Világirodalmi és magyar klasszikusok

Klasszikusok, melyeket utáltam

Klasszikusok, melyeket imádtam

Klasszikusok, melyeket el szeretnék olvasni az életem folyamán

2017-ben is várólistát csökkentek

Elképesztően szeretem ezt a játékot, és lényegében ez az egyetlen kihívás, melyre minden évben jelentkezem. Nemcsak, hogy jelentkezem, de már hónapokkal előtte elkezdem összeszedegetni a könyvespolcom, hogy mit is szeretnék a következő évben mindenképp elolvasni a régen olvasni vágyott könyvek közül. Sőt, vannak olyan regények, melyeket például valamikor február-március környékén félreraktam, hogy ezt most nincs kedvem olvasni, de tökéletes része lesz a következő várólista-csökkentős kihívásomnak. És így is lett. Most konkrétan Daniel Keyes Virágot Algernonnak c. regényéről beszélek, ugyanis az előző listában Az ötödik Sally volt, amit imádtam, és nem volt kérdés, hogy az író másik híres regényét is el szeretném olvasni. Aztán ott a Hornby-regény, amire Andi olyan szinten kiakadt, hogy muszáj nekem is elolvasnom, így máris felkerült az akkor még képzeletbeli listámra. Bizony, a negatív reklám is reklám. Fredrik Backmam regényét is már másfél éve olvasni akarom, de nem jutott rá alkalom, most viszont teremtettem rá egyet. Aztán nyáron olvastam egy kis Csernust, és számomra is meglepő, de pozitívan csalódtam, így azon nyomban várólistára került a többi könyve, ezekből 2017-ben A nőt szeretném elolvasni, aztán jöhet a többi. Durica Katarina könyvét már megjelenéskor is olvasni akartam, de aztán megijesztett a nem éppen tetsző fülszöveg, így végül nem azt vettem meg a boltban. Viszont nagyon izgatott ez a regény, hiszen mégiscsak egy felvidéki magyar írta, így utólag beszereztem, és már csak az elolvasásra vár. Nagy Katalin regényeit már gyermekkoromban imádtam (életem első regényét tőle olvastam), és nyáron új kiadásban jelent meg A világ legrosszabb gyereke, amit egy jelnek vettem, hogy bizony rá kell tennem erre a listára. A Tündérkrónikák sorozat pedig már az egész könyvesblogos pályafutásom alatt szembejött velem, és igen, én is beadom a derekam, és olvasni fogom. Még akkor is, ha mostanság szinte abszolút nem olvasok fantasyt. Sőt, az alternatív listára már a második rész is felkerült, ha tetszeni fog az első, rögtön olvasom is a másodikat, szóval bízom benne, hogy nem csalódom majd. Bartis Attila A vége című regénye szintén régi vágyam, de sose volt bátorságom belekezdeni. Pedig emlékszem, valahol a neten (talán instán) egy srác ömlengett róla, hogy ő nem nagyon szokott olvasni, de ez a könyv nagyon bejött neki. Hát, remélem nekem is be fog. Agatha Christie, Murakami Haruki, Fábián Janka és Lois Lowry pedig már oszlopos tagok ezen a kihíváson, így az ő könyveikből is tettem egy-egyet, már csak a hagyomány kedvéért. 

Teljesítettem a 2016-os várólista-csökkentést

Ismét eltelt egy év, ismét itt az ideje kiértékelnem az idei várólistás-csökkentős kihívást, ami ismét sikeresnek bizonyult (khm, kicsit sok az “ismét” szócska). Pedig szeptember elején picit pánikba estem, hogy nem fog sikerülni idén ez a már hagyományosnak számító kihívás a blogon, de végül megembereltem magam, és megelőzve a várva várt új megjelenéseket először az itteni listáról olvastam el könyveket. Úgyhogy november 20-án már kész voltam a 12 listás regénnyel, ami ugyan jóval elmarad a tavalyi sebességemtől (2015-ben ugyanis már júliusban megvolt a 12, és utána még egyet elolvastam, így lett túlteljesítve 13-ra), de még így sem hagytam az utolsó pillanatra. Idén nyolc regényt olvastam el a “Rendes várólistámról” és négyet az “Alternatív listáról”, ami ugye nem meglepő, hiszen tavaly már említettem, hogy ez a két lista az én képzeletemben nagyon egyenrangú, és nem próbálom elsősorban a rendeset végigcsinálni, hanem tényleg nagyon random alapon választok majd könyveket.

Öt regényt ugye nem olvastam a két listáról, ebből nagyon sajnálom Jodi Picoultot, hiszen ez nálam már hagyomány, hogy minden évben elolvasok tőle egy-egy regényt, csak idén az időhiányom miatt már nem fért bele egy ilyen vaskos könyv. Ugyanígy sajnálom Dragomán György könyvét, hiszen eltökéltem, hogy idén végre olvasok tőle, de ez sem jött össze sajnos. Murakami Haruki listán szereplő regényét nem olvastam, helyette viszont még áprilisban elolvastam a Norvég erdőt, már nem is emlékszem pontosan, miért kaptam rá akkora kedvet, hogy azt válasszam a várólistán szereplő könyv helyett. Az Enigmát és a Lélektelent annyira nem sajnálom, hogy nem jött össze, régen még nagyon szerettem volna őket elolvasni, és ezek szerint tavaly is, mikor a listát állítgattam össze, de mára már nem vagyok rájuk olyan kíváncsi.

Új Könyvmolyképzős megjelenések, melyeket mindenképp el szeretnék olvasni

Karácsony előtt minden évben rengeteg az új megjelenés, melyek között mindig akadnak általam is nagyon várt könyvek. Ez bizony idén sincs másképp, sőt, idén mintha duplaannyi regény keltette volna fel az érdeklődésem, ami jelenleg azért szomorú, mert ekkora időhiányban már rég nem szenvedtem. Ezért látom már jóelőre, hogy a karácsonyi “szünetemet” könyvek habzsolásával fogom tölteni, ami ugye végülis kíváló program az ünnepekre. De! Amit most észrevettem, hogy nagyon-nagyon sok új Könyvmolyképző Kiadós regény lopta be magát a szívembe, legtöbbjük még meg sem jelent, a többi pedig még csak pár hete lett kapható. Szóval jelenleg úgy tűnik, nagyon az én ízlésvilágomba tenyerelt bele a kiadó, és most ezekből a könyvekből állítottam fel egy listát, hogy én is jobban átlássam, mit is szeretnék még az idén a téli hónapokban elolvasni. A lista természetesen nincs sorrendben, szinte mindegyik olvasását ugyanolyan izgatottan várom.

Vörös pöttyös könyvek

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

Új megjelenések vs. régi könyvek – melyiket olvassuk?

Sokat gondolkodtam mostanában azon, hogy most akkor miket is kellene, pontosabban miket is illene olvasnom átlagemberként csakúgy mint könyvesbloggerként: vadiúj megjelenéseket, vagy már klasszikussá kinőtt híres olvasmányokat, esetleg régi, de már feledésbe merült könyveket? Ez bizony sokszor rettentő nehéz kérdés, mikor könyvet választunk. Én azonban próbálok elég változatosan hozzáállni a dologhoz.

Igen, valljuk be, a könyvesbloggerek 90%-a csak új megjelenéseket olvas, sőt, vannak olyanok, akik már megjelenés előtt elolvashatják a regényt köszönhetően egy-egy kiadónak. Lassan egyre ritkább az olyan blogger, aki egyévesnél is régebbi könyvekhez fog neki, mert hát tíz évvel ezelőtt kiadott könyveket nem nagyon ad recenzióba a kiadó, és hát ki is olvasna el egy feledésbe merült könyvről szóló bejegyzést? Tapasztalatból és az oldal statisztikájából tudom, hogy hiába számítanak például Agatha Christie regényei ma is nagyon híresnek és olvasottnak, de kutyát se érdekelnek a róluk írt posztjaim. Mondjuk ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy Agatha Christie van akkora márka, hogy az olvasó hosszú utánajárás és ajánlgatás nélkül is kezébe meri venni egy-egy könyvét. De ugyanezt a blogos érdektelenséget elmondhatom egy olyan könyvről is, amely például 2 éve jelent meg, akkor még nagy visszhangja volt és toplistákat döntögetett, ma azonban már senki nem kíváncsi rá. Ilyenkor már felesleges írni róla, páran a blog törzsolvasói közül ugyan elolvassák a posztot nosztalgiázásból, de egyébként nem nagyon vonzza már az embereket egy pár éve túlhype-olt New Adult-sztori. Így hát ezekben az esetekben a blogger elkezd gondolkodni: vagy annyira érdekli a könyv, hogy muszáj elolvasnia, de posztot már nem ír róla, vagy egyáltalán nem olvassa el, és választ helyette egy új megjelenést, mely érdekli, és ami nagy valószínűséggel a blogolvasókat is jobban fogja érdekelni.