Amikor a női princípium beteljesül

Másfél éve egy ország ismerte meg a “princípium” szó jelentését, mikor egy énekes a nők dolgáról kezdett beszélni. Hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, inkább tartozzanak valakihez, akinek gyereket szülhetnek. Ezidőtájt egy bajszos úr is hasonló szavakat mormogott, miszerint az lenne a legjobb, ha önmegvalósítás csúcspontja lányainknak a gyerekszülés, pontosabban az unokaszülés lenne. Hiszen vissza kell térnünk a hagyományos értékekhez, mert elcseszett ez a társadalom. És mindennek bizonyára a nők az okozói.

a_szolgalolany_meseje_noi-principium

Aztán idén tavasszal valahonnan a világ másik feléről jött egy sorozat, ami pont ezt kívánja megmutatni: milyen is, ha a női princípium beteljesül, és visszatérünk a pár száz évvel ezelőtti nemi szerepekhez. A szolgálólány meséje egy 1985-ös regényből készült adaptáció, s mily meglepő, több évtizeddel a megjelenés után lett igazán aktuális. Elvileg Donald Trump hatalomra kerülésének köszönheti igazi sikerét, hiszen egy totalitárius diktatúrába vezényel el minket, ahol a nőknek semmi joguk sincs, csak gyereket szülni. Pontosabban csak azoknak a nőknek, akik még tudnak szülni, mert a világ meddőséggel küzd, és csak néhány nőnek adatott meg ez a nagyon becses és csodálatos dolog. Ők viszont rabokként arra vannak kényszerítve, hogy befolyásos uraknak nemzenek utódot. “Amikor a női princípium beteljesül” olvasásának folytatása

Szállóigévé vált regényrészletek

Léteznek bizonyos mondatok, részletek a könyvekben, melyek olyan híresek (vagy éppen hírhedtek) lettek, hogy már csaknem szállóigévé váltak. Mikor meghalljuk ezeket a szavakat, mindjárt tudjuk, melyik könyvből idézett az illető, és már néhányat mi is fejből elszavalunk. Főleg, hogy ezek a mondatok a filmes adaptációjukba is nagy valószínűséggel bekerültek. Összegyűjtöttem pár ilyen szállóigét, de arra is kíváncsi lennék, hogy ti milyeneket tudtok még ezen kívül, írjátok meg kommentben :)

A SZÜRKE ÖTVEN ÁRNYALATA

“Először is én nem szeretkezek… én keményen baszok.”

TWILIGHT – ALKONYAT

“– És ekkor az oroszlán beleszeretett a bárányba…
– Micsoda buta bárány!
– Micsoda beteg, mazochista oroszlán!”

“– Hány éves vagy?
– 17
– És mióta vagy 17?
– Egy ideje…”

A SZENT JOHANNA GIMI-SOROZAT

“Melyik szeptember 8.?”

“Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor történt, hogy megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt.” “Szállóigévé vált regényrészletek” olvasásának folytatása

Megrázó idézetek Orwell 1984 c. regényéből

Bizonyára már sokan tudjátok, az örök klasszikus “must read” regény, az 1984 ismét reflektorfénybe került. Többen ugyanis hasonlóságot véltek felfedezni az új amerikai elnök, Donald Trump és George Orwell kegyetlen jóslata közt, így az 1949-ben megírt könyv ismét az eladási listák élére került. Nekem hatalmas kedvencem az 1984, a Büszkeség és balítélet mellett ezt sorolom a “mindenkinek kötelező lenne elolvasni” olvasmányok közé. Most meg aztán duplán érdemes magunkévá tenni ezt a történetet, hiszen sajnálatos okok miatt eléggé aktuális lett…

nagy-testver-mindig-figyel

Én egyébként ezt a regényt az érettségi után olvastam el, pont abban a korszakomban, mikor nagyon nem a könyvek kötötték le a figyelmemet. De ez mégis teljesen magába szippantott, megrázott, felpofozott, megrágott, lenyelt, kiköpött. Úgy, hogy még hetekig, hónapokig, évekig a hatása alatt voltam. És mivel most nagyon aktuális, elhoztam nektek azokat az idézeteket, melyek nagyszerűen leírják a történet mondanivalóját. Vigyázat, eléggé sötétek és megrázóak.

A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ

*

A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy.

*

A Gondolatbűnnek nem következménye a halál. A Gondolatbűn maga a halál.

*

Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos. “Megrázó idézetek Orwell 1984 c. regényéből” olvasásának folytatása