Janne Teller: Semmi

MEGJELENÉS: 2011
OLDALSZÁM: 182
KIADÓ: Scolar
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

“Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnek az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. Csak Pierre marad flegma, akinek súlyos árat kell fizetnie…

Ez az a regény, melyet már két-három éve el szerettem volna olvasni, de soha nem került rá alkalom. Idén azonban felraktam a várólistámra, annak is mindjárt a legelejére, így végül sort keríthettem az elolvasására. Nos, hogy érdemes volt-e olvasnom ezt a többször is vitatott, régen a saját országában is betiltott ifjúsági regényt? Abszolúte. Ó, de még mennyire. Sőt, miután a végére értem, újra akartam kezdeni az elejétől, hátha sikerül más dolgokat is belelátnom, amely első olvasásra nem sikerült.

A történet nem túl hosszú, egydélutános (vagy mondhatjuk viccesen, egyéjszakás) olvasmány, tehát nem kell félnünk attól, hogy soha nem érünk végére, vagy éppen túlbonyolított, túlírt, kacifántos történetvezetést kapunk. Ez a könyv az egyszerűségében erős, vagyis abban, hogy a látszólag egyszerű történet mögött hányféle értelmezés, szimbólum, pszichológiai megfigyelés rejtőzik. Egyszerű, de erős és meghökkentő olvasmány, mely sokkal durvább, mint az először gondolná az ember.

A főszereplő és minden dolog elindítója Pierre Anthon, aki a tanítás első napján gondol egyet, feláll, és kisétál az osztályból, mondván: “Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Felül a szilvafára, és onnan szónokol az osztálytársainak arról, mennyire nincs értelme semminek a világon. A nyolcadik osztály ezt megelégeli, és be akarja bizonyítani Pierre-nek, hogy bizony vannak fontos dolgok az életben, melyekért érdemes élni. Ezért mindenkitől begyűjtenek egy-egy dolgot, mely valamilyen szempontból az adott ember egyéniségének a része. És itt durvul be egyik pillanatról a másikra a játék.

A rossz szagok ugyanannyira jók, mint a jó szagok! (…) A rohadás az, aminek szaga van. De ha valami rohad, az azt jelenti, hogy lassan valami újnak a részévé válik. És az új valaminek, ami így keletkezik, már jó lesz a szaga. Ezért mindegy, hogy valami büdös vagy illatos, ez is csak az élet örök körtánca.

A történet narrátora nem maga Pierre Anthon, hanem a nyolcadik osztály egyik tagja, Agnes, az ő szemén keresztül bontakozik ki a cselekmény. Az is érdekes tény, hogy nem Agnes lesz az, aki a legtöbbet veszít ebben a játéknak kiinduló valamiben, mégis általa jutunk el a tanulság felismeréséig.

Érdekes az is, hogy a borító első pillantásra számomra egy értelmetlen keszekuszaságnak hatott, és csak olvasás után fedeztem fel, hogy valójában mit is ábrázol, és milyen szimbolikus értelemmel bír. Szóval kifejezetten tetszik a regény borítója is, tökéletesen ábrázolja a történetet, avagy az egyszerű keszekuszaságot (micsoda oximoron, akárcsak a sztori), mégha először erre nem is jövünk rá.

Szóval ezt a könyvet tényleg mindenkinek ajánlom. Kicsinek, nagynak, fiúnak, lánynak, tanulónak, tanárnak, az élet értelmét keresőknek és az élet értelmét már megtalálóknak. Tényleg kötelező olvasmánnyá kellene tenni itthon is, mondjuk az Édes Anna mellé még be is illene (vagy a Legyek ura helyére, mert ugye ahhoz hasonlítják, csak ez még sokkal jobb). Nagyon nagy boldogságomra pedig hamarosan érkezik az írónő Minden című könyve, mely egy novelláskötet lesz hasonló gondolatokkal fűszerezve, amit már ebben a regényben megízlelhettünk.