Csavarokkal zárult a Szigor-trilógia

Egyszer mindennek vége. Még Szentesy Igor és Kereszthy Liza történetének is…

Emlékszem a kezdetekre, mikor még csak újságban volt olvasható a Szigor, fájdalmasan rövid részletekre tördelve. Akkor lehetetlennek tűnt még nekem is elképzelni, hogy ebből egyszer egy ekkora dolog lesz. De most nem is elsősorban a nagy rajongásra meg a hájpra gondolok, hanem magára a sztorira, hogy egy iróniának szánt erotikus szösszenetből egy ilyen kaliberű, csavarokkal, intrikákkal, szerelemmel, politikai csatározásokkal, társadalmi problémákkal átszőtt regénytrilógia lesz. És most itt vagyunk az utolsó résznél, amit nekem volt szerencsém még a megjelenés előtt elolvasni, és amelyről csakis szuperlatívuszokban tudnék most mesélni… Continue reading “Csavarokkal zárult a Szigor-trilógia”

Reklámok

Miért nem írok már könyvértékeléseket?

Most hogy kicsit visszatért a blogoláshoz való kedvem, beszéljünk egy kicsit a könyvértékelésekről, ami végül is egy könyves témájú blog lényege.

Na de miért is nem írok könyvértékeléseket vagy éppen készítek booktalkokat?

A válasz egyszerű: mert már nagyon kevés regényről tudok igazán jó bejegyzéseket írni (és a jót itt nem arra értem, hogy végigdicsérem az adott könyvet). Nem vagyok kritikus, soha nem tartottam ezeket a posztokat igazi kritikáknak (noha annak neveztem őket, de hát, értitek… :D), inkább olyan benyomásposztok voltak ezek. Az, hogy milyen érzéseket váltott ki az adott alanyunk, miket tartottam szembeötlő hibáknak, miken lepődtem meg teljesen, mennyire ragadott magával az író stílusa, mennyire volt hiteles az egész. És ami a legfontosabb, adott-e valami újat a történet. Mert igen, szeretem azt érezni, hogy több lettem egy regény olvasása által, és ez nagyszerűen megmagyarázza azt a tényt is, hogy miért nem tudom egymás után az ezerötszázhuszadik New Adult-regényt elolvasni. Continue reading “Miért nem írok már könyvértékeléseket?”

Aranykönyv – szavazz Lakatos Leventére és Böszörményi Gyulára!

Idén is Aranykönyv lázban ég a magyar könyves társadalom, és a verseny mostanra éleződött ki leginkább, hiszen már az utolsó fordulóban vagyunk. Tegnapelőtt kiderült, kik kerültek be a Top 10-be, és nagy öröm számomra, hogy két nagy kedvencem is az esélyesek közt van. Ugye már kitaláltátok, kikről van szó? (Na jó, a cím és a kép elég egyértelművé teszi. :D)

lakatos-levente-szigor-tiltas-gyonyore-pdfBevallom őszintén, a Szigorról én nem hittem volna, hogy ennyire jó könyv lesz. Mikor még e-könyvként jelent meg, nem is olvastam el, valahogy nem annyira izgatta a fantáziám, és inkább kivártam a papírkönyves megjelenést. Aztán olyan szinten kellemesen meglepődtem ezen a fordulatos, cseppet sem unalmas, szájeltátós történeten, hogy ez lett számomra a legkedvencebb Lakatos Levente-regény. Még a Bomlást is lekörözte nálam, sőt, mikor kérdezik, melyik könyvet ajánlom legelsőnek az írótól, mindjárt a Szigort mondom. Ahogy azt már az értékelésemben is említettem, ez a legjobb, legeredetibb, legötletesebb Lakatos Levente-regény. Úgyhogy mindenképpen, de tényleg, mindenképpen megérdemli az Aranykönyvet. Így hát mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy olvasson Szigort, és persze szavazzon is rá a versenyen május 24-ig. Continue reading “Aranykönyv – szavazz Lakatos Leventére és Böszörményi Gyulára!”

Népszerű regények legelső mondatai

Annyira imádtam a múltkori posztot, amelyben a regények utolsó mondatait gyűjtöttem össze, hogy meg kellett csinálnom a folytatást is. De ezúttal nem a többi regény utolsó mondatát, hanem ugyanazok a regények első mondatát kerestem meg, és írtam ide be. Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy milyen sok első mondat maradt meg az emlékezetemben (mert természetesen csak azokról a könyvekről írok, amelyeket jómagam is olvastam). Például itt van Paulo Coelho Tizenegy perc című műve, amit már nyolc éve, még javában gimnazistaként olvastam, mégis mikor elővettem a könyvet és megnéztem az elejét, azonnal beugrott az a nagyon ütős első mondat. A Harry Potteré szintúgy, pedig azt még fiatalabb koromban, 13 évesen olvastam. Szóval számomra nagyon izgalmas volt ez a poszt megírása, még talán izgalmasabb, mint az előző poszté. Hihetetlen, mennyire jól előrevetítik a regények első mondatai a történet további mondanivalóját.

George Orwell: 1984

“Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek.”

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

“Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.” Continue reading “Népszerű regények legelső mondatai”

A három kedvenc ANTIhősnőm

Ne csak mindig a teljesen pozitív, jónak beállított főszereplőkről ejtsünk szót, hanem beszéljünk azokról a híres karakterekről is, akik bizony követtek el pár hibát, melyek miatt igazi antihősökké váltak a szemünkben. Mégis, talán legtöbbször ezekből a hibákból tudunk mi, olvasók tanulni, és emiatt is nagyon fontos, hogy ne csak végtelenül jó, mesebeli tulajdonságokkal felruházott karakterek legyenek a könyvek főszereplői. Én elhoztam a három kedvenc antihősnőm, akik nem azért lettek kedvencek, mert olyan végtelenül jók, hanem mert rengeteg dolgot tanulhattam meg általuk. Lássuk

Vitay Georgina (Szabó Magda: Abigél)

Pár hete Szabó Magda Abigéljén filozofáltam, mikor arra jutottam, hogy Gina igazából nem is volt hőse a regénynek, sőt, kifejezetten az antihősként lett bemutatva, aki aztán egy erős karakterfejlődésen ment keresztül. Tulajdonképpen ez a poszt is ennek köszönhetően született meg, hiszen ha antihős is, nekem akkor is az egyik legkedvencebb karakterem. Egy elkényeztetett pesti gazdag lány, akinek mindent megadtak, amit csak lehetett, és valljuk be, kifejezetten gonosz dolgokat is láttunk tőle. Vegyük csak a gyűlöletét König tanár úr iránt, akit bizony mindvégig lenézett, mert ügyefogyott és hóbortos volt, na meg elnéző és jószívű. Igen, utált valakit, mert jószívű volt, és mindent elnézett a diákoknak. Ezért volt hatalmas koppanás a végén, mikor kiderültek a dolgok… Mindeközben, ha jobban belegondolunk, maga Gina semmit nem tett, hogy a pozitív irányba vigye előre a cselekményt, mindent úgy adtak a kezébe. A mellékszereplők és Abigél. Nem hiába lett a regény címadója a titokzatos Abigél, akiben az elején mi, olvasók is kételkedünk, hogy egyáltalán létezik, mert hiába Georgina szemszögén követjük végig a történéseket, az igazi hős itt valójában a titokzatos kőszobor mögé bújt ismeretlen ismerős. Viszont a történtek hatására szépen kirajzolódott a lány karakterfejlődése, így nem lehet nem szeretni őt. Sőt, talán pont a nem tipikus hősi és végtelenül jószívű karakteréért került közel hozzánk.

Continue reading “A három kedvenc ANTIhősnőm”