Amikor a női princípium beteljesül

Másfél éve egy ország ismerte meg a “princípium” szó jelentését, mikor egy énekes a nők dolgáról kezdett beszélni. Hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, inkább tartozzanak valakihez, akinek gyereket szülhetnek. Ezidőtájt egy bajszos úr is hasonló szavakat mormogott, miszerint az lenne a legjobb, ha önmegvalósítás csúcspontja lányainknak a gyerekszülés, pontosabban az unokaszülés lenne. Hiszen vissza kell térnünk a hagyományos értékekhez, mert elcseszett ez a társadalom. És mindennek bizonyára a nők az okozói.

a_szolgalolany_meseje_noi-principium

Aztán idén tavasszal valahonnan a világ másik feléről jött egy sorozat, ami pont ezt kívánja megmutatni: milyen is, ha a női princípium beteljesül, és visszatérünk a pár száz évvel ezelőtti nemi szerepekhez. A szolgálólány meséje egy 1985-ös regényből készült adaptáció, s mily meglepő, több évtizeddel a megjelenés után lett igazán aktuális. Elvileg Donald Trump hatalomra kerülésének köszönheti igazi sikerét, hiszen egy totalitárius diktatúrába vezényel el minket, ahol a nőknek semmi joguk sincs, csak gyereket szülni. Pontosabban csak azoknak a nőknek, akik még tudnak szülni, mert a világ meddőséggel küzd, és csak néhány nőnek adatott meg ez a nagyon becses és csodálatos dolog. Ők viszont rabokként arra vannak kényszerítve, hogy befolyásos uraknak nemzenek utódot. “Amikor a női princípium beteljesül” olvasásának folytatása

Rowling ismét nagyot alkotott…

… és nem, nem az új Harry Potter könyvről beszélek, hanem az álnéven írt sorozatáról, pontosabban annak második részéről, a Selyemhernyóról. Te jó ég! Alig tudom szavakba önteni, mennyire nekem lett kitalálva a regény témája, ami ugye az írás, a könyvkiadás, a szexuális perverziók és az LMBT karakterek sokasága. És ehhez ugye hozzáadódik a híres írónő stílusa, mondanivalója, és egy tökéletesen kibontakozó krimiszál.

cormoran-strike-bbc-tv-show-rowling

Az első részt még másfél éve, tavaly májusban olvastam, és már természetesen akkor is megfogott az egész (persze, hiszen ami J. K. Rowling, az rossz nem lehet, olvastam a nagyon kritizált Átmeneti üresedést is, és engem az is meglepett és magával ragadott). Viszont a Kakukkszó krimiszála annyira nem nyűgözött le, és akkor még a főszereplők se álltak hozzám olyan közel, mint most. Erről a sorozatról tudni kell azt is, hogy nem a legpörgősebb krimi, hanem sokkal kidolgozottabb, mondhatni, hogy egy elnyújtott Agatha Christie-re emlékeztet, csak itt van egy átívelő szál, azaz Cormoran Strike magánnyomozó és asszisztensének, Robinnak a közös kis története. Szerencsére az elnyújtottság terén is javult az írónő, ugyanis a folytatásban már sokkal kevesebb a lassú, unalmas rész, mint az előző kötetben, tényleg csak egy alkalommal éreztem azt, hogy nem halad a cselekmény és unatkozom. “Rowling ismét nagyot alkotott…” olvasásának folytatása

Róbert Katalin: Kezdjetek el élni!

robert-katalin-kezdjetek-el-elni-pdfMEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 296
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Meg kellett hoznom egy döntést, és ezt most egyedül kell végigcsinálnom. Ha fontos vagyok neked, tiszteletben tartod, hagysz nekem időt, és megvárod, amíg én jelentkezem.
Marci mindössze ennyit ír a feleségének, barátainak és az édesanyjának, amikor kilép a lakása ajtaján, hogy megtegye azt, amire már évek óta készült.
Mint a gyámkő, ha kimozdul a helyéről, szerettei életében olyan omlást jelent az eltűnése.
Vajon mit kell feladnia feleségének, hogy visszakaphassa régi életét?
És a többiek? Mihez kezd nélküle a sodródó Zsófi, mivel kell szembenéznie a meleg Vencelnek, és mire döbben rá Margó, aki talán az életét is feláldozná a gyermekeiért?
Egy biztos: dönteniük kell. Visszatérnek a biztonságos, de zsibbasztóan szürke hétköznapokhoz, vagy elkezdenek végre élni – mielőtt túl késő lenne?
Róbert Katalin lebilincselő története szerelmek, vágyak és csalódások között vezet egy új jövő felé.
Kik vagyunk? Mit tehetünk, ha az életünk új utakra hív?

Aztamindenit, emberek! Azt hiszem, most már biztosra kijelenthetem, a jelenlegi kedvenc magyar írónőmet Róbert Katalin személyében ismerhetitek meg. Egyszerűen hihetetlen, mennyire imádom a stílusát, ahogyan fogalmaz, és azt, amit megfogalmaz. Pedig esküszöm, azt hittem, az előző regényét már nem lehet felülmúlni, de tévedtem. Mert míg a Szívből, színből, igazán kicsit meseszerűen volt gyönyörű, addig a Kezdjetek el élni! annyira szívbemarkolóan és ököllel odacsapósan volt életízű, hogy többször kellett visszanyelnem a feltörő könnyeimet. Ismét olyan érzelmi löketet kaptam, mint tavaly karácsonykor az első regénye olvasásánál, csak most még rátett egy lapáttal azzal az elmondhatatlan életszerűségével, amely akár az egyes szereplők gondolatait, akár a reakciójukat írja le. Na meg azokat a problémákat, melyekkel a húszas éveink során szembenézünk.  “Róbert Katalin: Kezdjetek el élni!” olvasásának folytatása

Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

racz-stefan-tibor-tul-szep-pdfMEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 392
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

A túlsúlyos Márk mindennél jobban vágyik rá, hogy végre igazán szeressék. Mégis, azt hiszi, hogy a súlya miatt nincs joga a szerelemre. Elkeseredésében finomságokba fojtja bánatát.
Vajon a csupaszív srácra rátalálhat a nagy Ő?
Képes lesz elfogadni önmagát?
Olivér profi úszó, ám doppingbotrányba keveredik, eltiltják a versenyzéstől, és darabjaira hullik az élete. Azt sem tudja, mit hoz a holnap, a szerelemre gondolni sem mer.
Újjáépíthetjük a nulláról az életünket?
Rátalálhatunk az igazira akkor is, ha nem keressük?
A két fiú közös munkahelyen kezd el dolgozni. Előbb megismerik egymást, aztán a titkaik is felszínre bukkannak. De kialakulhat köztük több, mint barátság? Vagy csak a külső számít?
Van egy pont, amikor az ész a szív útjába áll…

Nehéz erről a regényről írnom, mert tudjátok, elég közeli kapcsolatban állok a szerzővel, és a regény születéséről is többet tudok, mint egy átlagos olvasó. Mindenesetre megpróbálom objektíven elmondani a véleményemet, mert függetlenül a személyes kapcsolattól, nekem bizony nagyon bejött a történet.  “Rácz-Stefán Tibor: Túl szép” olvasásának folytatása

Lakatos Levente: Szeress jobban!

lakatos-levente-szeress-jobbanMEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 602
KIADÓ: Libri
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. A huszonéves lány vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival. Vajon sikerül megmenteniük egymást a sötétségtől?
Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet…
Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? Áldozni kell-e a harmóniáért, és utóbbi egyenlő-e a boldogsággal? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, az tudhatja, hogy az öt évvel ezelőtti Barbibébi-féle felhajtás rám is negatív értelemben hatott. S bár nem olvastam a regényt, a fülszöveg és a sok-sok bíráló kritika miatt megfogadtam, hogy ezt a könyvet én kezembe nem veszem, mert úgy gondoltam, nekem se fog tetszeni. Aztán eltelt pár év, nyitottam egy könyves témájú blogot, és egy barátom ajánlására figyelmembe került az író akkori legújabb könyve, a Bomlás. Az a regény pedig akkora hatással volt rám a szó lehető legpozitívabb értelmében, hogy azonnal elkezdtem követni a szerző munkásságát, és rendre vártam az újabbnál újabb köteteit. Azonban a Barbibébi folytatásával még mindig szkeptikus voltam, nem bíztam abban, hogy száz százalékig tetszeni fog, öt év írói fejlődés ide vagy oda. Így hát eléggé félve vágtam bele az olvasásába. De most kapaszkodjon meg mindenki, mert én magam is totálisan ledöbbentem. Ugyanis nem félek kijelenteni, hogy ez lett a legeslegjobb Lakatos Levente-regény. Szerintem. “Lakatos Levente: Szeress jobban!” olvasásának folytatása