Az év legnagyobb könyves csalódásai

Bár 2016-nak már vége, az évzáró posztoknak azonban koránt sincs. Decemberben ugyanis nem sikerült minden ilyen bejegyzést elkészítenem a bőség zavara miatt (így is extra sok, szám szerint 17 iromány született, kattints ide, ha kíváncsi vagy rájuk). Most olyan könyveket hoztam, melyek 2016-ban csalódást okoztak valamilyen szempontból, egyszerűen mondva többet vártam tőlük, mint amit kaptam. A regények nem kapcsolódnak egymáshoz, sőt, tulajdonképpen teljesen eltérő műfajban vagy stílusban íródtak. Van köztük szépirodalmi regény és botrányosnak kikiáltott könyv is. A közös bennük csupán annyi, hogy nekem nem tetszettek, pedig nagy reményeket fűztem hozzájuk.

Grecsó Krisztián: Jelmezbál

Erről a könyvről már sokszor, sok posztban írtam, így nem is volt kérdés, hogy biztos helye van ebben a listában is. Nem tetszett a regény felépítése, hogy nincs átívelő szál meg dramaturgia, az olvasónak maga kell kibogarászni a dolgokat, amit leginkább úgy lehet, hogy olvasás után még egyszer elolvassuk az egész regényt, és nagyon figyelünk a karakterekre meg a többi apró, háttérben elbúvó dologra. Csalódás volt ez, főleg a pozitív fogadtatása után, ráadásul eléggé felment bennem a pumpa is. 

Szentesi Évát élni tanította a rák

Bevallom őszintén, a könyve megjelenése előtt én nem tudtam, ki az a Szentesi Éva. Nem ismertem se a blogját, se a munkásságát, ezáltal a rákkal való harcát sem. Csak aztán májusban megjelent a Hamvaimból, én pedig mindjárt belebotlottam, aztán egyre többször és többször jött velem szembe. Természetesen kíváncsi is lettem rá, ezenkívül sokan mondták, mennyire megható és megrázó történet, így én is olvasni akartam. Jó döntés volt.

Túl sok gondolatot szült ez a sztori bennem, alig bírom megfékezni ezt az özönt. Persze, jegyzetelni nem jegyzeteltem le, így valószínűleg csak a töredékét fogom most leírni annak, ami igazából megfordult a fejemben olvasás alatt. De talán nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, mit is akar nekünk üzenni Éva ezzel az irománnyal. Mert ennek a könyvnek bizony nagyon erős és jelentős üzenete van, és nem, bizony nem maga a rákbetegségből való felgyógyulás a lényeg, hanem annál sokkal több. Az élethez való hozzáállásról szól ez a regény. 

Elmerülve avagy swingerklubok és a társadalom

A héten egy teljesen véletlen helyzet kapcsán került kezembe Árvay Gréta Elmerülve c. könyve. A borító alapján meg nem mondtam volna, hogy mi az adott regény témája, de szerencsére pár netes kattintás után rájöttem, hogy ez a történet bizony a swinger klubok világába vezeti be az olvasót. Ennek hatására félretettem minden jelenlegi olvasmányomat, és kissé szkeptikusan, ámbár nagyon kíváncsian kezdtem bele Árvay Gréta írásába.

Nehéz a swingerezésről írni, hiszen a mai napig tabutémának számít. Olyannyira nagy tabunak, hogy jómagam csak pár éve találkoztam ezzel a kifejezéssel, pedig nem tartom magam szűk látókörű, olvasatlan és begyöpösödött embernek. Mégis, bármennyire nyitottnak is hiszi magát a világ szexuális téren, tulajdonképpen mindez csak látszat, igazán mélyen sosem merünk belenyúlni a nemi lét útvesztőjébe, csak a felszínt kapargatjuk, de azt nagyon. Így aztán a swinger tabu, sőt, mivel nem felel meg még a mai társadalom elvárásainak sem, szégyenfoltnak és ördögtől való tevékenységnek számít. Ezért van az, hogy oly sokáig jómagam sem tudtam a létezéséről, pedig az internet aztán lépten-nyomon ontja magából a szexuális tartalmakat, és akkor is beléjük fut az ember, ha nem is keresi.

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

MEGJELENÉS: 2008
OLDALSZÁM: 552
KIADÓ: Athenaeum
ÉRTÉKELÉSEM: ?/5

Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hoki meccs első harmadát… Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.
A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjon minket a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté? Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak saját magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem elég okosan szeretjük őket, és így nem is tudjuk megvédeni őket se maguktól, se a világtól?

Két éve, a Gyere haza c. regényével kedveltem meg Jodi Picoult szívszorító, komoly problémákat feszegető könyveit, és akkor megfogadtam, minden évben elolvasok egy-egy művét. Idén, ahogy az a várólistából is kitűnik, a Tizenkilenc percet választottam, mely az iskolai erőszakról, és annak hátteréről szól. Több, mint 500 oldal apróbetűkkel írva, de azt hiszem, ezt mindenkinek muszáj elolvasnia, még akkor is, ha a történet végével nem éppen vagyok elégedett.

Mutasd meg magad!

Mivel tudom, hogy sokan foglalkoznak írással, ezért hát én is megosztom ezt a nagyon jó ötletnek tartott eseményt, hogy minél több emberhez eljusson:

Szeretettel meghívunk az Athenaeum Kiadó minden szerzőjelöltjét a kiadó kézirat-prezentációs délutánjára, a gödi Ilka csárdába!

Miért érdemes eljönni? A pályakezdő alkotók hamar szembesülnek a rendkívül éles versennyel. Számtalan kézirat érkezik be naponta egy kiadóhoz, szinte képtelenség igazán kitűnni a tömegből, még egy igazán figyelemfelkeltő pályamunkával is. Nagyon jól tudjuk, hogy értékes kincsek rejlenek a beérkező művek hatalmas csoportjában, és feltett szándékunk, hogy ezeket a kincseket megtaláljuk, kiemeljük, publikációhoz segítsük.

Készíts művedből egy 5 perces és egy 10 perces (akár multimédiás tartalommal támogatott) kiselőadást! Gyere el az Athenaeum Kiadó szerzőválogató délutánjára, és győzd meg a kiadó szakembereit, hogy tiéd a legméltóbb, az olvasók figyelmére leginkább érdemes kézirat!