Befejezetlen könyv – Cassandra Clare: Csontváros

MEGJELENÉS: 2009
OLDALSZÁM: 470 oldal
KIADÓ: Könyvmolyképző Kiadó
ÉRTÉKELÉSEM: 1/5

Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.

Félve írom ezt a bejegyzést, mert tudom jól, hogy nagyon sokan fognak utálni miatta. Nem akarok senkit megbántani, mert lehet, hogy nem is olyan rossz ez a könyv, csak éppen rossz pillanatomat fogta ki, vagy már tényleg kinőttem ebből a műfajból, szóval ne tessék félreérteni, nem a fanatikusokat szeretném támadni. Hiszen nekem is vannak olyan kedvenceim, melyek cikinek számítanak (például a Szürke ötven árnyalata, amit egy magát műveltnek valló embernek muszáj utálnia, ugye), úgyhogy semmi jogom nincs bírálni azokat, akik ezt a történetet szeretik. Viszont nekem olyannyira nem jött be, hogy félre kellett tennem, és hagyni a fenébe az egészet, hiába voltam irtózatosan kíváncsi Magnus karakterére (már csak az Álompasis győzelem miatt is).

Befejezetlen könyvek – 2013 első féléve

Utálok könyvet abbahagyni, de néha kénytelen vagyok erre kényszerülni – egyrészt mert nem akarok olyan dolgot csinálni a szabadidőmben, amit nem szeretek (tehát egy rossz könyvvel szenvedni), másrészt meg az idő értékes, és minek is pocsékoljam arra, hogy végigkínlódjak egy x oldalas könyvön, ami nagyon nem tetszik, mikor még van ezerféle sokkal jobb regény, ami olvasásra várakozik. De hogy ne vesszenek kárba ezek a rossz élmények, pontosabban legyen valami haszna is, hogy belekezdtem ezen könyvek olvasásába, hát leírom itt a blogon, hogy melyik “művektől” óvakodjatok – természetesen ez is csak a saját véleményem, nem kell egyetérteni.

Maya Banks: Vénuszdombi mesék

Erotikus ponyva, de abból is a legrosszabbik. Kidolgozatlan karakterek, primitív, óvodásoknak való rejtély, értelmetlen és logikátlan lépések. Erotika sem kimondottan erotika, inkább a “csapjunk a közepébe” elvet vallja. A könyv három különálló részből áll, ami végül is összekapcsolódik. Az első még úgy-ahogy tetszett, a másodikon viszont már annyira kínlódtam, hogy a harmadikba már bele sem kezdtem. A történet egy nő és két férfi közös szexuális kalandjait meséli el, tehát aki szereti a gruppent, annak valamilyen szinten biztosan tetszene a könyv, bár ahogy a két férfi szép lassan beleszeret a nőbe, mégis képesek önzetlenül viselkedni, s átadni a másiknak, szerintem sokan csapnák a fejüket a falba – ilyen bizony nincs.