Népszerű regények legelső mondatai

Annyira imádtam a múltkori posztot, amelyben a regények utolsó mondatait gyűjtöttem össze, hogy meg kellett csinálnom a folytatást is. De ezúttal nem a többi regény utolsó mondatát, hanem ugyanazok a regények első mondatát kerestem meg, és írtam ide be. Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy milyen sok első mondat maradt meg az emlékezetemben (mert természetesen csak azokról a könyvekről írok, amelyeket jómagam is olvastam). Például itt van Paulo Coelho Tizenegy perc című műve, amit már nyolc éve, még javában gimnazistaként olvastam, mégis mikor elővettem a könyvet és megnéztem az elejét, azonnal beugrott az a nagyon ütős első mondat. A Harry Potteré szintúgy, pedig azt még fiatalabb koromban, 13 évesen olvastam. Szóval számomra nagyon izgalmas volt ez a poszt megírása, még talán izgalmasabb, mint az előző poszté. Hihetetlen, mennyire jól előrevetítik a regények első mondatai a történet további mondanivalóját.

George Orwell: 1984

“Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek.”

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

“Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.”

Híres regények legutolsó mondatai

Mindig csak az első mondatokkal foglalkozunk, ha könyvekről van szó. De mi a helyzet a befejező mondatokkal? Azok is ugyanolyan lényegesek, ha nem lényegesebbek, mint a kezdeti szavak. Így most összegyűjtöttem pár általam kedvelt sikeres és népszerű regényt, na és persze az utolsó mondatait. Ha kíváncsi vagy, hogy fejeződik be az 1984 vagy a Twilight, akkor görgess tovább!

    

George Orwell: 1984

“Szerette Nagy Testvért.”

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

“Darcy éppúgy szívből szerette őket, mint Elizabeth; mindketten meleg hálát éreztek irántuk, akik Derbyshire-be hozták Elizát, s ezzel lehetővé tették egybekelésüket.”

Janne Teller: Minden

MEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 184
KIADÓ: Scolar
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Miért vannak előítéleteink? Miért közösítünk ki bárkit, vagy éppen miért emelünk zsarnokká? Miért hatalmaskodunk a kiszolgáltatottak felett? Miért vagyunk erőszakosak? Miért élünk vissza a bizalommal?
Janne Teller elsősorban fiataloknak szóló népszerű és sikeres könyvei élénk vitát kavarnak a világban. Elég, ha csak a Semmi körüli nemzetközi botrányokra gondolunk (a ma már kötelező olvasmánnyá avatott regényt először betiltották még a toleranciáról híres Dániában is!). A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek, s életünk folyamán egész biztosan találkoztunk velük. Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték, egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást? Janne Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, miközben szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel is.
Teller tömör, szófukar, nyers prózájával és a metafora erőteljes használatával kényszeríti az olvasót az állásfoglalásra, nem ad kibúvót, minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között.
Nyolc történet, ami élesen belénk vág – asszimilációról és kirekesztésről, előítéletről és intoleranciáról, gyilkosságról és halálbüntetésről, erőszakról és bosszúról, integrációról és kulturális sokféleségről.

Annyira imádtam még év elején a Semmi című könyvet, hogy úgy érzem, bármikor előkapnám a polcról, és újraolvasnám az egészet, mindegy, hogy hány olvasatlan könyv van még a képzeletbeli várólistámon. Így tehát gondolom senkit nem lep meg, mennyire kíváncsi voltam a Minden című novelláskötetre is, melyről szintén csupa jót hallottam. Bevallom őszintén, ez a könyv nem nyűgözött le annyira, mint az előző, talán azért, mert az első olyan magasra tette a mércét, hogy képtelenség volt már megugrani, illetve a novellák olvasása hozzám nem áll annyira közel, mint egy kisregény elolvasása. Talán emiatt nem éreztem azt a fajta katarzist és döbbenetet, mint a Semminél. Nyolc rövid történet, mely sajnos túl rövid ahhoz, hogy ennyiféle tanulságot és mögöttes tartalmat elbírjon a hátán.

Rövid regények, melyeket imádni fogsz

Ki hitte volna, hogy az egyestés, rövid történetek is lehetnek ugyanolyan jók, mint a hosszabb, bonyolultabb szálakon futó regények? Mostanság több ilyen kötetet is olvastam, mely még a 200 oldalt is alig érte el, mégis imádtam, és egyáltalán nem volt semmilyen hiányérzetem a sztorival vagy a karakterekkel kapcsolatban. Ezért gondoltam megmutatom nektek is, hogy bizony a rövid regények is lehetnek ugyanolyan értékűek, mint a hosszabb társaik. Az elkövetkezendő könyvek számomra mind ötből öt pontosak, a hosszúságuk pedig 200 oldal körülire rúg. Fontos, hogy nem sorrendben mutatom be nektek, hiszen egy objektív vagy akár szubjektív sorrendet alig tudnék felállítani köztük, annyira nagy kedvencem mindegyik.

Janne Teller: Semmi

OLDALSZÁM: 182

Idén kora tavasszal, egy vasárnap délután olvastam el a dán írónő ifjúsági regényét, melybe azonnal beleszerettem. Ugyanis az ártatlanul kezdődő történet hirtelen olyan mértékben csap pofán, hogy az ember beleszédül, de leginkább elgondolkodik az élet valódi értelmén. Vagy inkább a nem értelmén. Mert megtudjuk, hogy bizony semminek nincs értelme az életben, és pont ezért kár is túlaggódni magunkat mindenen. Azt hiszem, ezt kellene kötelező olvasmánnyá tenni nálunk is, mondjuk az Antigoné helyett.

Zakály Viktória: Szívritmuszavar

OLDALSZÁM:  208 oldal

A tavaly tavasszal olvasott történetet főként azért zártam a szívembe, mert nem bírtam elvonatkoztatni a régi, tinédzserkori hősszerelmes énemtől, aki E/2-ben írt hasonló hangvételű novellákat ugyanilyen stílusban, mint Zakály Viki is. Hirtelen úgy éreztem, mintha éveket repültem volna az időben, és közben olyan mély érzések kerítettek hatalmába, hogy szavakkal ezeket nem igazán lehet kifejezni. Szóval személyes kedvencem ez a regény, de a folytatása is, mely talán még szívszorítóbb, mint az első rész. Akik szeretik a szomorú, szépen megírt, érzelmektől túlcsorduló szerelmes sztorikat, azoknak bizony kötelező olvasmány.

Janne Teller: Semmi

MEGJELENÉS: 2011
OLDALSZÁM: 182
KIADÓ: Scolar
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

“Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnek az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. Csak Pierre marad flegma, akinek súlyos árat kell fizetnie…

Ez az a regény, melyet már két-három éve el szerettem volna olvasni, de soha nem került rá alkalom. Idén azonban felraktam a várólistámra, annak is mindjárt a legelejére, így végül sort keríthettem az elolvasására. Nos, hogy érdemes volt-e olvasnom ezt a többször is vitatott, régen a saját országában is betiltott ifjúsági regényt? Abszolúte. Ó, de még mennyire. Sőt, miután a végére értem, újra akartam kezdeni az elejétől, hátha sikerül más dolgokat is belelátnom, amely első olvasásra nem sikerült.