És igen, végre én is elolvastam a Harry Potter és az Elátkozott gyermek című szövegkönyvet, így fél évvel a magyar megjelenés után. Bevallom, hogy bár én nagy Harry Potter-rajongó voltam, de ez tavalyi nagy HP-őrület egyáltalán nem ragadott magával, nem számoltam vissza a napokat a könyv megjelenéséig, mint ahogy tettem azt tizenévesen. Ugyanis én pontosan tudtam, hogy az új Harry Potter-történet egyáltalán nem lesz olyan, mint a hét megjelent rész. Már hogy is lehetne, hiszen magában a műfajban is teljesen más. A regény és a szövegkönyv közt óriási különbségek vannak, mert míg az egyiket olvasásra szánták, addig a másikat a színpadra. Emiatt se foglalkoztatott az egész, de azért természetesen úrrá lett rajtam is a kíváncsiság, így beszorítottam a tavaszi TBR-listámra. És hogy csalódtam-e benne, mint oly sokan előttem? Nem, nem. Sőt, annyira imádtam, hogy azóta akkora HP-lázban égek, hogy meg kellett néznem mind a nyolc filmet, és nagyon erősen gondolkodom azon, hogy újraolvasom a regényeket is.
Viszont ahhoz, hogy szeretni tudjam ezt a könyvet, úgy is kellett hozzáállnom – tehát én egyáltalán nem regényélményt vártam, mint sok olvasó, hanem tisztában voltam ennek a műfajnak a korlátaival, és ahhoz mérten vágtam bele. Így viszont nagyon kellemes élményt adott, teljesen nosztalgikus hangulatba kerültem, előjöttek a régi jó Harry Potter-érzések. Mert bár a történet és az alapötlet a legelején furcsának tűnt, viszont nagyon hamar megkedveltem, és aztán pont olyan irányba is ment el, amit én imádok.
Szóval magával a történettel tényleg elégedett voltam, és itt a történet a lényeg. Mert szövegkönyvben bizony hiába keresünk szépirodalmi bravúrokat, gyönyörű leírásokat, mély és sokoldalú karaktereket, belső monológokat. Ahogy már említettem, ezt a színpadra szánták, nem a fantáziánkra, a színpadon pedig a színészeknek kell éreztetniük a játékukkal minden egyéb dolgot. Sok volt benne a színpadiasság, a drámaiság, egy regény esetében mindez finomabb eszközökkel tárul elénk.
Így aztán kimondom, amit ki kell mondani: Az elátkozott gyermek nem a Harry Potter 8. része. Nem, már hogy is lehetne, ha már a műfajában is különbözik? Ráadásul nem is J. K. Rowling írta, legalábbis nagyrészben nem. Szóval nem értem, miért kell Harry Potter 8-nak nevezni, ami egyértelműen csak egy kiegészítés, jobb híján egy színpadra szánt fanfiction. Annak viszont nagyon, de nagyon jó, és ó, a fene egye meg, hogy milyen nagy HP-kábulatba kerültem tőle.
Amit külön ki kell emelnem így a végére, hogy imádtam a tanulságot is benne, nagyon szép gondolatokat kaptunk, igazi Harry Potterhez méltóakat, mindezt csupán nem írói eszközökkel kaptuk meg.
Tehát aki esetleg ódzkodna elolvasni ezt a szövegkönyvet, viszont nagy HP-rajongó volt, annak mindenképpen ajánlom. Csak kérlek ne várjon ettől senki világmegváltót vagy az előző regények olvasási élményét, mert akkor bizony csúnyán csalódni fog.
MEGJELENÉS: 2016
OLDALSZÁM: 312
KIADÓ: Animus
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5
Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…
Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.
Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.
LAPOZZ könyves blog 