Csavarokkal zárult a Szigor-trilógia

Egyszer mindennek vége. Még Szentesy Igor és Kereszthy Liza történetének is…

Emlékszem a kezdetekre, mikor még csak újságban volt olvasható a Szigor, fájdalmasan rövid részletekre tördelve. Akkor lehetetlennek tűnt még nekem is elképzelni, hogy ebből egyszer egy ekkora dolog lesz. De most nem is elsősorban a nagy rajongásra meg a hájpra gondolok, hanem magára a sztorira, hogy egy iróniának szánt erotikus szösszenetből egy ilyen kaliberű, csavarokkal, intrikákkal, szerelemmel, politikai csatározásokkal, társadalmi problémákkal átszőtt regénytrilógia lesz. És most itt vagyunk az utolsó résznél, amit nekem volt szerencsém még a megjelenés előtt elolvasni, és amelyről csakis szuperlatívuszokban tudnék most mesélni… “Csavarokkal zárult a Szigor-trilógia” olvasásának folytatása

Egyszer volt egy Zakály Viki

Aki már régóta követi a blogom, az tudhatja, mennyire imádom immár csaknem három éve Zakály Viki első regényét, a Szívritmuszavart, majd annak folytatását, a Hanna örököt. Ezért aztán nagy boldogsággal töltött el a tudat, hogy végre megjelenik Viki új regénye, ezúttal immár a Libri Kiadónál, pontosabban annak újonnan nyílt albrandjénél, az Insomniánál. Nagyon nagy kíváncsisággal vetettem bele magam az olvasásba, bár igazából elvárásaim nem voltak az új regényhez, inkább a hagyom magam meglepni módszert választottam. És igen, tényleg meglepődtem, sokszor és sok helyen, csak nem mindig pozitívan.

zakaly-viki

A bevezető rész fura volt, nem igazán tudott lekötni, és kicsit olyan “magyar szerzősen” erőltetett is, ami alatt azt értem, hogy a kezdő magyar szerzők frázisait, kliséit puffogtatta el. Viszont aztán ahogy haladtunk előre a történetben, és belépett Gábriel a képbe, én ott elfelejtettem minden eddigi bajom, és hirtelen azt vettem észre, hogy ez az egész mennyire jó és egyedi ötlet, na meg hány egyedi és nagyon jól eltalált gondolat és párbeszéd folyik le a két főszereplő közt. Nekem akkor színtiszta élvezet volt az olvasás, gyorsan is haladtam vele, noha többször is visszalapoztam újraolvasni a kedvenc beszólásaimat. Ezenkívül voltak benne nagyon érdekes és tanulságos gondolatok is, főként a jó emberismerő Gábriel részéről, szóval emiatt azokat a részeket imádtam. “Egyszer volt egy Zakály Viki” olvasásának folytatása

Top 5 kedvenc idézetem a Szigor második részéből

Ahogy minden Lakatos Levente-regény, úgy a Szigor 2. része, A pillangók ébredése is tartogatott nem kevés jól eltalált és elgondolkodtató gondolatot. Ezeket olvasás közben összegyűjtöttem, a legnagyobb kedvenceimet pedig toplistába sorolva ebben a bejegyzésben megnézhetitek.

szigor-liza

 

(Olvasd el a könyvről írt értékelésemet is)

 

5. Az életen át tartó magány

Elfogadtam, hogy talán egyedül halok meg. De a magányos haláltól félek. (…) Hiszen a magányos halál azt jelenti, hogy megvolt a lehetőségem rá, én mégis elszalasztottam a boldogságot.

4. Emlékeink

A szép emlékek gyakran a csúfoknál is sanyargatóbbak. Hiszen míg a rossz emlékeket az agy idővel kegyesen megkoptatja, akár ki is törli, a kellemesek örökre nyomot hagynak bennünk, ne adja ég, formálnak is rajtunk. “Top 5 kedvenc idézetem a Szigor második részéből” olvasásának folytatása

Lakatos Levente: A pillangók ébredése (Szigor)

A karácsony előtti időszak egyik legeslegjobban várt könyve számomra egyértelműen a Szigor második része volt. Ezen gondolom senki nem lepődött meg, hiszen idén tavasszal a trilógia első részét a legjobb, legeredetibb, legötletesebb Lakatos Levente-regényként jellemeztem. Leventének tényleg elképesztően magasra sikerült tenni a mércét A tiltás gyönyörével, és nagyon kíváncsi voltam, hogy ezt a nagyon erős kezdést lehet-e még tartani a folytatásban is. A válaszom: igen is, meg nem is. És mindjárt elmagyarázom, hogy pontosan mire is gondolok.

szigor5-6-7-ekonyv
Az e-könyv változat borítói

“Lakatos Levente: A pillangók ébredése (Szigor)” olvasásának folytatása

Fábián Janka új könyvének borítója egyszerűen meseszép

Két éve olvastam Fábián Jankától az Emma-trilógiát, és azonnal beleszerettem az írónő munkásságába. Azóta minden évben igyekszem tőle elolvasni legalább egy vagy két regényt, hogy behozzam a lemaradást, de eddig szinte csak a régebbi könyvei közül válogattam. Ma az írónő nyilvánosságra hozta a Facebook-oldalán a legújabb, novemberben megjelenő regényének borítóját, ami egyszerűen meseszép lett. Így bizony nem kizárt, hogy karácsony előtt Janka új könyvét fogom elolvasni az idén tavasszal olvasott Az angyalos ház c. korábbi kötete után.

fabian-janka-az-utolso-boszorkany-lanya-pdf “Fábián Janka új könyvének borítója egyszerűen meseszép” olvasásának folytatása