J. K. Rowling: Átmeneti üresedés

atmeneti-uresedésMEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM: 576 oldal
KIADÓ: Gabo Kiadó

Nagyregény egy kisvárosról.
Az alig negyven-egynéhány éves Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak életét.
Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal.
Hamar kiderül, hogy Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet…
Az Átmeneti üresedés az első olyan regény, amelyet Rowling felnőtteknek írt.

Hiába a döcögő kezdés, az összekuszálódó, megjegyezhetetlen nevek, majd az egy hónapon át félretett és pihentetett történet, ennek a regénynek sikerült jól fejbe csapnia. Finom és árnyalt társadalomkritikára számítottam, a sokkoló igazságot és a rideg valóságot kaptam. Rowling tudta jól, hogy nagy port kavar majd újdonsült regénye, hiszen olyan témákat feszeget benne, melyek sokszor még a mai modern világban is tabunak számítanak. Érthető tehát a sok negatív kritika, felháborodott komment: a családon belüli erőszak, a gyakran feltörő, ám jól titkolt mocskos gondolatok még manapság is olyan dolognak számítanak, melyről nem szabad (vagy nem illik) beszélni. 

Örülök, hogy J. K. Rowling bevállalta, hogy saját nevén ír egy ilyen könyvet, így rengeteg emberhez eljuthatott ez a fajta társadalomkritika. Talán itt lenne az ideje annak, hogy felnyissák az emberek szemét, mi is folyik ma a nagyvilágban. Polgárpukkasztó, gyomorfelkavaró, de szükség van hasonló típusú regényekre. Az ismert írónő pedig megmutatta, hogy a Harry Potter varázslatos világán kívül is nagyszerűen tud írni, mi több, jobban ismeri az emberi lélekben rejtőző gonoszságot, mint bárki más, de persze tudja jól, hogy senki sem csak fekete vagy fehér, és valamilyen szinten mindenki csak egy esendő ember.

A regény, mint már említettem, döcögősen, nehézkesen indul, mégis ad egyfajta pikantériát a műnek, ahogy leplezetlenül feltárja a személyek belső és külső tulajdonságait, s közben fel-felvillanó képként követik egymást ezen leírások. Aztán egy idő után a sok különálló személy sorsa összefonódik és egy egésszé áll össze. Nem tudom, melyik emberi sors hatott meg leginkább: Krystal Weedon szerencsétlen és kilátástalan élete vagy Andrew Price harca az apjával? Fogalmam sincs, mindenesetre kétségkívül Sukhvinder Jawanda karaktere és az anyjával való kapcsolata állt hozzám a legközelebb, noha Parminder doktornőt is nagyon szerettem. Egyik legszebb momentuma volt a regénynek, ahogy Parminder vonzódott az elhuny Barryhez, szívből szerette, noha ott volt neki a mindenki által oly szexisnek vélt férje, ő mégis az alacsony, vörös hajú és szakállú emberhez fűzött mély érzelmeket, melyekről még ő maga sem tudta, hogy mély barátság vagy szerelem.

Ma reggel, ebben a csöndben, nyugalomban könnyen megidézhette az alacsony, vörös szakállú férfit, aki fél fejjel alacsonyabb volt nála. Sosem érzett iránta egy szemernyi testi vágyat sem. Egyáltalán mi a szerelem?, tűnődött Parminder, miközben gyengéd szellő borzolta Jawandáék nagy hátsó pázsitjának magas leylandi ciprussövényét. Az a szerelem, amikor betöltenek egy bizonyos teret az életünkben? Egy olyan teret, amely ásító űrré változik a távozásuk után?

Szimpatizáltam még Gavinnal is, aki számomra az ideális férfi ellentettjét testesítette meg a gyávaságával, mégis talán ő volt az egyik “legtisztább” karakter, noha teszetoszasága miatt sikerült két ember, Gaia és Kay életét is lerombolnia. A kedvenc jeleneteim pedig  egyértelműen Howard születésnapi partiján játszódtak, mely a tragikus vég előszeleként lett felvezetve. És hogy milyen is a vége? Egyeseknek tragikus, míg másoknak tanulságos. Számítottam egy halálra ugyan, mégis meglepődtem, hogy kit ért utol a vég és hogyan. Mégis tökéletesen elégedett vagyok mindennel (kivétel talán a sok érthetetlen és összekuszált szót, mondatot, mely a Weedon család szájába adott az írónő, ugyanis egy idő után zavart, persze ennek ellenére tökéletesen megértem, hogy ez is csak egy kifejezőeszköz, hiszen ezek a karakterek így beszéltek), és emelem a képzeletbeli kalapom Rowling előtt.

ÉRTÉKELÉS: almaalmaalmaalmaalma

Advertisements

3 thoughts on “J. K. Rowling: Átmeneti üresedés

  1. Kíváncsian vártam, hogy mit írsz majd erről a könyvről. Nem olyan rég olvastam ki én is. Kicsit furcsának találtam, de nem csalódtam. Rowling ismét “nagyot” alkotott. A Weedon család kifejezései pedig kicsit Hagrid beszédére emlékeztettek (nemrég olvastam a sorozatot angolul, na ott az ő megértésével kicsit megküzdöttem). :)

    1. Ja, hát a SzJG elvette a figyelmemet erről a könyvről, és csak hétvégén tértem vissza rá, ezért is írtam csak most kritikát :) Ja, hát nekem még magyarul is nehézséget okozott néha megértenem a Weedon családot, mondjuk ez lehet, h a fordítás hibája, és angolul nem torzította el Rowling ennyire a szavakat. Én pl. a HP-ben Hagridra nem emlékszem, h ennyire így beszélt volna, bár már régen olvastam :D

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s