Egymás után halnak meg az érettségizők Gulyás Péter könyvében

A Könyvmolyképző Kiadó tavaly év végén megjelent thrillere egy filozófiatanár gondolataiba enged betekinteni egy nagyon megrázó és kifacsaró történetbe csomagolva. A középiskolai részmunkaidős tanár épp filozófiából készül érettségiztetni három diáklányt, de az egyik előző nap meghal, a másik pedig az érettségi napján eltűnik, és csak a tőle érkező óránkénti SMS az egyetlen nyom, mely marad utána. Abban pedig világosan közli, hogy felvágja az ereit. Csupán a harmadik lányt sikerül leérettségiztetnie, és miután ez megtörténik, a maga módján, különböző módszereket bevetve elkezdi keresni azt a pendrive-ot, amely a rejtély kulcsa. Így bontakozik ki ez a történet, mely már önmagában is nagy izgalmakat sejtet, azonban mindez eltörpül az igazi borzalmak mellett.

Az író nemcsak egy egyedi történettel rukkolt elő, de ezt olyan szinten tette, hogy nem lehet belekötni. Se a stílusba, amely nem túlzó, és nem is túl sok, mégis pofon vág a maga nemes egyszerűségével, és érces, különös hangulatba hoz minden egyes mondatával. Se a mondanivalóba, mely bár nem mindig egyértelmű, és lehet is rajta vitatkozni, de pont ez a nagyszerű benne. És se a humorba, mely még a legsötétebb pillanatban is ott van, csak meg kell látni, vagy éppen nyitottnak kell lenni rá.

Ez a regény úgy tapossa bele képzeletbeli csizmája talpát a filozófia arcába, hogy közben te nem érzel semmit, mégis tudatosul benned a kritikai felhang, mely ott rejtőzik a sorok között. Az utat ugyanis híres filozófusok gondolatai is végigkísérik, de pont úgy, hogy mindez ne legyen zavaró, vagy túlzottan okító jellegű.

A történet már az első mondattal hatalmába kerít, ugyanis gyönyörű nyitóképpel indít: „Zsuzsi szeretett futni a zivatar elől”. És ezek a képek, hangulatok, életérzések mind végigvisznek az olvasás folyamán, közben pedig olyan kérdéseket vetnek fel, amire nincs, és talán sose lesz helyes válasz. Mert a válaszok mindig változnak, csak a kérdések maradnak állandóak.

Egy különös arcát mutatja meg az iskolai rendszer ebbe a történetbe csomagolva, a már elcsépeltnek tűnő érettségi is új értelmet nyer. És persze az egyház, a hit is nagyban terítékre kerül, hiszen a sztori egyik kulcsfigurája egy volt pap, aki cinikusan és mindenre elszántan igyekszik megmutatni a világnak, milyen is valójában.

Én mint olvasó teljesen a regény hatása kerültem. Olvasás közben már nem tudtam megmondani, álmodom vagy ébren vagyok, és nem is nagyon ajánlatos lefekvés előtt ezt olvasni, mert könnyen okozhat kellemetlen éjszakát.

Ezt a könyvet minden olyan embernek ajánlom, aki nem ijed meg a puszta valóságtól, aki mélyebbre akar ásni, és a dolgok mögé látni. Kizárólag felnőtteknek szóló olvasmány az életről és a halálról.

Bővebb infók a könyvről IDE kattintva.


MEGJELENÉS: 2016
OLDALSZÁM: 248
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

„Úgy ​akarnak rajtunk abortuszt végrehajtani, hogy már régen megszülettünk.”
Perzselő, kora nyári nap, és egy filozófiatanár, akinek elhullnak az érettségizői. Az egyik holnap nélkül, öntudatlanul várja a halált. A másik végigvágja az ereket a csuklóján. Nincs más nyom, csak az óránkénti SMS, ez tudatja, hogy a lány még nem vérzett el.
Mi ez, egy különös hatalmi játszma? Vajon hol a pendrive, ami kulcsot ad mindenhez, és megállíthatja a pusztulást?
A cinikus, fiatal filozófiatanár küzd, kutat, megpróbálja megakadályozni a megakadályozhatatlant, és visszafordítani a visszafordíthatatlant. Válaszokat keres olyan kérdésekre, melyeket senki sem szeretne feltenni.
Útján nem csak halál, de nagy filozófusok gondolatai is elkísérik. A létezés új értelmet nyer, ha közel a pusztulás.
Egy olyan világban, ami a szeretet tagadására épül, létezhetnek még hősök?
Vajon akad bárki köztünk, aki ártatlan?
„Ha az ember elgondolja, milyen végtelen az idő és a tér, ami a világot alkotja, és ha belegondol, hogy mennyire apró és megmagyarázhatatlan pontja ő e végtelenségnek, megrémül. Ha nincs hazugság, csak a rémület marad. A végtelen térségek örök hallgatása ugyanis rettegéssel tölt el bennünket.” (Pascal)
Intellektuális thriller azoknak, akik szeretik a kihívásokat

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s