Újabb kedvenc magyar írót avattam

Az idei év elején jelent meg Az első című antológia, amelyről már írtam egy kis összefoglalót, benne pedig kiemeltem három nevet. Ez a három név Kalapos Éva, Lakatos Levente és Mészöly Ágnes voltak, ugyanis nekem az ő novelláik tetszettek talán a legjobban. De míg az első kettő írói munkásságát szinte teljes egészében ismertem, Mészöly Ágnestől akkor olvastam legelőször. És mivel elképesztően tetszett a novellája, adta magát, hogy a továbbiakban az ő könyveit is meg szeretném ismerni.

Akkor még egy pár oldalas novella után nem mertem kijelenteni, de most már nyugodtan megtehetem: újabb kedvenc magyar írót avattam Mészöly Ágnes személyében. Elolvastam a Szabadlábon című tavaly megjelent regényét, és hát elképesztően le vagyok nyűgözve.

Ez a srác tiszta Győri Dani… legalább is én így képzelem el őt

Kezdjük ott, eleve féltem egy kicsit a témától, hiszen már jóelőre tudtam, hogy egy kerekesszékes fiatalról szól. Nem, nem azért féltem, mert esetleg negatív gondolatok támadnak bennem egy kerekesszékes láttán vagy hasonló, mert erről szó sincs, inkább csak attól tartottam, hogy túl szájbarágós, túlontúl edukatív jellegű lesz a mozgáskorlátozottak elfogadása érdekében. De egyáltalán nem így volt. Ez a történet úgy nevel, hogy észre sem veszed, és minden felnőttnek, legfőképpen tanárnak és szülőnek kötelező olvasmányként írnám fel. Szóval kedves Anyuka és Apuka, aki éppen gyereknevelésre adta a fejét, kérlek, olvasd el ezt a könyvet, és tanulj belőle! Mert annak ellenére, hogy ez a sztori egy tizenhat éves kerekesszékes fiúról szól, és az őt egyedül nevelő édesanyjáról, nagyon sok szülő-gyerek viszonyra igaz.

Magyar klasszikusok első mondatai

Avagy iskolai kötelező olvasmányok első mondatai. Most, hogy minden az érettségiről szól a 17-18 évesek körében, gondoltam, egy kis kedvcsinálónak (és remélem nem elrettentőnek :D) összegyűjtöm a klasszikus magyar olvasmányok legelső mondatait. Hátha valami megragad az első mondatból, amely majd tovább szövi a gondolatokat, és beugrik valami az érettségin is belőle… Soha nem lehet tudni :)

Az elkövetkezendő idézetek mind olyan könyvek első mondatai, melyek nekem is kötelező olvasmányok voltak gimiben (a Kincskereső kisködmön pedig még általánosban), és szorgos kisdiákként mindet becsületesen el is olvastam (nem kell nevetni vagy hitetlenkedni, tényleg). Mondjuk ezek közül igazán csak a Puszták népével és a Szigeti veszedelemmel szenvedtem, de azokkal nagyon… Szóval nem olyan rosszak az iskolai kötelezők, mint azt elsőre hiszi a diák, csak éppen elférne melléjük pár újabb, emészthetőbb, kortárs könyv is.

Érettségizőknek különösen ajánlom ezt a posztot. 

Natalie Babbitt: Örök kaland

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 144 oldal
KIADÓ: Európa
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Winnie Fostert, a tízéves kislányt gazdag szülei még a széltől is óvják. Winnie unatkozik a kerítésekkel körbevett birtokon, és bosszantja a sok óvintézkedés, ezért kiszökik a közeli erdőbe. Itt ismerkedik meg Jessie Tuck-kal, aki nagyjából tizenhétnek néz ki, de elmondása szerint száznégy éves. A Tuck család ugyanis minden jel szerint megtalálta az örök élet forrását.

Az öröklét misztériumát kutató regény izgalmas formában fogalmazza újra az emberiséggel egyidős kérdéseket: miért vagyunk halandók, és ha tehetnénk, választanánk-e az öregedés helyett az örökkévalóságot.

Natalie Babbitt 1975-ös fantasyje több díjat elhódított, kétszer (1981-ben és 2002-ben) megfilmesítették, és több ízben beválogatták a gyermek- és ifjúsági irodalom legfontosabb száz kötetét összesítő listákra.

Viszonylag rövidke történet hatalmas mondanivalóval – azt hiszem, ez a legtalálóbb mondat arra, ha szeretnénk ezt a könyvet röviden jellemezni. Rövid, mert egy hosszabb buszút alatt ki lehet olvasni, ennek ellenére jelentős mondanivalója van. Nemhiába íródott fiataloknak a történet, és nemhiába kapott szép elismeréseket.

A regény eleje számomra nosztalgiával tölt el. Fiatalabb koromban, még az óvoda végén és az általános iskolás időszak körül gyakran olvastunk nagy íróktól gyerekeknek írt történeteket, és az Örök kalandban történő leírások, s maga a hangulat erre emlékeztetett. Talán azért, mert egy tízéves kislányról szól, aki az ezernyolcszázas évek végén élt az erdő mellett egy istenhátamögötti helyen. Már nagyon rég olvastam hasonló írást, és számomra nagy felismerés volt, hogy bizony nem ártana még felnőtt fejjel sem ilyen történeteket olvasni, noha a tanító erejű szál leginkább a gyerekeket célozta meg.

Winnie-t szinte mindentől nagyon óvják a szülei, és ezt megelégelve vág neki az erdőnek, hogy bosszantsa a családját és felhívja magára a figyelmüket. Ám az ártatlannak tűnő kis csavargásból hirtelen veszélyes kaland lesz. Ugyanis az erdő közepén találkozik egy tizenhét éves fiúval, Jesse Tuckkal, aki csak külsőleg néz ki tizenhétnek, valójában száznégy esztendős. Winnie meglátja, amint a fiú egy különleges forrás vizéből iszik, és rögtön ő is megkóstolná, ám az beláthatatlan következményekkel járna: hiszen az a víz okozza az örök életet.

És itt most egy csomó filozofikus kérdés felvetődik: miért rossz, ha az ember örökké él? Mi történne, ha kitudódna a titok? Mi is valójában az élet? És ezekre a kérdésekre bizony választ találhatunk a könyvben.

A te időd még nem jött el. De a halál az örök körforgás része, akárcsak a párja, a születés. Nem lehet kiválogatni a nekünk tetsző darabokat, és a többit félredobni. A nagy egész részének lenni áldás. De minket, a Tuck családot kihagytak ebből. Az élet kemény munka, de félredobva élni, úgy, ahogy mi, felesleges. (…) A halál nélkül nincs élet. Úgyhogy azt, ami nekünk jutott nem lehet életnek nevezni. Mi csak vagyunk, mint a kövek az út mentén.

Habár a könyvben nem kapott kiemelt figyelmet a szerelmi szál – hiszen mégiscsak egy gyerekeknek íródott regényről beszélünk -, nagyon érdekes volt Jesse és Winnie kapcsolata. Kedvenc részemnek is azt tartom, mikor Jesse megkéri Winnie-t, hogy várjon még hat évet, míg kellő idős lesz hozzá, és csak akkor igya meg a forrás vizét. A másik kedvenc jelenetem pedig a vége volt – de ezt a spoiler miatt most nem részletezem.

Tulajdonképpen meglepően jó és elgondolkodtató történetet olvastam, és hiába a nyolc-tizennégy éves korosztályt célozza meg, nem ártana több felnőttnek is olvasnia. Rövid, mégis kereken egész sztori, nem hiányoltam belőle semmit, és nagyon köszönöm, hogy elolvashattam.

A könyv 2002-es filmváltozatában Alexis Bledel (Gilmore Girls) a főszereplő, s bár a filmet nem láttam, de a trailerből ítélve főleg a szerelmi szálat emelték ki, és ebből kifolyólag Winnie-t is idősebbnek ábrázolják. Szerintem érdemes a filmadaptációra is figyelmet szentelni, jómagam is hamarosan megteszem, de nem reménykedek benne, hogy túlszárnyalja a könyv varázsát.