Népszerű regények legelső mondatai

Annyira imádtam a múltkori posztot, amelyben a regények utolsó mondatait gyűjtöttem össze, hogy meg kellett csinálnom a folytatást is. De ezúttal nem a többi regény utolsó mondatát, hanem ugyanazok a regények első mondatát kerestem meg, és írtam ide be. Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy milyen sok első mondat maradt meg az emlékezetemben (mert természetesen csak azokról a könyvekről írok, amelyeket jómagam is olvastam). Például itt van Paulo Coelho Tizenegy perc című műve, amit már nyolc éve, még javában gimnazistaként olvastam, mégis mikor elővettem a könyvet és megnéztem az elejét, azonnal beugrott az a nagyon ütős első mondat. A Harry Potteré szintúgy, pedig azt még fiatalabb koromban, 13 évesen olvastam. Szóval számomra nagyon izgalmas volt ez a poszt megírása, még talán izgalmasabb, mint az előző poszté. Hihetetlen, mennyire jól előrevetítik a regények első mondatai a történet további mondanivalóját.

George Orwell: 1984

“Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek.”

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

“Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.” “Népszerű regények legelső mondatai” olvasásának folytatása

Híres regények legutolsó mondatai

Mindig csak az első mondatokkal foglalkozunk, ha könyvekről van szó. De mi a helyzet a befejező mondatokkal? Azok is ugyanolyan lényegesek, ha nem lényegesebbek, mint a kezdeti szavak. Így most összegyűjtöttem pár általam kedvelt sikeres és népszerű regényt, na és persze az utolsó mondatait. Ha kíváncsi vagy, hogy fejeződik be az 1984 vagy a Twilight, akkor görgess tovább!

george-orwell-1984-pdf  buszkeseg-balitelet-uj-borito-pdf  janne-teller-semmi-pdf

George Orwell: 1984

“Szerette Nagy Testvért.”

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

“Darcy éppúgy szívből szerette őket, mint Elizabeth; mindketten meleg hálát éreztek irántuk, akik Derbyshire-be hozták Elizát, s ezzel lehetővé tették egybekelésüket.” “Híres regények legutolsó mondatai” olvasásának folytatása

Híres könyvkarakterekről ihletett körömlakkok

A személyes ismerőseimmel ellentétben a blogom olvasói talán nem tudhatják, de a könyveken kívül a második legnagyobb szenvedélyem a körömlakkok és a körömfestés. Így aztán viszonylag nagy körömlakkgyűjtőnek számítok az átlagemberhez képest, és bizony nemcsak itthoni, sima drogériás márkákat tartok a fiókomban, hanem külföldi kincseket is, melyek arról híresek, hogy nagyon különlegesek, csak éppen szerencsétlenségünkre az áruk is szép borsos (bizony, egy-egy könyv árával felér egy ilyen kis üvegecske). Ennek ellenére vannak köztük tényleg nagyon szép darabok, és ráadásul olyanok is akadnak, melyeket egy-egy népszerű könyves karakter ihletett. Most ezeket gyűjtöttem össze egy csokorba, és kíváncsian várom a véleményeket kommentben, hogy mennyire érzitek közel ezeket a színeket a karakterek tulajdonságaihoz. Lássuk hát!

Figyelem! Ez a poszt elsősorban a női olvasóimhoz szól, de azért kíváncsian várom, hány férfi jut el a poszt végéig… :)

Picture Polish körömlakkok

pp-darcy

Mr. Darcy a Büszkegés és Balítéletből. Igazi tekintélyt sugárzó, büszke fekete, akárcsak a legkedvencebb férfi főhősöm. Mindörökké.  “Híres könyvkarakterekről ihletett körömlakkok” olvasásának folytatása

Elfújta a szél – kedvenc idézetek

Gondolkodtam, hogy írok kritikát erről a világsikerű könyvről, de olvasás után annyi minden kavargott a fejemben, hogy egyszerűen nem tudnám megfogalmazni, mit is érzek a regénnyel kapcsolatban. Nagyon tetszett, és mégsem. Sok-sok dolog nagyon szépen le volt írva, imádtam a gondolatokat, az alapötletet, de mégis hiányolok valamit, amit magam sem tudok megfogalmazni. De mielőtt áthajlana ez a poszt kritikává, inkább jöjjenek a kedvenc romantikus és feminista részleteim a könyvből, melyet a nagy olvasási hévben nem felejtettem el feljegyezni.

elfujta-a-szel-idezet

Szeretlek, érted? Szeretem a bátorságodat, szeretem a konokságodat, szeretem a tüzet, ami benned ég, és a könyörtelenségedet… szeretlek úgy, ahogy vagy. Mennyire szeretlek? Annyira, hogy egy pillanattal előbb el tudtam volna feledkezni a vendégszeretetről és könyörületről, amivel a házadba fogadtál, és hónapok óta kenyeret adtál nekem és a családomnak, el tudtam volna feledkezni a legjobb asszonyról, a legszentebb feleségről, akit férfi valaha a magáénak mondhatott, és magamévá tudtalak volna tenni, itt a sárban, mint valami.. “Elfújta a szél – kedvenc idézetek” olvasásának folytatása