Levél a 18 éves önmagamnak

Kedves Ági!

Boldog szülinapot! Most lettél 18 éves, és nagyon azt hiszed magadról, hogy felnőttél. Pedig nem. A felnőtté válásod éppen csak most kezdődött el. Előtted még az érettségi, és azt hiszed, ezzel véget is ér minden jó, csak a sivár bizonytalanság marad, pedig épp ellenkezőleg: maga az élet csak most kezdődik el igazán. És igen, lehet közhelyesen hangzik, és kicsit túl sok lesz a szóismétlés és a “minden most kezdődik el” kijelentés, de hát a kedvenc énekesed is ezt dalolja, szóval legalább neki hidd el, ha nekem, hat évvel későbbi énednek nem is. Mert bizony így van. Ekkor még fogalmad sincs, milyen jó dolgok várnak rád, de persze előtte el kell viselni egy kis rosszat is, és nagyon sokat kell tapasztalnod, hogy megértsd, mi valójában a boldogság.

Félsz az élettől, félsz kilépni a komfortzónádból, naivan elhiszel mindent, mint egy kisgyerek, mégis azt gondolod, hogy már hű, de érett vagy. Akkora benned a megfelelési kényszer, hogy tengert lehet belőle rekeszteni. Neked még fogalmad sincs arról, hogy lehetetlenség mindenkinek megfelelned, ráadásul vannak olyan emberek az életedben, akiknek bármit is csinálsz, úgyse leszel elég jó. Pedig igazából veled egyáltalán nincs baj, csak saját maguk bizonytalanságát vetítik rád. És tulajdonképpen a szívük mélyén nagyon is értékesnek hisznek, csak mást mondanak. Ne higgy el mindent a kimondott szónak, láss a szavak mögé, az emberek lelkivilágába, és akkor több mindent meg fogsz érteni.

Miért jó blogolni?

Tulajdonképpen már ez a bejegyzés is nagyon régen érett bennem, de valahogy sose volt annyi… bátorságom? erőm? akaratom? hogy színt valljak, miért is imádok blogolni, ami talán egy külső szemlélődőnek csak felesleges időpocsékolásnak tűnik. Pedig egyáltalán nem az, és ki is fejtem bővebben, hogy miért.

Tudjátok, mikor elindítottam ezt a blogot, még fogalmam sem volt az egész könyves világról. Csak blogolni akartam, mindegy miről, és hát kiindulva az előző “mindenes” blogomból, ahol kezdtek szaporodni a könyves bejegyzések, elindítottam hát ezt a könyvesblogot. Nem ismertem egyetlen egy ilyen bloggert sem, nem is olvastam könyves blogokat, kivétel volt Angelika blogja, de rá is csak körülbelül egy hónappal e blog elindítása előtt kezdtem felfigyelni. Így talán elmondhatom, abszolút kezdőként kezdtem bele ebbe az egész projektbe, és teljesen azt hittem, hogy nem lesz túl komoly, s majd pár hónap múlva bezárom, ahogy tettem ezt az előző blogjaimmal. Aztán tavasszal hirtelen jött Tibi, akivel nagyon rövid időn belül szoros barátságot kötöttünk, noha már ismertük egymást régebbről, de nagyon jóban csak tavaly nyár elején lettünk. Ő volt az igazából, aki  bevezetett a blogolás rejtelmeibe, rengeteget, de még annál is többet tanulhattam tőle. Végül is nagyrészt neki köszönhetem, hogy sikeres lett a blog, és nemcsak azért, mert kirakott partneroldalnak, és többször is linkelt itt-ott, hanem azért, mert jó tanácsokkal látott el mindig. És bizony december közepén engem keresett meg először, nekem mondta el legelsőnek, hogy szeretne egy versenyt, mely a magyar könyvek népszerűsítéséről szól.  És megalakult a Magyar Könyvek Viadala. Tudom, sokan nem is sejtették, hogy a nomináláson kívül besegítettem a háttérmunkálatokban is, így elárulom, azért egy picit nekem is részem volt abban, hogy úgy alakult ez az egész verseny, ahogy. Noha a legtöbb munka bizony csakis Tibire hárult, ami előtt megemelem a kalapom, hiszen végigkövettem, mennyi időt és energiát vesz igénybe egy ilyen verseny lebonyolítása. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy bizony mekkora, de mekkora tanulság volt ez számomra. Kívülről talán nem tűnik olyan nagy dolognak, de ezalatt a viadal alatt annyi dolgot megtapasztalhattam, elsajátíthattam, amiért nagy hálával tartozom a sorsnak. Nem tudom szavakba önteni, mennyire intenzív volt számomra a január és a február, és mennyi de mennyi tapasztalattal lettem gazdagabb, hány és hány marketingfogást elsajátíthattam, közben pedig érdekes volt figyelni, hogy egyes írók és kiadók miként reagálnak az egész versenyre. És ezt a sok dolgot bizony eme blog nélkül nem tapasztalhattam volna meg.

Vallomás

Mostanság hanyagoltam a blogot, de ne értse félre senki, nem azért, mert már meguntam vagy éppen mélyponton vagyok, hanem amiatt, mert állandóan vizsgáztam. Sőt, ez két hét – mikor intenzíven távol tartottam magam a blogtól – ébresztett rá bizonyos dolgokra, amiket mindjárt bővebben ki is fejtek.

Néha ugyanis felmerültek bennem olyan érzések az elmúlt hónapokban, mikor kifejezetten munkának, kötelességnek éreztem a blogot, és nem pedig szórakozásnak. Ezen ám nincs mit csodálkozni, mindenkinek vannak olyan pillanatai, mikor nincs kedve posztokat írni, de mégis nekifog frissíteni, hiszen nem akar csalódást okozni a látogatóinak. Mivel decemberben elég sok bejegyzéssel rukkoltam elő (ugye ott voltak a toplistás posztok), a vége felé már nekem is “elegem lett” a monoton írásból, de nagyon jól tudtam, hogy a januárban úgysem lesz lehetőségem posztolni, és akkor akartam kitombolni magam. Aztán elmúlt a szilveszter, jött az új év, tanulnom kellett ezerrel, a blogra nem is nagyon néztem rá, helyette inkább figyelemmel kísértem a Magyar Könyvek Viadalát és segédkeztem egy icipicit a népszerűsítésben. Ez volt a kikapcsolódásom a tanulás mellett.