Variációk az első szexre

elso-szexualis-elmenyVannak olyan könyvek, melyek hiánypótlónak számítanak a kortárs irodalomban. Az első című antológia pont ilyen. Amikor megtudtam, hogy készül egy novelláskötet az első szexuális élmény téma köré épülve, ráadásul tizenöt nagyszerű kortárs magyar író ír különböző nézőpontokból, borzasztóan megörültem. Azonnal kíváncsi lettem, milyen történetekkel rukkolnak elő, mennyire lesznek egyediek, és miként mennek bele ebbe az igazán intim témakörbe. Szerencsére nem kellett túl sokáig várnom, lehetőséget kaptam, hogy még megjelenés előtt pár héttel elolvashassam a kötetet. És két szuszra ki is olvastam.

Tulajdonképpen már az előszó meggyőzött, de ez nem is meglepő, hiszen Nyáry Krisztián munkásságát már eddig is nagyra tartottam. Tökéletes indítója ez a novelláknak, méltó Nyáry Krisztián nevéhez, és érdekes tudnivaló számunkra. Aztán következnek a novellák, melyek tényleg minden szempontból változatosak és sokszínűek. Ebből adódóan természetesen akadtak, melyek azonnal belopták magukat a szívembe, viszont akadtak olyanok is, melyek nem igazán nyerték el a tetszésem. Continue reading “Variációk az első szexre”

Reklámok

Egy antológia arról a bizonyos első alkalomról

Ez az év is jól indul! Mi még fel sem ocsúdtunk a karácsonyi könyvdömpingből, de a Menő Könyvek nem pihent – ugyanis február 8-án megjelenik egy novelláskötet, amely az első szexuális élményt dolgozza fel. Bátran ki merem mondani, hogy nagyon különleges és hiánypótló könyvről van szó, amely mindannyiunkat érint. Tizenöt nagyszerű író tollából olvashatunk tizenöt különböző és felejthetetlen történetet arról a bizonyos elsőről… De hogy kik is szerepelnek pontosan az antológiában, és milyen novellával rukkoltak elő,  azt már a tartalomjegyzékből is megtudhatjuk. Vigyázat, már a címek is beszédesek lehetnek!

antologia-az-elso-pdf

Continue reading “Egy antológia arról a bizonyos első alkalomról”

Top 5 legszebb borító 2014-ben

Ismét eltelt egy év, és nem, nem kezdek bele, hogy milyen iszonyat gyorsan elszállt, mert közhelyek nélkül gondolom ti is elvagytok. Viszont annál inkább szeretném bemutatni nektek az idei első toplistámat, hiszen csak úgy, mint tavaly, idén is azokból a könyvekből állítok össze különböző toplistákat, melyeket idén olvastam (aki szeretné, Molyon megtekintheti az olvasmánylistám, tehát azokat a köteteket, melyek közül kiválasztottam a Top 5-öt). Így legelőször jöjjenek a kedvenc borítóim.

Fontos! Gondolom a hétvégi posztsorozatomból kiderült, mennyire nagyon közel áll a szívemhez a Fogadj el! című regény és annak írója. Ezért úgy döntöttem, hogy nem lenne fair a többiekkel szemben, ha az összes őt érintő kategóriában az első helyre raknám (mert hát hova máshova is tehetném, ha nem az első helyre?), így ezekből a toplistákból Tibor regényét a viták elkerülése miatt kihagyom.

csak-egy-nap-pdf

5. Gayle Forman: Csak egy nap

Bár a regényt nem nagyon sikerült megszeretnem, de nem lehet vitába szállni a borítóval, tényleg nagyon hangulatosra sikerült. Azaz ha ránézek, amolyan béke és nyugalom száll meg, csupa jó érzéssel tölt el, és maga a koncepció, ahogy a szerelmespár sétál a fény felé, egyszerűen csodálatos. Tényleg sajnálom, hogy a történetben viszont csalódnom kellett. Continue reading “Top 5 legszebb borító 2014-ben”

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

igy-szerettek-okMEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM: 132 oldal
KIADÓ: Corvina
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.
40 történet Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.

Ismét egy várólista-csökkentős könyv az idei második olvasmányom, és ismét nagyon jól választottam – mondhatni azt, mi a fenének nem olvastam jóval előbb ezt a könyvet, és miért kellett állandóan a “majd” kategóriába sorolnom? Talán azért, mert nem regény, és ez megijesztett. Vagy talán csak simán féltem attól, hogy unalmas monológokat kapunk arról, ki kivel és hogyan keveredett viszonyba konkrét dátumokkal és helyszínekkel, tankönyvszerűen leírva. De szerencsére nagyobbat nem is tudtam volna tévedni. Continue reading “Nyáry Krisztián: Így szerettek ők”

Megidézve #15

idezve“Mert a nő az erősebb. Az igazi szerelmes nő erősebb minden férfinál: mert meghal. Éspedig ízenként hal meg: Elveszti a lányságát, szüzességét és ezzel járó misztikus nimbuszát. Egy olyan áldozat, amit a férfi csak szabadságának föláldozásával ellensúlyozhat.
Elveszti boldog életét: a házimunka, súrolás, mosás, főzés, mosogatás, cseléddel való veszekedés, egy igen kicsi és szűk lakásban való elzárt élet lesz a sorsa: Olyan letörés a lánykori ábrándvilág után, amit a férj, aki csak most kezd az életben kivirágozni, csak önkéntes rabságvállalással tud némileg enyhíteni.
Elveszti szépségét, testi üdeségét, gyerekeket szül, igen gyakran nemi betegséget kap a férjétől, a fülledt és férjéhez képest szűkös életkörben elzüllik, idegbajos, hisztériás, testi beteg, lelki nyomorék lesz: ezt a férj csak abszolút önmegalázással teheti jóvá. Mivel
azonban ez a felajánlás egy egészséges szabad és gazdag embertől jő: csak hazug lehet.
És hazug is. Ilyenformán magában hordja a hazugság minden veszedelmét: a kielégítetlenséget mindkét részről.”

(Nyáry Krisztián: Így szerettek ők  – részlet Móricz Zsigmond naplójából)