Szentesi Évát élni tanította a rák

Bevallom őszintén, a könyve megjelenése előtt én nem tudtam, ki az a Szentesi Éva. Nem ismertem se a blogját, se a munkásságát, ezáltal a rákkal való harcát sem. Csak aztán májusban megjelent a Hamvaimból, én pedig mindjárt belebotlottam, aztán egyre többször és többször jött velem szembe. Természetesen kíváncsi is lettem rá, ezenkívül sokan mondták, mennyire megható és megrázó történet, így én is olvasni akartam. Jó döntés volt.

Túl sok gondolatot szült ez a sztori bennem, alig bírom megfékezni ezt az özönt. Persze, jegyzetelni nem jegyzeteltem le, így valószínűleg csak a töredékét fogom most leírni annak, ami igazából megfordult a fejemben olvasás alatt. De talán nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, mit is akar nekünk üzenni Éva ezzel az irománnyal. Mert ennek a könyvnek bizony nagyon erős és jelentős üzenete van, és nem, bizony nem maga a rákbetegségből való felgyógyulás a lényeg, hanem annál sokkal több. Az élethez való hozzáállásról szól ez a regény. 

Sylvia Plath: Az üvegbura

MEGJELENÉS: 1971
OLDALSZÁM: 280
KIADÓ: Európa
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

Idei év első elolvasott regénye Az üvegbura, ráadásul mindjárt a 2016-os várólistámról. Már tavaly tűkön ültem a kíváncsiságtól, hogy elolvassam Sylvia Plath világsikerű remekét, de aztán mégiscsak a várólista-csökkentős játékra hagytam. És mit is mondhatnék róla? Egy csipetnyivel többet vártam, mint amit adott, de még így is bőven azt tudom mondani, hogy tetszett. És legfőképpen elgondolkodtatott. Főleg a regény vége.

Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 384
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Timothy Kurek a nasville-i Bibliaövezet egyik szigorú, konzervatív, keresztény gyülekeztében nevelkedett, és korán megtanulta az elkülönülés evangéliumát. De Timothy útját egy szülei által kitagadott, leszbikus lány képében hamarosan keresztezi a világ. Timothyn zavarodottság lesz úrra, vallásos neveltetésével kapcsolatban kételyek és kérdések kínozzák. Timothy rádöbben, hogy csak akkor érezhet együtt a lánnyal, és értheti meg fájdalmát, ha azoknak az embereknek a cipőjébe bújik, akikről azt tanították neki, messziről kerülje őket… Elhatározza, hogy melegnek adja ki magát ország-világ előtt, hogy megtapasztalja, milyen hatással van a melegség bélyege az életére. A Black Like Me hagyományait követő Kereszt a szekrényben egy történet emberekről, hitről, és egy férfi megbotránkoztató kísérletéről, aki Jézust keresi a peremen.

Két éve, e regény magyar megjelenésekor valahogy elkerült engem a gondolat, hogy elolvassam ezt a történetet, nyáron mégis ráakadtam, mikor LMBT könyveket keresgéltem, és akkor rájöttem, hogy el kell olvasnom. Nos, a történet egész felépítését és elmesélését nem így képzeltem el, és lényegében számomra ez jelentette az egyetlen negatívumot, ugyanis olyan szinten töménynek és eseménytelennek éreztem, hogy nagyon lassan ment az olvasása. Igen, igaz történet elmesélése sokszor nem olyan eseménydús, mint egy kitalált sztorié, de olvastam már igaz történeten alapuló könyveket, és azokkal nem volt gond e téren. Igaz, azok nem is foglalkoztak ilyen kemény, elgondolkodtató témával, mint a Kereszt a szekrényben.

Zakály Viktória: Hanna örök

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 214
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Ami köztünk van, soha nem múlik el.
Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.
Utóirat: visszatérek Csöngére.

Ó, te jóságos Istenem! Ez a regény felrázott, megrágott, összetört és kiköpött. Olyannyira felkavart, hogy a végén két percenként szünetet kellett tartanom, mert a bőgéstől nem tudtam olvasni. Már rendesen fájt a fejem a mindig fel-feltörő hisztérikus sírástól, amely a regény vége felé egyre többször előfordult. És most nem tudom, hogy én voltam ennyire érzékeny állapotomban, vagy a regénynek volt ekkora hatása rám, de valószínű, hogy mindkettő közrejátszhatott, talán az utóbbi kicsit többet. Az viszont biztos, Zakály Viktória nevét egy életre megjegyeztem, és végre megtaláltam a kedvenc magyar írónőmet.

Amir Ahmed Nasszer: Én és az iszlám

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM:  380 oldal
KIADÓ: Atlantic Press
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Öngyilkos merénylő vagy Al Kaida terrorista lehetett volna a kis Amirból, ha szülei nem látják be időben, hogy a vallási iskolákban hirdetett radikalizmus egy életre eltorzíthatja gyermekük lelkét. Véletleneken múlott, hogy az ő kezében a „bombát” végül egy internethez csatolt komputer jelentette.

Amir Ahmed Nasszer 25 évesen lett az arab világ legismertebb bloggere, és 27 évesen írta meg saját átváltozásainak izgalmas történetét ebben a könyvben, mely aligha véletlenül lett hónapok alatt világsiker.

Az Én és az iszlám voltaképpen az Arab Tavasz szellemi előtörténete. Lefegyverzően őszinte és izgalmas beszámoló az útjukat kereső muszlim fiatalok kétségeiről, lelki gyötrelmeiről és szabadságvágyáról. Egyszersmind behízelgően őszinte és felemelő memoár arról, hogyan nyitotta fel egy ifjú arab szemét a szélesebb világra a bloggolás és az internet.

Ezt a bejegyzést szeretném mindjárt azzal kezdeni, hogy elmondjam, tizenéves korom egyik legmeghatározóbb könyveként a Lányom nélkül soha című igaz történeten alapuló regényt emlegetem mindmáig, amely az arab világ poklát mutatja be egy ártatlan, fogságba esett amerikai nő szemszögéből. Mikor figyelmembe ajánlották az Én és az iszlám című önéletrajzi könyvet, azonnal felkaptam rá a fejem, hiszen rögtön ez a történet jutott eszembe róla. Rögtön azt reméltem, hogy egy más szemszögből elmesélt történet ugyanerről a dologról majd árnyaltabb képet fest a képzeletemben, és persze tágítja a látókörömet is. Hogy sikerült-e másabb képet festeni a Közel-Kelet kultúrájáról és magáról az iszlámról e könyv elolvasása után? Ezt nem igazán tudom csak egy igennel vagy nemmel elintézni.