Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 336
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

Böszörményi már megcsillogtatta nekem a tehetségét tavaly, mikor elolvastam a híres 9… 8… 7… trilógiájának az első részét, hiszen hiába állt távol tőlem a fantasy műfaja, a fordulatokkal és társadalomkritikával teli történet mégis levett a lábamról. Idén készülök folytatni a második résszel, azonban a legnagyobb örömömre egy hozzám sokkal közelebbi műfajú regény jelent meg tavaly év végén az író tollából, így kétség sem fért hozzá, minél előbb el szerettem volna olvasni. Gondolom, senki sem csodálkozik, hogy mennyire lenyűgözött új trilógiájának első kötete, a Leányrablás Budapesten.

A történet a régmúlt időbe vezet minket vissza, azaz a Millenium évébe, és az azt következő évekbe. Ebből adódik, hogy az írónak vissza kellett minket kalauzolni ebbe a korba, és ez tökéletesen sikerült is. A szereplők beszédstílusa, az akkori szokások, a történelmi háttér mind-mind tökéletesen elénk varázsolják az 1896-os Magyarországot, vagyis az akkori Osztrák-Magyar Monarchiát. Az író nagyon részletekbe menően elénk tárja, miként is zajlottak akkor a dolgok, milyen ruhákat viseltek az emberek, és hogy is nézett ki Budapest. Mindezt nagyon gyönyörű stílusban, gazdag szókinccsel és mindenféle egyéb írói eszközzel megáldva.

A fülszövegből, de a trilógia címéből (Ambrózy báró esetei) is kiderül, nyomozós sztorit kapunk, és bizony nem is kell csalódnunk. Volt itt minden, rendőrök, detektívek, gyilkossági helyszín, kihallgatás, véres és ijesztő gyilkolászás, megoldatlan rejtélyek. Igen ám, csak mindez egy száz évvel ezelőtti korba téve, ahol a hétköznapi magyar szegényemberek is bemutatásra kerülnek, és ez teszi mindezt olyan egyedivé még az én, Agatha Christie-n felnőtt szívemben is. Számomra különösen akkor okozott nagy lelki örömet a regény, mikor Pozsony és Ligetfalu helyszínén játszódott, ahova én felvidéki magyarként nap mint nap járok, és nem kis boldogsággal tölt el, hogy nem is volt rég az az idő, mikor még a magyarok egy ország gyermekei voltak, és nem választottak el minket államhatárok.

Ezeken a dolgokon kívül még a szereplők szerethetősége bűvölt el, na és persze a nők erejének kihangsúlyozása. Hangay Emma és Emília is két fiatal, életerős, határozott, okos és akaratos lány volt a butaság minden jelét elkerülve, és mindezt egy olyan világban, ahol a nőknek esélyt se adnak a kibontakozásra vagy az új tapasztalatok szerzésére. És akkor jön Ambrózy báró, a délceg félkarú lovag, aki éles eszű és kifinomult, de egyik rossz tulajdonsága, hogy a fiatal lányokat semmibe veszi. Emília, azaz Mili pedig a maga módján igyekszik móresre tanítani a jóképű bárót, aki talán kezd megenyhülni e tekintetben is.

A regény egyetlen csalódása az volt számomra, hogy a végén nem derült fény mindenre, vagyis csak a folytatásban kapunk válaszokat az egyre sokasodó kérdésekre. Én tudtaltan ugyanis olyan tévképzettel ültem neki olvasni, hogy ez egy olyan sorozat lesz, mely minden egyes részében külön bűnügyi esettel foglalkozik majd Ambrózy báró, tehát Miliék története még ebben a kötetben lezárul. Hát nem. De mégegy ok arra, hogy nagyon várjam a sztori folytatását.

Végezetül csak annyit fűznék hozzá, hogy ez a könyv, amely már a borítóval és az író nevével megfogott magának (mert ugye látjátok, mennyire csodálatosan néz ki a regény borítója), de a történet és az írói stílus az, amiért igazán beleszeretünk a regénybe.