Megrázó idézetek Orwell 1984 c. regényéből

Bizonyára már sokan tudjátok, az örök klasszikus “must read” regény, az 1984 ismét reflektorfénybe került. Többen ugyanis hasonlóságot véltek felfedezni az új amerikai elnök, Donald Trump és George Orwell kegyetlen jóslata közt, így az 1949-ben megírt könyv ismét az eladási listák élére került. Nekem hatalmas kedvencem az 1984, a Büszkeség és balítélet mellett ezt sorolom a “mindenkinek kötelező lenne elolvasni” olvasmányok közé. Most meg aztán duplán érdemes magunkévá tenni ezt a történetet, hiszen sajnálatos okok miatt eléggé aktuális lett…

nagy-testver-mindig-figyel

Én egyébként ezt a regényt az érettségi után olvastam el, pont abban a korszakomban, mikor nagyon nem a könyvek kötötték le a figyelmemet. De ez mégis teljesen magába szippantott, megrázott, felpofozott, megrágott, lenyelt, kiköpött. Úgy, hogy még hetekig, hónapokig, évekig a hatása alatt voltam. És mivel most nagyon aktuális, elhoztam nektek azokat az idézeteket, melyek nagyszerűen leírják a történet mondanivalóját. Vigyázat, eléggé sötétek és megrázóak.

A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ

*

A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy.

*

A Gondolatbűnnek nem következménye a halál. A Gondolatbűn maga a halál.

*

Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos.

*

Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson.

*

A hatalom célja a hatalom.

*

A múlt nemcsak változott, hanem állandóan változott.

*

A párthűség nemgondolkodást jelent. Azt jelenti, hogy nincs szükség gondolkodásra. Párthűség egyenlő: tudattalanság.

*

Aki uralja a múltat – hirdette a Párt jelmondata –, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.

*

Szinte általános volt, hogy a harminc éven felüliek féltek a saját gyermekeiktől. És okkal…

*

Te egy hiba vagy a mintán, Winston. Egy folt, amelyet ki kell törölnünk.

*

A Párt két célja: meghódítani az egész földet, s egyszer s mindenkorra eltörölni a független gondolkodás lehetőségét. Két nagy probléma van tehát, amelyet a Párt megoldani igyekszik. Az egyik: hogyan lehet megtudni, akaratuk ellenére, hogy mit gondolnak az emberek, a másik: hogyan lehet megölni több száz millió embert néhány másodperc alatt, előzetes figyelmeztetés nélkül.

*

A duplagondol azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja.

*

Most értette meg első ízben, hogy ha az ember titokban akar tartani valamit, önmaga elől is el kell titkolnia. Állandóan tudni kell róla, de amíg arra van szükség, nem szabad megengedni, hogy a tudatba megnevezhető formában felkerüljön.

*

Üres leszel. Üresre facsarunk, aztán megtöltünk önmagunkkal.

*

Nem lesz hűség, csak a Párt iránt. Nem lesz szeretet, csak Nagy Testvér iránt. Nem lesz nevetés, csak a megsemmisített ellenség fölötti diadal kacaja.

*

Minden ködbe veszett. A múltat eltörölték, az eltörlés műveletét elfelejtették, a hazugság valósággá lett.

Reklámok

One thought on “Megrázó idézetek Orwell 1984 c. regényéből

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s