Két regény a “nehéz” férfisorsról

murakamiharuki-pdfElérkezett az az idő is, mikor már nem akadok ki egy olyan regényen, ami a férfiak hűdenehéz életét meg szenvedését mutatja be. Most már inkább mosolygok egyet meg viccesen csóválom a fejem, és próbálom magam nyugtatni, hogy nem, nem minden férfi ilyen. Szerencsére. Így aztán úgy veszem e regények olvasását, mint egy kalandot, amivel csak tágítom a látóköröm, és közben próbálom megérteni ezeket a férfiakat is.

Szóval olvastam két regényt, mindkettő várólistás, egyiket márciusban, másikat áprilisban, egyik Murakami Haruki, másik Nick Hornby, az előbbi szenvedősen pesszimista, az utóbbi viccesen bénázós, de mindkettő lényegében ugyanarról szól: egy-egy szerencsétlen férfisorsot mutat be. És ezt a “szerencsétlen” jelzőt azért érdemelte ki mindkét regény főhőse, mert tényleg mindketten csak szerencsétlenül tengődnek a hétköznapokban és az életben, másokat hibáztatnak saját hülyeségükért, képtelenek egyről a kettőre jutni, ábrándoznak éjjel-nappal, és közben sajnáltatják magukat, hogy nekik de rossz. Mindemellett persze hagyján, hogy találnak egy nőt, akik kihúzza őket a bajból mind anyagilag, mind érzelmileg, de nekik ez sem jó, ők tovább szerencsétlenkednek és persze félrekefélnek. Mert hát ők férfiemberek, nekik ez jár. Continue reading “Két regény a “nehéz” férfisorsról”

4 író, akiktől minden évben elolvasok egy-egy könyvet

Vannak írók, akiktől minden évben elolvasok legalább egy könyvet. És nem, kivételesen nem azokról a kedvenc íróimról beszélek, akiknek jelenik meg új könyvük, és azonnal lecsapok rájuk, hanem azokról, akiket túl későn fedeztem fel, és eléggé le vagyok maradva a munkásságuk felfedezésével. Így igyekszem minden évben legalább egy könyvet (de néha többet is) elolvasni tőlük, hogy behozzam a lemaradást.

fabian_janka_kepFábián Janka

Már az előző bejegyzésemben beszéltem erről, Fábián Janka munkásságát csak két éve ismertem meg igazán, mikor is elolvastam az Emma-köteteket. Azóta tavaly olvastam A német lány című regényét, illetve idén Az angyalos házat, de még számtalan könyve csak arra vár, hogy elolvashassam. Ráadásul az írónő minden évben előrukkol új regényekkel, szóval nehéz lesz behoznom a lemaradásomat. De állok elébe, ugyanis mindenképp megéri figyelmet és időt fordítani rá.

Continue reading “4 író, akiktől minden évben elolvasok egy-egy könyvet”

Murakami Haruki: Norvég erdő

murakami-haruki-norveg-erdo-pdfMEGJELENÉS: 2008
OLDALSZÁM: 420
KIADÓ: Geopen
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

A Beatles Norvég erdő című legendás dala Toruban felidézi az első szerelem emlékét, azt az időszakot, amikor beleszeret elvesztett barátja szerelmébe, Naokóba. Egyszeriben visszacsöppen a húsz évvel korábbi Tokióban töltött diákéveibe, abba az életbe, amelyet viharos barátságok, szeszélyes fellángolások és szakítások, alkalmi szeretkezések, érzelmi zűrzavarok, veszteségek és beteljesületlen vágyakozások tettek emlékezetessé. Újraéli a találkozást a szókimondó, öntörvényű lánnyal, Midorival is, aki a felnőtté válás határán arra késztette, hogy válasszon múlt és jövő között. Könnyednek tűnő, rafinált történetében Murakami megidézi az 1960-as évek diáklázadásainak hangulatát, a szabad szerelem, a nagy ivászatok, az élvezetek kamaszos, provokatív hajszolásának popzenés világát. Ám a felszín alatt leheletfinom érzékenységgel ír életről, halálról, és a felnőtté válás mélypontjai és magaslatai közt hányódó fiatalság sebezhetőségéről.

Eredetileg nem ezt a regényt szerettem volna idén olvasni Murakamitól, hanem a Kafka a tengerpartont (ahogy a várólista-csökkentésemen is az szerepel), de valahogy belebotlottam ebbe a könyvébe, és olvasva a fülszöveg első pár mondatát, na meg a könyvhöz csatolt Molyos címkéket, tudtam, hogy inkább ezt kellene először magamévá tennem. Így aztán semmibe véve a saját várólistámat, és ezzel a saját magamnak szabott korlátokat, úgy döntöttem, inkább a Norvég erdőt olvasom. És amint belekezdtem, láss csodát, a cím előhozta belőlem a réges régi Beatles-rajongásom, és unalomig hallgattam a Norwegian Woodot (melyet egyébként félrefordítottak, mert a dalban nem erdőként szerepel a wood), meg aztán még jópár dalt, noha már jóideje nem élek Beatles-zenén (ami egyébként nagy szégyen rámnézve). A könyv pedig tényleg csodálatos volt, bár ismét nem arra számítottam, amit aztán kaptam. De Murakamitól miért is vártam volna mást? Continue reading “Murakami Haruki: Norvég erdő”

Murakami Haruki: 1Q84 – Ezerkülöncszáznyolcvannégy

murakami-haruki-1q84-pdfMEGJELENÉS: 2011-2012
OLDALSZÁM: 512 + 480 + 576
KIADÓ: Geopen
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5, 5/5, 4/5

1984 már nem létezik. 1Q84 van. Kicserélődött a levegő, kicserélődött a táj – két hold ragyog az égbolton. Mindenkinek be kell illeszkednie az új világ rendjébe. Mint amikor új vad kerül be a vadonba, és megváltozott szabályok között kell életben maradnia. Murakami legújabb, minden korábbinál grandiózusabb – zenei és matematikai összefüggésekre komponált – trilógiája a világ teljességét igyekszik megragadni, eltörölve a valóság és a misztikum eddig ismert határait. A földi világ és az életek bonyolult hálózata az olvasót sem hagyja érintetlenül, menthetetlenül a könyv légies szövedékű gubójába kerül, egyre azt várva: mikor és miként születhet újjá – a másik világra…

Ha már kritika, akkor kezdjük mindjárt azzal, vajon miért éreztem késztetést arra, hogy elolvassam ezt a trilógiát. A válasz pedig nagyon egyszerű: mert imádtam George Orwell 1984 című regényét, és a cím egyértelműen a világhírű klasszikusra utal. Igen, naivan ezt gondoltam, hogy körülbelül ugyanazt az életérzést fogom kapni, mint Orwell regénye után, de most ki kell ábrándítanom minden egyes olyan embert, aki nem olvasott Murakamitól könyvet – cím ugyanis ide vagy oda, egyáltalán nem hasonlít ez a trilógia az 1984-re. Egy teljesen más világ, egy teljesen más stílus, egy teljesen más mondanivaló. Én azonban rettentően örülök annak, hogy kezembe került ez az olvasmány, mivel Murakami Haruki írási stílusába konkrétan belezúgtam – vontatottság ide vagy oda. Hiszen az író amennyire nehezen bontakoztatja ki a cselekményt, és indítja be a történetet, olyan erősen köti le a figyelmet a gördülékeny, egyedi stílusával, az apró és hiteles mozdulatokkal, és minden érdekes, mégsem szájbarágós gondolattal. A második résznél majdnem sírtam örömömben (vagy legalábbis nagyon hálásnak éreztem magam), hogy de szerencsés vagyok, amiért lehetőségem volt olvasni egy ilyen különleges regényt. Continue reading “Murakami Haruki: 1Q84 – Ezerkülöncszáznyolcvannégy”