Robert Galbraith: Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 546
KIADÓ: Gabo
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.
Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…
A Kakukkszó J.K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.

Két éve olvastam el Rowlingtól az Átmeneti üresedést, és nem titok, hogy nagy hatást gyakorolt rám abban az időben. Gondolhatjátok, hogy kíváncsi lettem a legújabb, már álnéven írt történetére (főleg, hogy akkora botrány volt a leleplezése miatt), az pedig, hogy krimi, csak hab a tortán, hiszen mindig is szerettem a műfajt. Most tavasszal kedvem lett arra, hogy a sok fantasy után egy realistább történetet olvassak, és persze mindjárt a Kakukkszó tűnt tökéletesnek a feladatra. És hogy tetszett-e a regény? Határozottan igen, de…

És az a “de” nem szól másnak, mint a vontatottságnak, ami miatt először egy kis időre félbe kellett hagynom az olvasását, hogy aztán újra elővegyem, és belészerethessek a regénybe. Tény, hogy az első fejezetek figyelemfelkeltése rövid időn belül érdektelenségbe fullad, ahogy beindul a nyomozás, de utána a hullámvölgy szerencsére felfele vesz irányt, és újra kezd érdekelni, hogy na most mi is ez az egész. Szóval igen, nehezen indul be a cselekmény, kell egy kis türelem hozzá, míg átrágjuk magunkat a kevésbé izgalmas részeken, de aztán határozottan érdekelt minden egyes pillanat, és vártam az időt, hogy végre olvashassam.

A főszereplő, Cormoran Strike elég érdekes figura, mondjuk úgy, nem mindenkinek lesz a szíve csücske, de én nem tudtam nem szeretni. Néha goromba, néha utálatos gondolatai voltak, de mindettől eltekintve csak egy hétköznapi ember, akinek nehéz élete volt. Emellett persze okos és agyafúrt, mint ahogy a nyomozók szoktak lenni. A titkárnő, Robin annál szerethetőbb figura, imádtam azt a nőt, a talpraesettségét, a határozottságát, és mindemellett főként a tapintatosságát mások magánélete iránt. Szívből remélem, hogy a sorozat során otthagyja majd a vőlegényét, Matthew-t, aki bizony nagyban korlátozza őt a kiteljesedésben. Nem mondom, hogy jöjjön össze a főnökével, mert az túl klisés lenne… vagy inkább mégis, jöjjön csak össze a szőrös szívű Strike-kal, tuti jó hatással lenne rá.

Maga a krimiszál elgondolásban és kidolgozottságban nagyon üt, csak éppen terjedelemben lehetne egy kicsit rövidebb. Ha nagyon össze akarnám hasonlítani Agatha Christie-vel, akkor azt mondom, hogy a Agathától megtanulhatná, hogy negyedannyi terjedelemben is tökéletesen be lehet mutatni az emberek hátterét és lelkivilágát, meg a gyilkolásra adó okot. Mert igen, Rowling minden művében erősen ott van az erős karakterleírás és a társadalmi kritika, csak ez ugyanúgy, mint az Átmeneti üresedésben, a folytonosság kárára ment.

De aki szereti ezeket a fajta krimiket, melyek annyira nem fordulatosak, és kicsit nehezebben bontakoznak ki a sok leírás és háttérinformáció miatt, azok imádni fogják ezt a regényt. Emellet bemutatja, hogy milyen a sztárok, a szupermodellek élete Londonban, akiket érdekel ez a téma, azok habzsolni fogják. Az erőszakos filmproducer, a meleg stylist, a színészi álmokat dédelgető sztárokat fuvarozó sofőr, a lecsúszott drogos színész, a gyönyörű ámde felszínes modellek – ezek mind megtalálhatóak ebben a történetben. Aki egy Harry Potterre számít, az csalódni fog, az a korszak már lezárult Rowling életében az Átmeneti üresedéssel.