On Sai: Esővágy

Nagyon vártam már, hogy végre én is sort keríthessek On Sai karácsonykor megjelent novelláskötetére, hiszen mióta megláttam, azóta tudom, hogy nekem ezt bizony el kell olvasnom. Még annak ellenére is, hogy már tényleg csak különleges alkalmakkor veszek fantasyt a kezembe. Ez pedig pont egy ilyen remek alkalom volt.

Nem mondom, hogy minden novelláért ugyanolyan hévvel lelkesedtem, mert akkor hazudnék. Viszont voltak olyan történetek, melyektől hátast dobtam, vagy éppen olyan szinten lenyűgözött, hogy ismét hatalmába kerített az a “de jó, hogy könyvimádó ember vagyok, mert ha nem lennék, ilyen élményekről maradnék le” érzés. A Scar-novella olvasása után pedig rögtön kedvet kaptam a Szivárgó sötétség-sorozathoz, na nem mintha eddig ne terveztem volna elolvasni (végül is, rajta van az idei alternatív várólistámon, szóval nagy valószínűséggel sort kerítek rá még az év folyamán).

Andy Weir: A marsi

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 360
KIADÓ: Fumax
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Annyi ember áradozik erről a könyvről! És még annál is többen a filmről! Így hát nem volt kérdés, hogy nekem is el kell olvasnom ezt a regényt, fel is raktam a várólistacsökkentős kihívásra, Az üvegbura után pedig mindjárt rá esett a választásom. És hogy mennyire győzött meg? Hát, maradjunk annyiban, értem én ezt a nagy felhajtást körülötte, mert tényleg csodás ötlet és még annál is jobb kivitelezés, csak éppen a sci-fi még mindig nem az én műfajom.

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

MEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM: 288
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?

Én meg a sci-fi – mi ketten valahogy nem szimpatizálunk egymással. Ami egyébként azért kínos, mert egy természettudós és könyvszerető emberkétől egyesek elvárnák, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom legyen a vesszőparipája, engem valahogy mégsem érint meg úgy, ahogy kellene. Nem is olvastam sok művet a műfajon belül, talán egy kezemen is meg tudnám számolni, hogy hányat. Legutóbb a várólistás Lovestarral próbálkoztam, de hiába ütött nagyot a sztori, valahogy nem tudtam beleszeretni, és kellemes érzéssel olvasni. Viszont tizenévesen a nagy Robin Cook-korszakom kellős közepén imádtam az író Invázió című regényét, amely ugye enyhén (vagy nemcsak enyhén?) sci-fis beütésű. Talán ez volt az egyetlen olyan könyv ebben a műfajban, melyről tényleg nagyon-nagyon szép emlékeim vannak. On Sai munkásságára viszont olyannyira kíváncsi voltam, hogy nem bírtam ki, bele kellett kóstolnom az egyik regényébe. Így esett a választásom a Calderon első részére.

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

MEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM: 304 oldal
KIADÓ: Könyvmolyképző Kiadó
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak.
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk.
Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette.
Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel… Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat?
A napszemű Pippa Kenn posztapokaliptikus-romantikus ifjúsági regény, a Pippa Kenn trilógia első része.

Azzal a tudattal vettem kézbe Kemese Fanni művét, hogy annyi pozitív visszajelzés után bűn lenne nem elolvasni ezt a könyvet, ráadásul rettentően kíváncsi voltam, milyen is egy Aranymosás-győztes történet.  Így az elolvasás után már nyugodtan mondhatom, bizony megérdemelte, hogy kiadásra kerüljön ez a regény. De sajnos ez az elején még egyáltalán nem volt ilyen egyértelmű.

Bevallom őszintén, nekem az eleje nem igazán tetszett. Már félbe akartam hagyni, de a tapasztalataimból kiindulva nem tettem (vegyük csak A Szent Johanna gimit, amit szintén utáltam az első kötet elején). És megint igazam lett, ugyanis egy regényt (főleg, ami többrészes) ne az első 50 oldaláról ítéljük meg.