regények nem kapcsolódnak egymáshoz, sőt, tulajdonképpen teljesen eltérő műfajban vagy stílusban íródtak. Van köztük szépirodalmi regény és botrányosnak kikiáltott könyv is. A közös bennük csupán annyi, hogy nekem nem tetszettek, pedig nagy reményeket fűztem hozzájuk.

Grecsó Krisztián: Jelmezbál

Erről a könyvről már sokszor, sok posztban írtam, így nem is volt kérdés, hogy biztos helye van ebben a listában is. Nem tetszett a regény felépítése, hogy nincs átívelő szál meg dramaturgia, az olvasónak maga kell kibogarászni a dolgokat, amit leginkább úgy lehet, hogy olvasás után még egyszer elolvassuk az egész regényt, és nagyon figyelünk a karakterekre meg a többi apró, háttérben elbúvó dologra. Csalódás volt ez, főleg a pozitív fogadtatása után, ráadásul eléggé felment bennem a pumpa is.