Rowling ismét nagyot alkotott…

… és nem, nem az új Harry Potter könyvről beszélek, hanem az álnéven írt sorozatáról, pontosabban annak második részéről, a Selyemhernyóról. Te jó ég! Alig tudom szavakba önteni, mennyire nekem lett kitalálva a regény témája, ami ugye az írás, a könyvkiadás, a szexuális perverziók és az LMBT karakterek sokasága. És ehhez ugye hozzáadódik a híres írónő stílusa, mondanivalója, és egy tökéletesen kibontakozó krimiszál.

Az első részt még másfél éve, tavaly májusban olvastam, és már természetesen akkor is megfogott az egész (persze, hiszen ami J. K. Rowling, az rossz nem lehet, olvastam a nagyon kritizált Átmeneti üresedést is, és engem az is meglepett és magával ragadott). Viszont a Kakukkszó krimiszála annyira nem nyűgözött le, és akkor még a főszereplők se álltak hozzám olyan közel, mint most. Erről a sorozatról tudni kell azt is, hogy nem a legpörgősebb krimi, hanem sokkal kidolgozottabb, mondhatni, hogy egy elnyújtott Agatha Christie-re emlékeztet, csak itt van egy átívelő szál, azaz Cormoran Strike magánnyomozó és asszisztensének, Robinnak a közös kis története. Szerencsére az elnyújtottság terén is javult az írónő, ugyanis a folytatásban már sokkal kevesebb a lassú, unalmas rész, mint az előző kötetben, tényleg csak egy alkalommal éreztem azt, hogy nem halad a cselekmény és unatkozom.

Megszületett a kortárs magyar Young Adult krimi

Sosem hittem volna, hogy megérem ezt az időt is: végre nemcsak csajos, romantikus, vicces, poénos vagy éppen tanulságos magyar ifjúsági irodalmat tudhatunk magunkénak, hanem egy igazi kalandos, izgalmas, laza ifjúsági krimit is. Igen, nem másról beszélek, mint Varga Bálint Váltságdíj nélkül című regénysorozatáról, melynek első része számomra hatalmas meglepetés volt a lehető legpozitívabb értelemben. Végre, végre, végre. Állandóan csak ezt hajtogattam magamban olvasás közben, ugyanis úgy kellett ez nekem, mint egy falat kenyér. Főleg a Nagy Nyári Olvasási Válságban. És talán sokat elmond az is a könyvről, hogy amilyen nehezen kezdtem bele, két nap alatt ki is olvastam.

Amikor kicseszik veled az író avagy Grecsó Krisztián Jelmezbálja

Tavaly, mikor elolvastam a Megyek utánad c. nagyon is felkapott és közkedvelt Grecsó-regényt, eléggé ki voltam bukva. Sőt, rettenetesen dühített az a fajta hímsoviniszta látásmód és üzenet, mely az egész történetet körüllengte, miszerint az egész női nem a férfiak megmérgezésére teremtetett, ráadásul egy nő csakis pinájával tud elérni valamit. Viszont hiába a negatív érzelmek, a negatív érzés is érzés, ráadásul elég intenzív ahhoz, hogy az ember ebből kifolyólag kíváncsi legyen az író többi művére. Mert azonkívül, hogy kiakasztott, bizony magába is szippantott és végig olyan érzésem volt, hogy megfojt, de közben magába kebelez, kiakaszt, mégsem tudom nem olvasni. Szóval igen, a rossz tapasztalatok ellenére is megvettem az író legújabb művét, melynek ráadásul a hátlapjára kiírt idézete is baromira megfogott, konkrétan szívembe talált, és most kivételesen jó értelemben.

Paula Hawkins: A lány a vonaton

MEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 320
KIADÓ: XXI. Század
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.
2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Crhristie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

Mivel mostanság mindenki erről a könyvről beszél, természetesen én is kíváncsi voltam, mi áll a nagy hűhó mögött. Ráadásul egy elsőkönyves író bestsellerjéről van szó, így aztán duplán izgatott a dolog, hiszen azért egy nagysikerű thrillert írni nem egy gyerekjáték. Túlzott elvárásaim azonban nem voltak a könyvvel kapcsolatban, csak kezembe fogtam a regényt, és elkezdtem olvasni, lesz ami lesz alapon. És hogy tetszett-e? Tulajdonképpen igen, sőt, nagyon is, csak valamit mégis hiányoltam.

Hétvégére hangolódva #11 – Halál a Níluson

Hölgyeim és uraim, ezen a héten az első általam olvasott Agatha Christie-könyvet mutatom be Önöknek… Na jó, hagyjuk ezt a hivatalos műmájer stílust, azért nem akkora dologról van szó. Csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy bizony a Halál a Nílusonnak köszönhető, hogy beleszerelmesedtem a krimik nagyasszonyába, ugyanis ez volt az első film, amit láttam, és az első könyv, melyet olvastam Agathától. Igen, jól látjátok, a filmet előbb láttam, és elárulom, hogy a film végét csíptem el, mikor kiderül, ki a gyilkos, vagyis, mikor Poirot leleplezte azt a brilliáns fondorlatot. Na, abban a pillanatban beleszerettem ebbe az egészbe, pedig egész gyerekkoromban az apukám másról sem mesélt, mint Agatha Christie zsenialitásáról, mégis ez volt az a löket, mikor tudatosult bennem. Rögtön azután leemeltem a könyvespolcról a regényt, és már olvastam is. Az meg, hogy már tudtam a nagy csattanót a végén, egyáltalán nem tette kevésbé élvezhetővé a sztorit, sőt, nagyon izgalmas volt, hogy kivételesen fordítva mentek számomra a dolgok.

Amúgy ez a regény az írónő híresebb könyvei közé tartozik, akárcsak a már bemutatott Tíz kicsi néger.