Egymás után halnak meg az érettségizők Gulyás Péter könyvében

A Könyvmolyképző Kiadó tavaly év végén megjelent thrillere egy filozófiatanár gondolataiba enged betekinteni egy nagyon megrázó és kifacsaró történetbe csomagolva. A középiskolai részmunkaidős tanár épp filozófiából készül érettségiztetni három diáklányt, de az egyik előző nap meghal, a másik pedig az érettségi napján eltűnik, és csak a tőle érkező óránkénti SMS az egyetlen nyom, mely marad utána. Abban pedig világosan közli, hogy felvágja az ereit. Csupán a harmadik lányt sikerül leérettségiztetnie, és miután ez megtörténik, a maga módján, különböző módszereket bevetve elkezdi keresni azt a pendrive-ot, amely a rejtély kulcsa. Így bontakozik ki ez a történet, mely már önmagában is nagy izgalmakat sejtet, azonban mindez eltörpül az igazi borzalmak mellett.

Az író nemcsak egy egyedi történettel rukkolt elő, de ezt olyan szinten tette, hogy nem lehet belekötni. Se a stílusba, amely nem túlzó, és nem is túl sok, mégis pofon vág a maga nemes egyszerűségével, és érces, különös hangulatba hoz minden egyes mondatával. Se a mondanivalóba, mely bár nem mindig egyértelmű, és lehet is rajta vitatkozni, de pont ez a nagyszerű benne. És se a humorba, mely még a legsötétebb pillanatban is ott van, csak meg kell látni, vagy éppen nyitottnak kell lenni rá.

On Sai: Esővágy

Nagyon vártam már, hogy végre én is sort keríthessek On Sai karácsonykor megjelent novelláskötetére, hiszen mióta megláttam, azóta tudom, hogy nekem ezt bizony el kell olvasnom. Még annak ellenére is, hogy már tényleg csak különleges alkalmakkor veszek fantasyt a kezembe. Ez pedig pont egy ilyen remek alkalom volt.

Nem mondom, hogy minden novelláért ugyanolyan hévvel lelkesedtem, mert akkor hazudnék. Viszont voltak olyan történetek, melyektől hátast dobtam, vagy éppen olyan szinten lenyűgözött, hogy ismét hatalmába kerített az a “de jó, hogy könyvimádó ember vagyok, mert ha nem lennék, ilyen élményekről maradnék le” érzés. A Scar-novella olvasása után pedig rögtön kedvet kaptam a Szivárgó sötétség-sorozathoz, na nem mintha eddig ne terveztem volna elolvasni (végül is, rajta van az idei alternatív várólistámon, szóval nagy valószínűséggel sort kerítek rá még az év folyamán).

Egy szigorúan tiltott szerelem története

Értékelős poszt írásakor általában mindig amiatt aggódom, hogy nem tudom azokat az érzéseket közvetíteni az embereknek, amiket kiváltott az adott könyv belőlem. Hát most ennél a regénynél ez lehetetlen feladat, ugyanis olyan szintű érzelmi töltettel rendelkezik, hogy képtelenség szavakkal kifejezni. Természetesen Tabitha Suzuma Forbidden című művéről beszélek, amely az egyik legtiltottabb szerelmet veszi górcső alá, azaz a testvéri szerelmet.

Én mindig is imádtam a tiltott “love story-kat”, szóval találkoztam már pár ilyen történettel az életem során, most mégis azt mondom, ez a sztori visz mindent. Nem csak érzelmekben, karakterekben, dramaturgiában, hanem a fő témája is, ami, valljuk be, nem túl gyakori téma, és nagyon keveset lehet róla hallani leginkább ebben a formában. Nagyon örülök, hogy ennyi idősen, már felnőtt fejjel került a kezem közé ez a regény, és nem is véletlenül díszeleg rajta a 18-as karika. Na nem a romantikus és szexjelenetek miatt, mert azok nagyon tanulságosak lehetnek a fiatalabb korosztálynak, főként, mivel nagyon élethűen vannak ábrázolva, hanem leginkább az érzelmi hullámvasút és a mondanivaló az, ami miatt az idősebb korosztálynak ajánlom. Főleg a történet végét ugyanis nem könnyű feldolgozni.

A 2016-os évem zenével elmesélve

Annyira szeretek visszatekinteni az évre így decemberben. Lezárni, összegezni, elmélkedni. És újra átérezni, átélni a dolgokat, ha csak egy kicsit is. Erre pedig a lehető legjobb megoldás a zene, ami végigkíséri az életet. Visszanéztem a tavaly decemberi zenés bejegyzésemet, és olyan jó volt újra átélni így zenén keresztül a 2015-ös eseményeket… Mert igen, a zene számomra érzéseket, emlékeket idéz, sokkal intenzívebbeket, mintha leírnám és elmesélném azokat a dolgokat. Ezért úgy döntöttem, idén se lesz másképp, összegyűjtöm az idei év zenéit, amiket milliószor hallgattam, vagy egy konkrét emlékhez, eseményhez kapcsolódik. Mert ez az év igencsak hosszúnak tűnik, legalábbis én már alig emlékszem, hogy volt idén januári hónap is… :D

Akkor nézzük az idei listát, ami lehet, hogy mások számára abszolút érdektelen dolog, de számomra többet mond ezer szónál:

Rowling ismét nagyot alkotott…

… és nem, nem az új Harry Potter könyvről beszélek, hanem az álnéven írt sorozatáról, pontosabban annak második részéről, a Selyemhernyóról. Te jó ég! Alig tudom szavakba önteni, mennyire nekem lett kitalálva a regény témája, ami ugye az írás, a könyvkiadás, a szexuális perverziók és az LMBT karakterek sokasága. És ehhez ugye hozzáadódik a híres írónő stílusa, mondanivalója, és egy tökéletesen kibontakozó krimiszál.

Az első részt még másfél éve, tavaly májusban olvastam, és már természetesen akkor is megfogott az egész (persze, hiszen ami J. K. Rowling, az rossz nem lehet, olvastam a nagyon kritizált Átmeneti üresedést is, és engem az is meglepett és magával ragadott). Viszont a Kakukkszó krimiszála annyira nem nyűgözött le, és akkor még a főszereplők se álltak hozzám olyan közel, mint most. Erről a sorozatról tudni kell azt is, hogy nem a legpörgősebb krimi, hanem sokkal kidolgozottabb, mondhatni, hogy egy elnyújtott Agatha Christie-re emlékeztet, csak itt van egy átívelő szál, azaz Cormoran Strike magánnyomozó és asszisztensének, Robinnak a közös kis története. Szerencsére az elnyújtottság terén is javult az írónő, ugyanis a folytatásban már sokkal kevesebb a lassú, unalmas rész, mint az előző kötetben, tényleg csak egy alkalommal éreztem azt, hogy nem halad a cselekmény és unatkozom.