Népszerű regények legelső mondatai

Annyira imádtam a múltkori posztot, amelyben a regények utolsó mondatait gyűjtöttem össze, hogy meg kellett csinálnom a folytatást is. De ezúttal nem a többi regény utolsó mondatát, hanem ugyanazok a regények első mondatát kerestem meg, és írtam ide be. Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy milyen sok első mondat maradt meg az emlékezetemben (mert természetesen csak azokról a könyvekről írok, amelyeket jómagam is olvastam). Például itt van Paulo Coelho Tizenegy perc című műve, amit már nyolc éve, még javában gimnazistaként olvastam, mégis mikor elővettem a könyvet és megnéztem az elejét, azonnal beugrott az a nagyon ütős első mondat. A Harry Potteré szintúgy, pedig azt még fiatalabb koromban, 13 évesen olvastam. Szóval számomra nagyon izgalmas volt ez a poszt megírása, még talán izgalmasabb, mint az előző poszté. Hihetetlen, mennyire jól előrevetítik a regények első mondatai a történet további mondanivalóját.

George Orwell: 1984

“Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek.”

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

“Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.” “Népszerű regények legelső mondatai” olvasásának folytatása

Híres regények legutolsó mondatai

Mindig csak az első mondatokkal foglalkozunk, ha könyvekről van szó. De mi a helyzet a befejező mondatokkal? Azok is ugyanolyan lényegesek, ha nem lényegesebbek, mint a kezdeti szavak. Így most összegyűjtöttem pár általam kedvelt sikeres és népszerű regényt, na és persze az utolsó mondatait. Ha kíváncsi vagy, hogy fejeződik be az 1984 vagy a Twilight, akkor görgess tovább!

george-orwell-1984-pdf  buszkeseg-balitelet-uj-borito-pdf  janne-teller-semmi-pdf

George Orwell: 1984

“Szerette Nagy Testvért.”

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

“Darcy éppúgy szívből szerette őket, mint Elizabeth; mindketten meleg hálát éreztek irántuk, akik Derbyshire-be hozták Elizát, s ezzel lehetővé tették egybekelésüket.” “Híres regények legutolsó mondatai” olvasásának folytatása

Szavazz: Neked melyik Csillagainkban a hiba borító tetszik jobban?

Sokak örömére a napokban megjelent a Csillagainkban a hiba c. könyv filmes borítója a Gabo Kiadó jóvoltából. A visszhangokból ítélve a többségnek jobban bejön a filmes borító, de én ismét kivételt képezek, hiszen számomra az eredeti a nyerő. Miért? Mert egyedi, nem túlbonyolított (a kevesebb néha több elve nekem kifejezetten bejön), figyelemfelkeltőbb a képes borítóhoz képest (alapjában véve szeretem a fényképes borítókat, de a történet szerintem megköveteli, hogy ne vesszen el a többi giccsesen romantikus fényképes borító közt). Szóval én mindenképp az eredeti borítóra szavaznék, de nagyon kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is, ezért úgy döntöttem, hogy elindítok egy szavazást. Szóval szavazzatok arra, amelyik nektek jobban tetszik és amelyiket szívesebben látnátok otthon a könyvespolcon. De komment formájában is kíváncsian várom a pro és kontra véleményeket :)

“Szavazz: Neked melyik Csillagainkban a hiba borító tetszik jobban?” olvasásának folytatása

John Green: Alaska nyomában

john_green_alaska_nyomabanMEGJELENÉS: 2011
OLDALSZÁM:  248 oldal
KIADÓ: Gabo
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Első pia
Első balhé
Első csaj
Utolsó szavak

A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.
Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.
John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye.

John Green neve számunkra a Csillagainkban a hiba c. csodálatos regényével vált egycsapásra ismertté, így hát ne csodálkozzunk, hogy egyre többen olvassuk el az azt megelező művét is, az Alaska nyomábant. Az író bizony nagyon magasra tette a mércét a rákban szenvedő tinikről szóló regényével, s bár megugrani nem sikerült azt a lécet, de némelyest megközelítette az első könyve, mely tipikus és tagadhatatlan John Green-stílusban íródott valamikor a kétezres évek közepén. “John Green: Alaska nyomában” olvasásának folytatása

Filmes hírek #1

A blogon ezentúl könyves híreken túl a filmadaptációk híreiről is beszámolok néhányszor, egy-egy érdekességet, képet, videót osztok majd meg veletek a kedvenc könyveim filmmunkálatairól.

Csillagainkban a hiba (The Fault in our Stars)

Jövő nyáron már látható lesz a mozikban a könyvből készült film, és amit a regény nagyszerűsége miatt szerintem nagyon sokan várunk. Bár nem hinném, hogy vissza tudja adni majd a regény tökéletességét mint hangulatban, mint történetileg, de ettől eltekintve kíváncsian várom a filmet. A könyvről szóló kritikámat itt elolvashatjátok, addig is itt a napokban megjelent hivatalos poszter a filmhez. (forrás: tfios-movie.blogspot.com)

csillagainkban-a-hiba-poszter

A Szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey)

Már december elejétől javában folyik a forgatás, a világ pedig napról napra követi figyelemmel a bestseller filmadaptációjának munkálatait. Ma ugyan egy időre felfüggesztik a munkát az ünnepek közeledte miatt, de tegnap az egyik kedvenc jelenetemet forgatták, amiről nemcsak képek, de videók is kerültek fel a netre. Bővebb információkért és a videókért látogassatok el a beautiful-shades.blogspot.com-ra, ahol naprakészen informálódhattok a film készítéséről.

szurke-otven-arnyalata-forgatas