Egyszer volt egy Zakály Viki

Aki már régóta követi a blogom, az tudhatja, mennyire imádom immár csaknem három éve Zakály Viki első regényét, a Szívritmuszavart, majd annak folytatását, a Hanna örököt. Ezért aztán nagy boldogsággal töltött el a tudat, hogy végre megjelenik Viki új regénye, ezúttal immár a Libri Kiadónál, pontosabban annak újonnan nyílt albrandjénél, az Insomniánál. Nagyon nagy kíváncsisággal vetettem bele magam az olvasásba, bár igazából elvárásaim nem voltak az új regényhez, inkább a hagyom magam meglepni módszert választottam. És igen, tényleg meglepődtem, sokszor és sok helyen, csak nem mindig pozitívan.

A bevezető rész fura volt, nem igazán tudott lekötni, és kicsit olyan “magyar szerzősen” erőltetett is, ami alatt azt értem, hogy a kezdő magyar szerzők frázisait, kliséit puffogtatta el. Viszont aztán ahogy haladtunk előre a történetben, és belépett Gábriel a képbe, én ott elfelejtettem minden eddigi bajom, és hirtelen azt vettem észre, hogy ez az egész mennyire jó és egyedi ötlet, na meg hány egyedi és nagyon jól eltalált gondolat és párbeszéd folyik le a két főszereplő közt. Nekem akkor színtiszta élvezet volt az olvasás, gyorsan is haladtam vele, noha többször is visszalapoztam újraolvasni a kedvenc beszólásaimat. Ezenkívül voltak benne nagyon érdekes és tanulságos gondolatok is, főként a jó emberismerő Gábriel részéről, szóval emiatt azokat a részeket imádtam.

Rövid regények, melyeket imádni fogsz

Ki hitte volna, hogy az egyestés, rövid történetek is lehetnek ugyanolyan jók, mint a hosszabb, bonyolultabb szálakon futó regények? Mostanság több ilyen kötetet is olvastam, mely még a 200 oldalt is alig érte el, mégis imádtam, és egyáltalán nem volt semmilyen hiányérzetem a sztorival vagy a karakterekkel kapcsolatban. Ezért gondoltam megmutatom nektek is, hogy bizony a rövid regények is lehetnek ugyanolyan értékűek, mint a hosszabb társaik. Az elkövetkezendő könyvek számomra mind ötből öt pontosak, a hosszúságuk pedig 200 oldal körülire rúg. Fontos, hogy nem sorrendben mutatom be nektek, hiszen egy objektív vagy akár szubjektív sorrendet alig tudnék felállítani köztük, annyira nagy kedvencem mindegyik.

Janne Teller: Semmi

OLDALSZÁM: 182

Idén kora tavasszal, egy vasárnap délután olvastam el a dán írónő ifjúsági regényét, melybe azonnal beleszerettem. Ugyanis az ártatlanul kezdődő történet hirtelen olyan mértékben csap pofán, hogy az ember beleszédül, de leginkább elgondolkodik az élet valódi értelmén. Vagy inkább a nem értelmén. Mert megtudjuk, hogy bizony semminek nincs értelme az életben, és pont ezért kár is túlaggódni magunkat mindenen. Azt hiszem, ezt kellene kötelező olvasmánnyá tenni nálunk is, mondjuk az Antigoné helyett.

Zakály Viktória: Szívritmuszavar

OLDALSZÁM:  208 oldal

A tavaly tavasszal olvasott történetet főként azért zártam a szívembe, mert nem bírtam elvonatkoztatni a régi, tinédzserkori hősszerelmes énemtől, aki E/2-ben írt hasonló hangvételű novellákat ugyanilyen stílusban, mint Zakály Viki is. Hirtelen úgy éreztem, mintha éveket repültem volna az időben, és közben olyan mély érzések kerítettek hatalmába, hogy szavakkal ezeket nem igazán lehet kifejezni. Szóval személyes kedvencem ez a regény, de a folytatása is, mely talán még szívszorítóbb, mint az első rész. Akik szeretik a szomorú, szépen megírt, érzelmektől túlcsorduló szerelmes sztorikat, azoknak bizony kötelező olvasmány.

Top 5 legszebb borító 2014-ben

Ismét eltelt egy év, és nem, nem kezdek bele, hogy milyen iszonyat gyorsan elszállt, mert közhelyek nélkül gondolom ti is elvagytok. Viszont annál inkább szeretném bemutatni nektek az idei első toplistámat, hiszen csak úgy, mint tavaly, idén is azokból a könyvekből állítok össze különböző toplistákat, melyeket idén olvastam (aki szeretné, Molyon megtekintheti az olvasmánylistám, tehát azokat a köteteket, melyek közül kiválasztottam a Top 5-öt). Így legelőször jöjjenek a kedvenc borítóim.

Fontos! Gondolom a hétvégi posztsorozatomból kiderült, mennyire nagyon közel áll a szívemhez a Fogadj el! című regény és annak írója. Ezért úgy döntöttem, hogy nem lenne fair a többiekkel szemben, ha az összes őt érintő kategóriában az első helyre raknám (mert hát hova máshova is tehetném, ha nem az első helyre?), így ezekből a toplistákból Tibor regényét a viták elkerülése miatt kihagyom.

5. Gayle Forman: Csak egy nap

Bár a regényt nem nagyon sikerült megszeretnem, de nem lehet vitába szállni a borítóval, tényleg nagyon hangulatosra sikerült. Azaz ha ránézek, amolyan béke és nyugalom száll meg, csupa jó érzéssel tölt el, és maga a koncepció, ahogy a szerelmespár sétál a fény felé, egyszerűen csodálatos. Tényleg sajnálom, hogy a történetben viszont csalódnom kellett.

Zakály Viktória: Hanna örök

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 214
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Ami köztünk van, soha nem múlik el.
Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.
Utóirat: visszatérek Csöngére.

Ó, te jóságos Istenem! Ez a regény felrázott, megrágott, összetört és kiköpött. Olyannyira felkavart, hogy a végén két percenként szünetet kellett tartanom, mert a bőgéstől nem tudtam olvasni. Már rendesen fájt a fejem a mindig fel-feltörő hisztérikus sírástól, amely a regény vége felé egyre többször előfordult. És most nem tudom, hogy én voltam ennyire érzékeny állapotomban, vagy a regénynek volt ekkora hatása rám, de valószínű, hogy mindkettő közrejátszhatott, talán az utóbbi kicsit többet. Az viszont biztos, Zakály Viktória nevét egy életre megjegyeztem, és végre megtaláltam a kedvenc magyar írónőmet.

Zakály Viktória: Szívritmuszavar

MEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM:  208 oldal
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad. A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte. De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul. Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge.

Ezt a könyvet tavaly év végén a 2014-es várólista-csökkentős listámhoz adtam hozzá, és most harmadikként, a márciusi hónapra választottam ki. Azt hiszem, nem is hibázhattam volna nagyobbat, mint azt, hogy ezt a csodálatos regényt bármilyen várólistára felraktam. És most vigyázat, eléggé ömlengős, és egy cseppet sem kritikaszerű bejegyzést fogtok látni tőlem.