Két regény a “nehéz” férfisorsról

murakamiharuki-pdfElérkezett az az idő is, mikor már nem akadok ki egy olyan regényen, ami a férfiak hűdenehéz életét meg szenvedését mutatja be. Most már inkább mosolygok egyet meg viccesen csóválom a fejem, és próbálom magam nyugtatni, hogy nem, nem minden férfi ilyen. Szerencsére. Így aztán úgy veszem e regények olvasását, mint egy kalandot, amivel csak tágítom a látóköröm, és közben próbálom megérteni ezeket a férfiakat is.

Szóval olvastam két regényt, mindkettő várólistás, egyiket márciusban, másikat áprilisban, egyik Murakami Haruki, másik Nick Hornby, az előbbi szenvedősen pesszimista, az utóbbi viccesen bénázós, de mindkettő lényegében ugyanarról szól: egy-egy szerencsétlen férfisorsot mutat be. És ezt a “szerencsétlen” jelzőt azért érdemelte ki mindkét regény főhőse, mert tényleg mindketten csak szerencsétlenül tengődnek a hétköznapokban és az életben, másokat hibáztatnak saját hülyeségükért, képtelenek egyről a kettőre jutni, ábrándoznak éjjel-nappal, és közben sajnáltatják magukat, hogy nekik de rossz. Mindemellett persze hagyján, hogy találnak egy nőt, akik kihúzza őket a bajból mind anyagilag, mind érzelmileg, de nekik ez sem jó, ők tovább szerencsétlenkednek és persze félrekefélnek. Mert hát ők férfiemberek, nekik ez jár. “Két regény a “nehéz” férfisorsról” olvasásának folytatása

Véget ért a D.A.C. avagy beszámoló az utolsó részről

Nagyon fájó szívvel búcsúzom a D.A.C-sorozattól, hiszen több szempontból is jelentős az életemben. Egyrészt a könyves blogolásom éveit szépen végigkísérte, ugyanis az első kötet mindjárt a blogom első évében jelent meg, és azóta is évente legalább egy, de néha kettő D.A.C.-részt kaptunk, amelyet mindig izgatott várakozás előzött meg. Másrészt szinte minden rész olvasásához fűződik egy-egy személyes emlék. Harmadszor meg talán azért különleges, mert az elején bár szerettem, de nem teljesen győzött meg, mígnem a harmadik rész olvasásakor szerelmesedtem belé teljesen és végérvényesen. Ekkor bizonyosodtam meg arról, hogy Kalapos Éva milyen iszonyat tehetséges írónő, és még a legátlagosabb helyzeteket is mennyi érzelemmel, realitással, emberséggel tudja leírni. Az ötödik kötet meg maga volt a katarzis, így aztán nem csoda, hogy mennyire vártam a hatodik, befejező részt.

kalapos-eva-dac-sorozat

Nos, hogy őszinte legyek, bármennyire is jó volt a befejezés, mégis hiányérzetem van. Talán az előző részek túl magasra tették a lécet a nagyon erős témáikkal, és ebben a részben az a bizonyos pályaválasztás már nem ütött akkorát tekintve az előző tiniterhesség dolgot. Mindenesetre panaszra nincs okom, nagyon jól megírt és a lehetőségekhez mérten erős történetet kaptunk, de mint mondtam, annyira jók voltak az előző részek, hogy azokat már nem tudta túlszárnyalni, és sajnos elérni sem. “Véget ért a D.A.C. avagy beszámoló az utolsó részről” olvasásának folytatása

Az elátkozott gyermek nem a Harry Potter 8. része

És igen, végre én is elolvastam a Harry Potter és az Elátkozott gyermek című szövegkönyvet, így fél évvel a magyar megjelenés után. Bevallom, hogy bár én nagy Harry Potter-rajongó voltam, de ez tavalyi nagy HP-őrület egyáltalán nem ragadott magával, nem számoltam vissza a napokat a könyv megjelenéséig, mint ahogy tettem azt tizenévesen. Ugyanis én pontosan tudtam, hogy az új Harry Potter-történet egyáltalán nem lesz olyan, mint a hét megjelent rész. Már hogy is lehetne, hiszen magában a műfajban is teljesen más. A regény és a szövegkönyv közt óriási különbségek vannak, mert míg az egyiket olvasásra szánták, addig a másikat a színpadra. Emiatt se foglalkoztatott az egész, de azért természetesen úrrá lett rajtam is a kíváncsiság, így beszorítottam a tavaszi TBR-listámra. És hogy csalódtam-e benne, mint oly sokan előttem? Nem, nem. Sőt, annyira imádtam, hogy azóta akkora HP-lázban égek, hogy meg kellett néznem mind a nyolc filmet, és nagyon erősen gondolkodom azon, hogy újraolvasom a regényeket is.

Viszont ahhoz, hogy szeretni tudjam ezt a könyvet, úgy is kellett hozzáállnom – tehát én egyáltalán nem regényélményt vártam, mint sok olvasó, hanem tisztában voltam ennek a műfajnak a korlátaival, és ahhoz mérten vágtam bele. Így viszont nagyon kellemes élményt adott, teljesen nosztalgikus hangulatba kerültem, előjöttek a régi jó Harry Potter-érzések. Mert bár a történet és az alapötlet a legelején furcsának tűnt, viszont nagyon hamar megkedveltem, és aztán pont olyan irányba is ment el, amit én imádok. “Az elátkozott gyermek nem a Harry Potter 8. része” olvasásának folytatása

On Sai: Esővágy

onsai-esovagy-pdfNagyon vártam már, hogy végre én is sort keríthessek On Sai karácsonykor megjelent novelláskötetére, hiszen mióta megláttam, azóta tudom, hogy nekem ezt bizony el kell olvasnom. Még annak ellenére is, hogy már tényleg csak különleges alkalmakkor veszek fantasyt a kezembe. Ez pedig pont egy ilyen remek alkalom volt.

Nem mondom, hogy minden novelláért ugyanolyan hévvel lelkesedtem, mert akkor hazudnék. Viszont voltak olyan történetek, melyektől hátast dobtam, vagy éppen olyan szinten lenyűgözött, hogy ismét hatalmába kerített az a “de jó, hogy könyvimádó ember vagyok, mert ha nem lennék, ilyen élményekről maradnék le” érzés. A Scar-novella olvasása után pedig rögtön kedvet kaptam a Szivárgó sötétség-sorozathoz, na nem mintha eddig ne terveztem volna elolvasni (végül is, rajta van az idei alternatív várólistámon, szóval nagy valószínűséggel sort kerítek rá még az év folyamán). “On Sai: Esővágy” olvasásának folytatása

Lelket simogató Tükörlelkek avagy az egyik legjobb ifjúsági regény

Másfél éve áradoztam nektek arról, mennyire imádtam a Tükörlelkek első részét, micsoda kellemes meglepetés volt számomra ez a történet, és mekkora kinccsel lett gazdagabb a kortárs magyar ifjúsági irodalom. És most végre elolvastam a tavaly ősszel megjelent folytatást is, ami egyben a történet lezárása, ugyanis különleges módon ez nem sorozat, hanem “csak” kétrészes, azaz duológia. Ez pedig külön felüdülés. Na nem azért, mert annyira jó dolog, hogy nincs több Tükörlelkek, hanem mert végre nem egy feleslegesen elnyújtott, túlkomplikált és túlírt ifjúsági sorozatot kapunk, hanem tényleg egy ízig-vérig egyedi és szuper történetet, ami nem akar világot megváltani, mégis szerintem sok-sok magyar fiatalnak ez a történet jelenti a világmegváltást. Legalábbis kicsit biztosan.

kriszti-tukorlelkek

El szeretném kerülni most a felesleges pátoszokat, de hiába, nem tudom, mert erről a regényről nem lehet nem szuperlatívuszokban beszélni. Nagyon sok magyar ifi-történetet olvasok, szerencsére jobbnál jobbakat, Papp Dóra duológiája viszont nagyon különleges helyet foglal el a szívemben. Valamiért nagyon közel áll hozzám a lányok története, főleg Krisztié, és úgy globálisan a könyvben érintett problémák. Legfőképpen talán az tetszik, hogy teljesen gördülékeny az egész. A rendkívül jó történetvezetés és dramaturgia mellett gyönyörűen bontakozik ki az egyáltalán nem erőltetett humor, az aktuális dolgok és legfőképpen az emberi sorsok. Mindemellett persze a szerelmi szál sem hiányozhat, ami szintén nagyon szépen öleli körül a történetet, de az írónő mégse viszi túlzásba, és nem a felesleges rimánkodással van teli minden oldal. “Lelket simogató Tükörlelkek avagy az egyik legjobb ifjúsági regény” olvasásának folytatása