Egyszer mindennek vége. Még Szentesy Igor és Kereszthy Liza történetének is…
Emlékszem a kezdetekre, mikor még csak újságban volt olvasható a Szigor, fájdalmasan rövid részletekre tördelve. Akkor lehetetlennek tűnt még nekem is elképzelni, hogy ebből egyszer egy ekkora dolog lesz. De most nem is elsősorban a nagy rajongásra meg a hájpra gondolok, hanem magára a sztorira, hogy egy iróniának szánt erotikus szösszenetből egy ilyen kaliberű, csavarokkal, intrikákkal, szerelemmel, politikai csatározásokkal, társadalmi problémákkal átszőtt regénytrilógia lesz. És most itt vagyunk az utolsó résznél, amit nekem volt szerencsém még a megjelenés előtt elolvasni, és amelyről csakis szuperlatívuszokban tudnék most mesélni… “Csavarokkal zárult a Szigor-trilógia”→ olvasásának folytatása
Az idei év elején jelent meg Az első című antológia, amelyről már írtam egy kis összefoglalót, benne pedig kiemeltem három nevet. Ez a három név Kalapos Éva, Lakatos Levente és Mészöly Ágnes voltak, ugyanis nekem az ő novelláik tetszettek talán a legjobban. De míg az első kettő írói munkásságát szinte teljes egészében ismertem, Mészöly Ágnestől akkor olvastam legelőször. És mivel elképesztően tetszett a novellája, adta magát, hogy a továbbiakban az ő könyveit is meg szeretném ismerni.
Akkor még egy pár oldalas novella után nem mertem kijelenteni, de most már nyugodtan megtehetem: újabb kedvenc magyar írót avattam Mészöly Ágnes személyében. Elolvastam a Szabadlábon című tavaly megjelent regényét, és hát elképesztően le vagyok nyűgözve.
Ez a srác tiszta Győri Dani… legalább is én így képzelem el őt
Kezdjük ott, eleve féltem egy kicsit a témától, hiszen már jóelőre tudtam, hogy egy kerekesszékes fiatalról szól. Nem, nem azért féltem, mert esetleg negatív gondolatok támadnak bennem egy kerekesszékes láttán vagy hasonló, mert erről szó sincs, inkább csak attól tartottam, hogy túl szájbarágós, túlontúl edukatív jellegű lesz a mozgáskorlátozottak elfogadása érdekében. De egyáltalán nem így volt. Ez a történet úgy nevel, hogy észre sem veszed, és minden felnőttnek, legfőképpen tanárnak és szülőnek kötelező olvasmányként írnám fel. Szóval kedves Anyuka és Apuka, aki éppen gyereknevelésre adta a fejét, kérlek, olvasd el ezt a könyvet, és tanulj belőle! Mert annak ellenére, hogy ez a sztori egy tizenhat éves kerekesszékes fiúról szól, és az őt egyedül nevelő édesanyjáról, nagyon sok szülő-gyerek viszonyra igaz. “Újabb kedvenc magyar írót avattam”→ olvasásának folytatása
Aki követi a blogomat, az már tudhatja, hogy mennyire imádom a francia regényeket, és legfőképpen Marie-Aude Murail könyveit. A Könyvmolyképző Kiadó a legnagyobb örömömre sorban adja ki az írónő műveit, így aztán mindig nagyon várom, hogy elolvashassam a legújabbat. A Tartós hullám idén a Könyvfesztiválra érkezett, én pedig azonnal lecsaptam rá. És vajon meglepődik-e bárki, hogy imádtam? Ugye, hogy nem.
Ismét sajnálom ilyenkor, hogy nem vagyok tíz esztendővel fiatalabb, vagy éppen miért is nem fordították már le magyarra tíz évvel korábban ezt az amúgy 2004-es regényt. Annyira jó lett volna tizenévesen ilyeneket olvasni! Hiszen az egy dolog, hogy rendkívül tanulságos, mert egy csomó fontos problémát érint, de ezenkívül olyan üzenete van a könyvnek, amit mindenkinek illene megtanulni: szembe kell menni a szülői elvárásokkal, és nem anyuka-apuka álmait kell a gyereknek megvalósítani, hanem a sajátjait.“Menj szembe az elvárásokkal – ezt üzeni neked az írónő”→ olvasásának folytatása
A Könyvmolyképző Kiadó tavaly év végén megjelent thrillere egy filozófiatanár gondolataiba enged betekinteni egy nagyon megrázó és kifacsaró történetbe csomagolva. A középiskolai részmunkaidős tanár épp filozófiából készül érettségiztetni három diáklányt, de az egyik előző nap meghal, a másik pedig az érettségi napján eltűnik, és csak a tőle érkező óránkénti SMS az egyetlen nyom, mely marad utána. Abban pedig világosan közli, hogy felvágja az ereit. Csupán a harmadik lányt sikerül leérettségiztetnie, és miután ez megtörténik, a maga módján, különböző módszereket bevetve elkezdi keresni azt a pendrive-ot, amely a rejtély kulcsa. Így bontakozik ki ez a történet, mely már önmagában is nagy izgalmakat sejtet, azonban mindez eltörpül az igazi borzalmak mellett.
Az író nemcsak egy egyedi történettel rukkolt elő, de ezt olyan szinten tette, hogy nem lehet belekötni. Se a stílusba, amely nem túlzó, és nem is túl sok, mégis pofon vág a maga nemes egyszerűségével, és érces, különös hangulatba hoz minden egyes mondatával. Se a mondanivalóba, mely bár nem mindig egyértelmű, és lehet is rajta vitatkozni, de pont ez a nagyszerű benne. És se a humorba, mely még a legsötétebb pillanatban is ott van, csak meg kell látni, vagy éppen nyitottnak kell lenni rá. “Egymás után halnak meg az érettségizők Gulyás Péter könyvében”→ olvasásának folytatása
És igen, végre én is elolvastam a Harry Potter és az Elátkozott gyermek című szövegkönyvet, így fél évvel a magyar megjelenés után. Bevallom, hogy bár én nagy Harry Potter-rajongó voltam, de ez tavalyi nagy HP-őrület egyáltalán nem ragadott magával, nem számoltam vissza a napokat a könyv megjelenéséig, mint ahogy tettem azt tizenévesen. Ugyanis én pontosan tudtam, hogy az új Harry Potter-történet egyáltalán nem lesz olyan, mint a hét megjelent rész. Már hogy is lehetne, hiszen magában a műfajban is teljesen más. A regény és a szövegkönyv közt óriási különbségek vannak, mert míg az egyiket olvasásra szánták, addig a másikat a színpadra. Emiatt se foglalkoztatott az egész, de azért természetesen úrrá lett rajtam is a kíváncsiság, így beszorítottam a tavaszi TBR-listámra. És hogy csalódtam-e benne, mint oly sokan előttem? Nem, nem. Sőt, annyira imádtam, hogy azóta akkora HP-lázban égek, hogy meg kellett néznem mind a nyolc filmet, és nagyon erősen gondolkodom azon, hogy újraolvasom a regényeket is.
Viszont ahhoz, hogy szeretni tudjam ezt a könyvet, úgy is kellett hozzáállnom – tehát én egyáltalán nem regényélményt vártam, mint sok olvasó, hanem tisztában voltam ennek a műfajnak a korlátaival, és ahhoz mérten vágtam bele. Így viszont nagyon kellemes élményt adott, teljesen nosztalgikus hangulatba kerültem, előjöttek a régi jó Harry Potter-érzések. Mert bár a történet és az alapötlet a legelején furcsának tűnt, viszont nagyon hamar megkedveltem, és aztán pont olyan irányba is ment el, amit én imádok. “Az elátkozott gyermek nem a Harry Potter 8. része”→ olvasásának folytatása
LAPOZZ könyves blog 