5 eset, mikor a magyar borító szebb, mint az eredeti

Sokszor hirdettem már azt a blogon, hogy a magyar írók által írt könyvek mennyivel jobbak a külföldi társaiknál (jó-jó, ez főleg az én véleményem), és hogy miért fontos, hogy minél több magyar regényt olvassunk. De mi a helyzet a borítók terén: vajon a könyvek szebben mutatnak az eredeti csomagolásukban? Mint kiderült, nem igazán. Bár nehéz volt összegyűjtenem 5 olyan regényt, melynek a magyar borítója szebb, de csak amiatt, mert rengeteg magyar regényt olvasok (aminek ugye a magyar borítója az eredeti borítója), és a legtöbb külföldi könyv pedig eredeti borítóval jelenik meg magyarul is. Azonban mégis találtam kitűnő példákat arra, hogy a magyar könyvkiadás, ha másban nem is, ebben lekörözi a külföldi társaikat.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Kezdjük mindjárt egy klasszikussal. Tudom-tudom, a Büszkeség és balítéletet millió borítóval kiadták angolul  és magyarul egyaránt, de ha jobban megnézzük, szinte az összes magyar borító szép és ízléses, míg az eredeti nyelven íródottak… hát, hagynak némi kívánnivalót maguk után. És ez bizony nagyrészt az összes klasszikus romantikus könyvre igaz. Én most a legújabb, Könyvmolyképző Kiadó által kiadott változatot mutatom be, mert szerintem az a leggyönyörűbb mind közül, és a külföldire meg egy random példát hoztam fel (ezt dobta ki először a Goodreads).

 

4 író, akiktől minden évben elolvasok egy-egy könyvet

Vannak írók, akiktől minden évben elolvasok legalább egy könyvet. És nem, kivételesen nem azokról a kedvenc íróimról beszélek, akiknek jelenik meg új könyvük, és azonnal lecsapok rájuk, hanem azokról, akiket túl későn fedeztem fel, és eléggé le vagyok maradva a munkásságuk felfedezésével. Így igyekszem minden évben legalább egy könyvet (de néha többet is) elolvasni tőlük, hogy behozzam a lemaradást.

Fábián Janka

Már az előző bejegyzésemben beszéltem erről, Fábián Janka munkásságát csak két éve ismertem meg igazán, mikor is elolvastam az Emma-köteteket. Azóta tavaly olvastam A német lány című regényét, illetve idén Az angyalos házat, de még számtalan könyve csak arra vár, hogy elolvashassam. Ráadásul az írónő minden évben előrukkol új regényekkel, szóval nehéz lesz behoznom a lemaradásomat. De állok elébe, ugyanis mindenképp megéri figyelmet és időt fordítani rá.

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

MEGJELENÉS: 2008
OLDALSZÁM: 552
KIADÓ: Athenaeum
ÉRTÉKELÉSEM: ?/5

Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hoki meccs első harmadát… Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.
A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjon minket a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté? Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak saját magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem elég okosan szeretjük őket, és így nem is tudjuk megvédeni őket se maguktól, se a világtól?

Két éve, a Gyere haza c. regényével kedveltem meg Jodi Picoult szívszorító, komoly problémákat feszegető könyveit, és akkor megfogadtam, minden évben elolvasok egy-egy művét. Idén, ahogy az a várólistából is kitűnik, a Tizenkilenc percet választottam, mely az iskolai erőszakról, és annak hátteréről szól. Több, mint 500 oldal apróbetűkkel írva, de azt hiszem, ezt mindenkinek muszáj elolvasnia, még akkor is, ha a történet végével nem éppen vagyok elégedett.

Jodi Picoult: A nővérem húga

MEGJELENÉS: 2007
OLDALSZÁM: 372
KIADÓ: Athenaeum
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

E könyv olvasása közben megfogadtam, hogy soha többet nem olvasok rákosokról szóló könyvet. Pontosabban olyan könyveket, ahol a rák a központi téma, és ilyen szinten tárgyalja az egészet, illetve aköré épül az egész történet. Naná, hogy közvetlenül ezen regény után belefutottam (igaz, akaratlanul) mégegy rákos történetbe, de szerencsére ott már nem rendített meg annyira a dolog, mint itt. Mert ezt a történetet végig lehet sírni és nevetni. Igen, mindkettő egyszerre, ugyanis a szomorú pillanatokat felváltja az édes-keserű humor, csak hogy a kontraszt meglegyen, és hogy te egyszer bőgj, aztán a könnyek közt még nevess is egy kicsit.

Megidézve #18

Egyszer megkérdeztem a mamámat, hogy miért fényesek a csillagok. Azt felelte, azok éjjeli lámpák, hogy az angyalok éjjel is lássanak a mennyben. De mikor a papát kérdeztem, ő mindenféle gázokról kezdett beszélni. Én ebből összeraktam magamnak azt, hogy a vacsorától, amit a jóisten felszolgál a mennyben, szegény angyalkáknak éjjel a vécére kell szaladgálniuk.

(Jodi Picoult: A nővérem húga)