Gerlóczy Márton: Létra

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 120
KIADÓ: Scolar
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Gerlóczy Márton legújabb regénye, a Létra egy házról szól. Egy szakadt pesti bérházról, amit a 30-as években kuplerájnak emeltek. Egy normális életre alkalmatlan házról, amelyben apró, kriptaszerű garzonok követik egymást. Névtelen hősünk május 1-jén fel akar szerelni egy függönyt a plafonra, hogy kis lakásának terét több részre ossza. Nincsen létrája, így elindul, hogy a házban szerezzen be egyet. Miközben az emeletek közti szűk és sötét lépcsőházakban és folyosókon bolyong, az itt élők életéről-haláláról elmélkedik, a lakókról, akikkel nap mint nap találkozik, akik vele együtt élik szánalmas garzonszáműzetésüket.

Na, ez most aztán rendesen pofon ütött! Körülbelül így éreztem magam az olvasás befejeztével, és mily igaz, mintha nyakonöntöttek volna egy vödör hideg vízzel, úgy sokkolódtam le az utolsó sorok után. De persze nemcsak a vége volt nagyszerű! Mert nem ám. Az egész kisregény olyan volt, mint egy hosszúra nyúlt novella, cselekmény nélküli, mégis telistele mélyenszántó gondolatokkal, nagy adag humorral, csípős cinizmussal, társadalomkritikával és minden egyéb nyalánksággal. 

Nathan Filer: A zuhanás sokkja

MEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 310
KIADÓ: Scolar
ÉRTÉKELÉSEM: 3/5

A történetet Matthew meséli el, aki imádott bátyja halála óta küzd a skizofréniával. Matthew sorsát gyerekkorától a húszas évei elejéig követhetjük nyomon. Megtudhatjuk, miként süllyedt tudathasadásos állapotba Down-kóros testvére elvesztése után, miért és milyen mértékben okolja magát a tragédia miatt, mi okból hagyja ott a valóságot, s miért menekül képzelete világába.
Filert a regény megírásához saját tapasztalatai vezették: tíz éven át dolgozott ápolóként pszichiátriai intézetben. A fiatal korosztálynál tapasztalható elmebetegségek egyre súlyosabb gondot jelentenek napjaink társadalmában e mű gondolkodásra késztet, és talán kinyitja a szívünket a lelki betegségekkel nap mint napos harcot vívók felé.
E rövid leírás alapján szomorú, drámai történetet képzelhetünk el ám a fiatal angol író oly páratlanul viccesen, szórakoztatóan, annyi szeretettel és megértéssel adja elő e szívszorító történetet, hogy a kötet az angliai megjelenés után rögtön a sikerlisták élére került, az olvasók kedvencévé vált, s megnyerte Nagy Britannia legismertebb közönségdíját, a Costa cég által alapított Costa-díjat.

Amikor megláttam, hogy A zuhanás sokkja egy skizofréniával küzdő tizenévesről szól, ráadásul egy díjnyertes regényről van szó, azonnal el akartam olvasni. Ráadásul a történet a Scolar kiadónál jelent meg, ami egyet jelent az igényes fordítással és a gyönyörű külsővel, szóval duplán vágytam rá. Két nap alatt sikerült is befalni az egészet, de ennek ellenére mégis kettős érzések bujkálnak bennem. Igen, objektíven ítélve tényleg egy remekül megírt fiataloknak szóló regény, melynek középpontja nem a szerelem vagy a barátság, hanem a testvéri szeretet. Másrészről azonban bennem nem mozgatott meg semmit se. Vagyis csak keveset, és egyáltalán nem annyit, amennyi potenciál lenne ebben a történetben. 

Janne Teller: Minden

MEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 184
KIADÓ: Scolar
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Miért vannak előítéleteink? Miért közösítünk ki bárkit, vagy éppen miért emelünk zsarnokká? Miért hatalmaskodunk a kiszolgáltatottak felett? Miért vagyunk erőszakosak? Miért élünk vissza a bizalommal?
Janne Teller elsősorban fiataloknak szóló népszerű és sikeres könyvei élénk vitát kavarnak a világban. Elég, ha csak a Semmi körüli nemzetközi botrányokra gondolunk (a ma már kötelező olvasmánnyá avatott regényt először betiltották még a toleranciáról híres Dániában is!). A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek, s életünk folyamán egész biztosan találkoztunk velük. Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték, egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást? Janne Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, miközben szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel is.
Teller tömör, szófukar, nyers prózájával és a metafora erőteljes használatával kényszeríti az olvasót az állásfoglalásra, nem ad kibúvót, minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között.
Nyolc történet, ami élesen belénk vág – asszimilációról és kirekesztésről, előítéletről és intoleranciáról, gyilkosságról és halálbüntetésről, erőszakról és bosszúról, integrációról és kulturális sokféleségről.

Annyira imádtam még év elején a Semmi című könyvet, hogy úgy érzem, bármikor előkapnám a polcról, és újraolvasnám az egészet, mindegy, hogy hány olvasatlan könyv van még a képzeletbeli várólistámon. Így tehát gondolom senkit nem lep meg, mennyire kíváncsi voltam a Minden című novelláskötetre is, melyről szintén csupa jót hallottam. Bevallom őszintén, ez a könyv nem nyűgözött le annyira, mint az előző, talán azért, mert az első olyan magasra tette a mércét, hogy képtelenség volt már megugrani, illetve a novellák olvasása hozzám nem áll annyira közel, mint egy kisregény elolvasása. Talán emiatt nem éreztem azt a fajta katarzist és döbbenetet, mint a Semminél. Nyolc rövid történet, mely sajnos túl rövid ahhoz, hogy ennyiféle tanulságot és mögöttes tartalmat elbírjon a hátán.

Janne Teller: Semmi

MEGJELENÉS: 2011
OLDALSZÁM: 182
KIADÓ: Scolar
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

“Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnek az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. Csak Pierre marad flegma, akinek súlyos árat kell fizetnie…

Ez az a regény, melyet már két-három éve el szerettem volna olvasni, de soha nem került rá alkalom. Idén azonban felraktam a várólistámra, annak is mindjárt a legelejére, így végül sort keríthettem az elolvasására. Nos, hogy érdemes volt-e olvasnom ezt a többször is vitatott, régen a saját országában is betiltott ifjúsági regényt? Abszolúte. Ó, de még mennyire. Sőt, miután a végére értem, újra akartam kezdeni az elejétől, hátha sikerül más dolgokat is belelátnom, amely első olvasásra nem sikerült.

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 320
KIADÓ: Scolar
ÉRTÉKELÉSEM: 3/5

Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd.
Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta – őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját.
Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus. De nem tudja kiverni a fejéből.
Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.

Talán észrevettétek, az ízlésem a könyvek terén eléggé megegyezik a közízléssel. Tehát a felkapott, agyondicsért regényekbe általában én is halálosan beleszeretek, így legtöbbször teljességgel megértem az azt körülvevő hype-ot. Viszont ez alkalommal kivételesen nem ez történt. Az Eleanor és Park című könyvről annyi pozitív véleményt hallottam, hogy én is kíváncsi lettem rá, de bevallom őszintén, nekem ez a regény nem nagyon nyerte el a tetszésemet, noha megértem, a legtöbb ember miért is szerette meg.