Miért jó és rossz a Legdrágább mostohabátyám

Azt hiszem, az a tipikus amerikai YA és NA-irodalom már jó rég nem az én érdeklődési körömbe tartozik. Bármennyire is fáj, már nem tudok újat kapni ezektől a könyvektől, az ikszedik sablonos lávsztoritól, a tragikus múlttól, és attól a nagyon amerikai stílustól, ami minden ilyen könyv első mondatától a legutolsó szaváig árad. Így aztán körülbelül másfél éve nem olvastam amerikai New Adult-regényt. Most azonban nagyon vágytam egy kis könnyed szerelmi sztorira, és a Legdrágább mostohabátyám pont megfelelőnek tűnt. Oké, benne volt, hogy azt hittem, tiltott testvéri történetet kapunk, mint a Forbiddennél, de persze mivel mostohabáty, nem pedig édestestvér, ezt eleve ki kellett volna zárnom.

A Legdrágább mostohabátyám egy tipikusan olyan könyv, amit egyszerre utálok és imádok. Ez főleg a regény első felére volt igaz, mikor a szereplők még csak középiskolások voltak. Ott ugyanis olyan szinten imádtam azokat a párbeszédeket, szívatásokat, beszólogatásokat, amiket Elec leművelt, hogy nem bírtam visszafojtani a fel-feltörő nevetésemet. Ráadásul egyedi és fantáziadús piszkálódások voltak, nem azok az elcsépelt a dolgok, és hát mit ne mondjak, piszkosul élveztem. Viszont ugyanekkor minden olyan kidolgozatlannak és amatőrnek tűnt. A főhősnő nemcsak hogy azonnal, első látásra beleszeret a mostohabátyjába, hanem már a 12. oldalon meglátja őt anyaszült meztelenül, és majdhogynem ráugrik. Szóval az elején mindez olyan kapkodva, összecsapva történt, sokkal több leírást, karakterjellemzést vártam volna, úgy éreztem, mintha az írónő nagyon kezdő lenne. Aztán ez a regény folyamán jobb lett, de még mindig nem tökéletes. Fura, mert amennyi fantáziát láttam az írónőben az egyedi momentumok miatt, közben olyannyira rosszul írta meg, vagy éppen ráfért volna egy jó szerkesztés. De lehet, hogy csak nekem lett kényesebb az ízlésem, mert mint ahogy már említettem, szerencsére jó rég nem olvastam ilyen típusú könyvet.

A történet második felében, mikor ugrunk egyet az időben, Elec sok lelkizős momentuma miatt tartottam hiteltelennek az egészet. A férfiak amúgy sem azok a lelkizős típusok, egy rosszfiú pedig nem hiszem, hogy ilyen szinten ontaná magából ezeket a dolgokat. Itt is sokkal jobban tetszettek a flegmább megjegyzései, de ettől eltekintve jó volt azért őt is a romantikusabb oldaláról látni, csak éppen túl sok.

Mindennek ellenére élveztem a regény olvasását, amolyan bűnös élvezetet nyújtott, és azért néha-néha jól jön az ilyen kikapcsolódás is. Tökéletesen megértem, hogy sokak miért imádják annyira, nem hiába vezette nagyon sokáig Molyon az aktuális legnépszerűbb könyvet. A szereplők egyébként szerethetőek voltak, Gretával is nagyon szimpatizáltam, épp ezért sajnálom, hogy nem lett jobban megírva a sztori. Ami viszont szintén jó pont, hogy egy könyvön belül olvashattuk mindkét főszereplő szemszögét, és nem váltott nézőpontból, hanem egy sokkal egyedibb megoldással.

Bővebben a könyvről IDE KATTINTVA.

---

MEGJELENÉS: 2017
OLDALSZÁM: 310
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 3/5

Nem kellene akarnod őt.

Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét.
Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni.
Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába.
De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá.
Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult.
Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába.
Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et.
Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele.
És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette!
Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem.

Perzselő vágy és nyers erő. Láss a mélyére!