Öt kedvenc ifjúsági könyvem a II. világháborúról

Az egyik kedvenc könyves témám a 20. század történelmére épülő regények, azon belül is a II. világháború borzalmait feldolgozó történetek. Nem akarok most túlságosan pátoszosan írni arról, hogy mennyire szörnyűnek tartom a holokausztot, hiszen minden normális embert elborzaszt az a dolog, amit kicsivel több, mint 70 éve “műveltek” a zsidókkal, a homoszexuálisokkal, romákkal és a többi, szemükben “nem megfelelő” emberrel. Épp ezért már jóideje el szerettem volna jutni Auschwitzba, november végén pedig végre összejött a dolog.  Életre szóló élmény volt minden szempontból ez a pár óra séta a haláltáborban, és kicsit elgondolkodtató is az életről, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak, amink most éppen megadatott. “Öt kedvenc ifjúsági könyvem a II. világháborúról” olvasásának folytatása

Csavarokkal zárult a Szigor-trilógia

Egyszer mindennek vége. Még Szentesy Igor és Kereszthy Liza történetének is…

Emlékszem a kezdetekre, mikor még csak újságban volt olvasható a Szigor, fájdalmasan rövid részletekre tördelve. Akkor lehetetlennek tűnt még nekem is elképzelni, hogy ebből egyszer egy ekkora dolog lesz. De most nem is elsősorban a nagy rajongásra meg a hájpra gondolok, hanem magára a sztorira, hogy egy iróniának szánt erotikus szösszenetből egy ilyen kaliberű, csavarokkal, intrikákkal, szerelemmel, politikai csatározásokkal, társadalmi problémákkal átszőtt regénytrilógia lesz. És most itt vagyunk az utolsó résznél, amit nekem volt szerencsém még a megjelenés előtt elolvasni, és amelyről csakis szuperlatívuszokban tudnék most mesélni… “Csavarokkal zárult a Szigor-trilógia” olvasásának folytatása

Miért nem írok már könyvértékeléseket?

Most hogy kicsit visszatért a blogoláshoz való kedvem, beszéljünk egy kicsit a könyvértékelésekről, ami végül is egy könyves témájú blog lényege.

Na de miért is nem írok könyvértékeléseket vagy éppen készítek booktalkokat?

A válasz egyszerű: mert már nagyon kevés regényről tudok igazán jó bejegyzéseket írni (és a jót itt nem arra értem, hogy végigdicsérem az adott könyvet). Nem vagyok kritikus, soha nem tartottam ezeket a posztokat igazi kritikáknak (noha annak neveztem őket, de hát, értitek… :D), inkább olyan benyomásposztok voltak ezek. Az, hogy milyen érzéseket váltott ki az adott alanyunk, miket tartottam szembeötlő hibáknak, miken lepődtem meg teljesen, mennyire ragadott magával az író stílusa, mennyire volt hiteles az egész. És ami a legfontosabb, adott-e valami újat a történet. Mert igen, szeretem azt érezni, hogy több lettem egy regény olvasása által, és ez nagyszerűen megmagyarázza azt a tényt is, hogy miért nem tudom egymás után az ezerötszázhuszadik New Adult-regényt elolvasni. “Miért nem írok már könyvértékeléseket?” olvasásának folytatása

Hová tűntem?

Talán észrevettétek, hogy egy hónapja nem volt friss poszt a blogon, de igazából már az azt megelőző hónapban is nagyon kevés posztot írtam. Hogy mi is ennek az oka?

Ötlethiányom van, a megszokott, sima posztokat untam írni, és már nem jutott eszembe több újdonság és egyedi tartalom. Most kivételesen nem olvasási válságban szenvedtem, mint tavaly ilyenkor, hanem blogolási válságban, és újra a videószerkesztés felé kezdtem el kacsingatni, és ebben éltem ki a kreativitásom.

eltűntem

Az elkövetkezendő videóban elmondom részletesebben, miért is tértem vissza a YouTube-ra, és miben lesz más ez, mint tavaly. Lényegében ugyanaz a hajtóerő visz tovább, mint amit már ebben a posztban anno leírtam, ehhez pedig hozzájön, hogy szeretnék megtanulni minél szebben, érthetőbben, összeszedettebben beszélni, előadni, prezentálni a publikumnak, és ebben hatalmas segítséget nyújt a videózás. Szeptembertől kezdtem a PhD-s tanulmányaimat, amelynek szinte az alapja, hogy megfelelően tudjak előadni és konferenciákon prezentálni, úgyhogy nagy szükségem van erre a gyakorlásra, a YouTube pedig erre nagyon jó felület.

Ezt a blogot természetesen nem szeretném bezárni, az írás életem végéig a szívem csücske lesz, de baromi jól esik most máshol is kiélnem a kreativitásomat. Szóval azért legyetek résen itt is :)

Újabb kedvenc magyar írót avattam

Az idei év elején jelent meg Az első című antológia, amelyről már írtam egy kis összefoglalót, benne pedig kiemeltem három nevet. Ez a három név Kalapos Éva, Lakatos Levente és Mészöly Ágnes voltak, ugyanis nekem az ő novelláik tetszettek talán a legjobban. De míg az első kettő írói munkásságát szinte teljes egészében ismertem, Mészöly Ágnestől akkor olvastam legelőször. És mivel elképesztően tetszett a novellája, adta magát, hogy a továbbiakban az ő könyveit is meg szeretném ismerni.

Akkor még egy pár oldalas novella után nem mertem kijelenteni, de most már nyugodtan megtehetem: újabb kedvenc magyar írót avattam Mészöly Ágnes személyében. Elolvastam a Szabadlábon című tavaly megjelent regényét, és hát elképesztően le vagyok nyűgözve.

győridani-szabadlabon
Ez a srác tiszta Győri Dani… legalább is én így képzelem el őt

Kezdjük ott, eleve féltem egy kicsit a témától, hiszen már jóelőre tudtam, hogy egy kerekesszékes fiatalról szól. Nem, nem azért féltem, mert esetleg negatív gondolatok támadnak bennem egy kerekesszékes láttán vagy hasonló, mert erről szó sincs, inkább csak attól tartottam, hogy túl szájbarágós, túlontúl edukatív jellegű lesz a mozgáskorlátozottak elfogadása érdekében. De egyáltalán nem így volt. Ez a történet úgy nevel, hogy észre sem veszed, és minden felnőttnek, legfőképpen tanárnak és szülőnek kötelező olvasmányként írnám fel. Szóval kedves Anyuka és Apuka, aki éppen gyereknevelésre adta a fejét, kérlek, olvasd el ezt a könyvet, és tanulj belőle! Mert annak ellenére, hogy ez a sztori egy tizenhat éves kerekesszékes fiúról szól, és az őt egyedül nevelő édesanyjáról, nagyon sok szülő-gyerek viszonyra igaz. “Újabb kedvenc magyar írót avattam” olvasásának folytatása