Beszéljünk egy kicsit Ruta Sepetys regényeiről

Hú, ez a bejegyzés bizony hónapok óta a megírására vár, de mindig akadt valami, ami miatt aztán mégsem fogtam hozzá. Talán a félsz, hogy nem tudok olyan szintű élménybeszámolót írni, amit megérdemel Ruta Sepetys, na és persze a könyvei. De mindenképp úgy érzem, hogy nekem ezt a bejegyzést meg kell írnom, már csak azért is, mert kicsivel több, mint egy hete jelent meg az írónő legújabb regénye magyarul, így aztán ezzel a poszttal is csak buzdítani akarlak benneteket, hogy bizony érdemes figyelmet fordítani a litván származású írónőre.

Ahogy azt már említettem nem is olyan rég, Ruta Sepetys könyvei az idei várólistám szereplői voltak. Legelőször az Árnyalatnyi reményt olvastam még augusztus elején. Emlékszem, az előtte lévő hónap(ok)ban szenvedtem blogos életem eddigi legnagyobb olvasási válságában, szinte minden könyvet olyan kelletlenül, érdektelenül olvastam, csak a versekre volt úgy istenigazából kedvem. És akkor jött ez a regény, amit valamikor késő este nyitottam ki és kezdtem bele, majd hirtelen csak azt vettem észre, hogy hajnalt üt az óra, nekem pedig nincs kedvem letenni, pedig már kifolynak a szemeim. Ekkor kiáltott fel örömében a könyvszerető lelkem, hogy na végre, megérkezett az a nagybetűs könyv, amely visszahozta a kedvem és az olvasásba vetett hitem. Mindezt pedig nem más tette, mint egy második világháborús ifjúsági regény, amelyből van tizenkettő egytucat.

A Nyírd ki ezt a naplót sokkal jobb, mint bármelyik színezőkönyv

Emlékeztek még a felnőtt színezőkről írt bejegyzésemre, mikor is arról elmélkedtem, szükségünk-e van ilyesfajta elfoglaltságra? Akkor elmondtam, hogy tulajdonképpen nekünk nőknek nem kell ahhoz felnőtt színező, hogy kiéljük a kreativitásunkat, mert azt megtehetjük ezenkívül ezerféle módon, kezdve a körömfestéstől a sminkelésen át egészen a lakásdekorációig. Persze, van, aki a kifestőzésben találja meg a legnagyobb örömet, szóval ez sem kizárt, mégis feleslegesen nagynak éreztem tavaly azt a felfordulást, ami körülvette ezt az egészet.

Azonban idén nyáron megjelent a Nyírd ki ezt a naplót nevű könyvecske, és talán még óriásibbat robbant, mint tavaly Johanna Basford kifestői. Nagyon gyorsan elkapkodták a boltokból, egy ideig aztán nem is lehetett kapni, meg kellett várni az utánnyomást. Én akkor még kicsit szkeptikus voltam vele, nem nagyon bíztam abban, hogy tetszeni fog a “gyilkolászás”, de aztán nem kellett sok, hogy rájöjjek a titok nyitjára – a napló kinyírásában bizony sokkal több kreativitás és lehetőség van, mint bármelyik színezőkönyvben összesen. Mert tulajdonképpen itt aztán tényleg szabadjára engedheted a fantáziád. Azt csinálsz a naplóval, amit csak szeretnél, olyan szinten értelmezheted a feladatokat, ahogy csak kedved tartja. Minden megengedett, nincsenek korlátok (se vonalak, ugye, amin belül kell színezned). De talán nem is ez az egészben a legjobb. Hanem az, hogy pont azt csinálhatod ezzel a naplóval, ami más könyveknél nemcsak tilos, de szentségtörés lenne. És mint tudjuk, tilosban járni az igazán izgalmas dolog. Ráadásul itt még arra is utasítanak, hogy tedd meg, ami szépen megfoszt a lelkiismeret-furdalástól.

Ruta Sepetys Magyarországra látogat

Jövő hónapban a Maxim Könyvkiadó jóvoltából Magyarországra látogat két népszerű regény, az Árnyalatnyi remény és a Kalitkába zárt álmok írónője, Ruta Sepetys!

Helyszín és időpont:

2014. április 8 (kedd) 18 óra Budapest,

az Allee Bevásárlóközpontban lévő Libri Könyváruház

Az eseményen bárkinek lehetősége nyílik dedikáltatni a könyveit, illetve kérdéseket is feltehetnek az írónőnek.

Én ugyan még nem olvastam Ruta könyveit, de az Árnyalatni reményről olyan sok jó dolgot hallottam már, hogy fel is tettem az alternatív várólistámba, így reményem szerint még az idén sort kerítek rá. Mindenesetre, aki szereti az írónőt és regényeit, illetve Budapest környékén lakik, annak szívből ajánlom a részvételt.

Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM:  276 oldal
KIADÓ: Maxim
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat? A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a New York-i repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még sohasem találkozott. Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é pedig a 18A-ra.

A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőzi az olvasót arról, hogy az igaz szerelem akkor bukkan fel, amikor a legkevésbé számítunk rá.

Így a vizsgaidőszak után végre megkezdhettem én is az idei olvasásadagomat, méghozzá egy várólistámon szereplő könyvvel. És  most voltam olyan szerencsés, hogy rendkívül jól választottam, ugyanis a Vajon létezik szerelem első látásra nem csak rövid, könnyed és romantikus sztori, hanem másrészről egy egészen komoly témát veséz ki, amely bár engem szerencsére eddig soha nem érintett, de mégis fontosnak tartom, hogy olvassunk róla. Ez pedig nem más, mint az, hogy milyen is egy elvált szülők gyerekének végignézni, ahogy a szülők új életet kezdnek egy másik ember oldalán. 

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM:  494 oldal
KIADÓ: Maxim
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.

Nagy robajjal tört be Magyarországra ez a könyv, nem is csoda, hiszen külföldön már számtalan elismerő kritikát és nagy népszerűséget ért meg a könyves trilógia első része. Így hát jómagam is hatalmas elvárásokkal ugrottam az olvasásába, és kritikus szemmel figyeltem azt a mély és komoly mondanivalót, amit ígértek a regény beharangozói. És hogy csalódtam-e?

Tulajdonképpen az elejében picit igen. Eléggé vontatottan és közhelyesen indult, számomra pedig irreálisan hatalmas kontraszt volt a szörnyű magánélet és az amerikai tinifilmbe illő gimi közt. De aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy nem szívesen szakadok el a regénytől, és onnantól az én véleményem is átfordult rosszból jóba.

Emma kitűnő tanuló és élsportoló, aki ennek ellenére minél kevesebb figyelmet próbál magára vonzani. Megszállottan várja a középiskola végét, hogy egy jónevű egyetemen új életet kezdhessen, és mindent megtesz ennek érdekében. Egyetlen barátnője van, a népszerű Sara, egyébként senkit nem enged magához túl közel. Tulajdonképpen ránézésre egy beképzelt, öntelt lánynak néz ki, aki nem hajlandó senkivel sem barátkozni a suli legmenőbb csaján kívül. De a látszat itt is csal, hiszen Emma valójában egy borzalmas fizikai és lelki terror élő céltáblája. Apját ugyanis még kiskorában elveszítette, anyja bánatában az alkoholba menekült, így a nagybátyjáékhoz kerül, ahol a testi és lelki erőszak mindennapossá válik.

Te egy nagy nulla vagy, és nagy nulla minden, amit csinálsz! Ne képzeld, hogy valaha is több lehetsz annál a kurvánál, aki vagy!

Igazából nem gondoltam volna, hogy egy Young Adult regényben ilyen szintű lehet a brutalitás. Aki azt hitte, hogy csak említésre kerül egy-egy támadás, az nagyot tévedett, hiszen az írónő rendkívül érzékletesen írta le Emma kínjait és szenvedéseit. Sokszor éreztem úgy, mintha engem bántanának, annyira beleéltem magam, és néha készakarva futottam át a sorokon, mert nem bírtam végigolvasni. De annak örülök igazából, hogy az írónőnek volt bátorsága ilyen témával foglalkozni egy ilyen műfajú regényben. A családon belüli erőszak még a mai világban is tabunak számít, mindenki tud róla, hogy létezik, de csak nagyon kevesen mernek foglalkozni vele, így örülök, hogy e regény által a fiatalabbak is betekintést nyerhetnek a dologba – azok, akik nem sokat tudnak róla, és azok, akikkel már történt ilyesmi, talán tanulnak ebből és mernek kérni segítséget. 

Már maga a borító is telitalálat. Első ránézésre én sem tudtam volna megmondani, hogy mit akar jelenteni az ajtó, de a regény olvasása közben megvilágosodott: hát persze, hogy a zárt ajtók mögött folyó erőszakot akarta szimbolizálni! Boldog vagyok, hogy még a borító is hangsúlyozza a regény mondanivalóját, még akkor is, ha az olvasó csak az olvasás közben jön rá a titok nyitjára, ahogy jómagam is tettem.

De persze nem csak a brutalitás játszik szerepet a könyvben. Emma életébe ugyanis beköszönt a szerelem az új fiú, Evan által. A lány persze magának sem meri bevallani az érzéseit, főleg attól fél, hogy kiderül csúnya titka a fiú előtt, vagy éppen otthon ütheti meg méginkább a bokáját a boldog párkapcsolat miatt. Ami kimondottan tetszett, hogy az ébredező testi vágyat is rendkívül érzékletesen írta le az írónő, üdítő volt ez a sok testi kín után. Örültem, hogy Emmának sikerült ezt is megtapasztalnia a sok rossz mellett. Egyébként néha meglepett a lány viselkedése, egy-két dolog felett nem tudok napirendre térni, és itt most Drew-ra gondolok, de betudom annak, hogy így legalább nem annyira közhelyes, és kissé valóságosabb is, ahogy Emma mindemellett keresi a vigaszt, és már dúlnak benne a hormonok.

Összeségében véve megrázó könyv volt, a vége pedig egyenesen ütött. Mi mást mondhatnék, amit ilyenkor szoktam: várom már, bizony nagyon várom a folytatást.