Richelle Mead: Vámpírakadémia-sorozat (III. – VI.)

Ez egy rendhagyó bejegyzés, ugyanis itt most nem csak egy regényt fogok elemezni nektek, hanem a teljes Vámpírakadémia-sorozatot, amely első két kötetéről, a Vámpírakadémiáról és a Dermesztő ölelésről már itt olvashattok külön egy-egy posztot. Úgy gondoltam, hogy felesleges lenne minden egyes kötetről egy bejegyzést írnom, inkább a teljes egészét vesézem ki egy hosszabb poszt formájában.

Három héttel ezelőtt kezdtem bele ebbe a sorozatba. Kerek három hétig éltem a Vámpírakadémia varázsában, és követtem napról napra az eseményeket. Mert tényleg minden nap olvastam belőle, ha épp elfoglalt voltam, akkor csak félórát, ha épp több időm volt, és az események is beindultak, akkor akár fél napot. Szinte minden kötet elejével lassan haladtam, és általában a másik felét már egy szuszra olvastam el. Innen több következtetést is levonhatunk, hogy az egyes részeket miként osztotta fel az írónő – legtöbbször a könyv utolsó negyedében érte el a tetőpontját az addig lassabban haladó, de jól felépített történet, és olyankor már képtelenség volt letenni a könyvet.

Richelle Mead – Dermesztő ölelés

MEGJELENÉS: 2010
OLDALSZÁM: 306
KIADÓ: Agave
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg.
A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re. Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell. De a hősiességnek mindig ára van.

Szerintem nem lepten meg senkit azzal, hogy a csodálatos nyitórész után bizony azonnal folytatnom kellett a könyvsorozat olvasását, így pár nap alatt ki is végeztem a második részt is. És hogy jobban tetszett-e az előző résznél? Nem igazán, noha azt hallottam, hogy másoknak viszont a második rész jobban bejött. Egy képeletbeli fél ponttal sajnos lemaradt nálam, és az oka talán az lehet, hogy volt olyan izgalmas és eseménydús, inkább csak a vége.

Richelle Mead: Vámpírakadémia

MEGJELENÉS: 2009
OLDALSZÁM: 236
KIADÓ: Agave
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.

Na szóval, hol is kezdjem. Talán nem lepek meg senkit azzal, mikor azt mondom, bizony nem hittem volna, hogy én még ebben az életben valaha vámpíros könyvet fogok olvasni. De aztán jött két barátom, akik a filmnek köszönhetően fedezték fel a Vámpírakadémiát, és azóta sem győznek áradozni róla. Előkotortam az agyam mélyéről a 2009-es emlékeimet erről a könyvsorozatról, és bizony haloványan emlékeztem, hogy nagyon sokan istenítették abban az időben, csak nekem akkor már a tököm tele volt a vámpírokkal, így nem foglalkoztam a rajongói ömlengésekkel. De most, öt évvel később, mikor már újra újdonságnak számítanak a vámpírok, gondoltam, miért is ne olvassak bele, maximum félrerakom. De hát persze nem így történt, szerencsére. Ehelyett most már hivatalosan is rajongója vagyok a Vámpírakadémiának. Természetesen a könyvnek, és nem pedig a filmnek, mert az utóbbi egy félresikerült tinipicsogás lett, de erről majd később.