Lakatos Levente: Aktus

lakatos-levente-aktusMEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 890
KIADÓ: Ulpius-ház
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

A tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fényderül a titokra.
Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban…
Laura, a rendőrség kötelékéből frissen kilépett, harmincas évei elején járó gyilkossági nyomozó önmagát és a boldogságot keresi. Felfedezőútján, amelyet a karizmatikus kriminálpszichológus, dr. Lengyel Dávid személye keresztez, egy több évtizedre visszanyúló gyilkossági üggyel szembesül. Laura ismét kénytelen különbséget tenni vélt és valódi vágyai között. Főleg az után, hogy végre találkozik a számára tökéletes férfival…
A dr. Lengyel-sorozat harmadik kötete birtoklási vágyról, bűnről és megbocsátásról szól – szigorúan 18 év feletti olvasóknak.

Szerintem minden könyvszerető ember ismeri azt az érzést, amikor éjszaka befejez egy jó regényt, és utána annyira szárnyra kelnek a gondolatai, hogy a meg nem szűnő elmélkedések miatt csak órák múlva alszik el, majd kora reggel ugyanúgy a történet szereplőivel ébred. Számomra az Aktus jelenti a legjobb példát erre a szituációra, hiszen nemcsak a könyv remek fináléja szított bennem százezer gondolatot, hanem szinte az összes fejezet. Ez pedig nem csekélység egy kilencszáz oldalas regénytől, ugyebár.

Aki ismeri Lakatos Levente stílusát, az már sejtheti, hogy nem egy könnyen emészthető, laza kis nyáresti olvasmányt kapunk az Aktussal, hanem egy igazán mély gondolatokkal tarkított, nüansznyi pontossággal leírt, több szálon futó történetet, melyben több műfaj is felüti a fejét. Ezáltal az olvasása sem éppen zökkenőmentes, a mély mondanivaló miatt jómagam például gondolatban számtalanszor elkalandoztam (csendben megsúgom, a regény miatt pár dolgot másként is látok, mint azelőtt). Emellett az író nagyon gazdag szókincséről is bizonyítékot kapunk, szinte felüdülés volt olvasni a ritkán használt szavakat a mostanában olvasott sok elcsépelt szó után. Arról nem is beszélve, milyen apró, jelentéktelennek tűnő momentumokra is kitér, ezáltal méginkább bele tudjuk magunkat képzelni az adott szituációba.

De hogy valami konkrétat is mondjak magáról a történetről. Kezdetben a regény több külön szálon fut, és gondolom nem árulok el nagy titkot, ezek a szálak a végén észrevétlenül és gyönyörűen keresztezik egymást, és így keretet adnak a történetnek. Az egyik szál Anna és Anton köré épül, akikkel már megismerkedhettünk az előzménynovellák során. Megjegyzem, én remek ötletnek tartom ezeket a novellákat – remekül ráhangolnak a regényre, nagyobb betekintést nyerhetünk a múlt történéseibe, ezáltal pedig jobban megértjük a miérteket is, plusz szépen kirajzolódnak a karakterek már jóelőre. Annát például már az előzménynovellák során a szívembe zártam, de a regény során sikerült annyira megkedvelnem, hogy nálam elnyerte a “legjobb fiatal női karakter” képzeletbeli díját. Az tetszett benne a legjobban, hogy nem volt tökéletesre kreálva, megvoltak a maga hibái és ballépései, mely még emberibbé és reálisabbá tették őt, és emiatt csak mégjobban szerettem. Antonhoz sajnos nem fűznek ilyen szép emlékek, már a novellák során sem sikerült őt megszeretnem, bár kétségkívül neki is voltak remek pillanatai, mikor kicsit meglágyult a szívem felé. Viszont a közös jelenetei Annával “istenkirálycsúcsszuperek”, minden egyes sort és oldalt élveztem, és akik kedvelik a New Adult műfajt, azok garantáltan imádni fogják ezt a szálat. És akkor képbe jön még a titokzatos Richárd is, akibe már első pillantásra szerelmes lettem, s minden titka és vétke ellenére én hűen kitartottam mellette. Nemcsak egy nagyon összetett karakter, ráadásul a végkifejletet ismerve számos vitatott kérdés is felmerül vele kapcsolatban (ó, nem, nem és nem fogok spoilerezni, bár most nagyon viszket a tenyerem). Szóval nálam egyértelműen Richárd a nyerő.

lakatos-levente-aktus-anna-anton

Ebben a részben Fényes Laura a saját lábára áll, magánnyomozói irodát nyit, és egy véletlen folytán találkozik egy titokzatos idegennel, aki először maga a tökéletes álompasi (és számomra pont emiatt tűnt az elején unalmasnak), de ahogy egyre több minden kiderül róla, annál izgalmasabbá válik maga a karakter is. Viszont a történet igazán csak akkor indul be, mikor színre lép Lengyel, és vele együtt egy újabb érdekes ügy, a nyomozás pedig beindul. Eközben Laura magánélete és a nyomozásban betöltött szerepe is egyre inkább bonyolódik, és a karaktere is egyre több meglepetést okoz. Azt pedig meg kell jegyeznem, Lengyel Dávid humora ebben a regényben a legeslegjobb, nagyon örültem, hogy megmutatta ezen oldalát is, mindig is imádtam ezt a pasit, most meg aztán igazán.

Az egész regény a szokásos pszichológiai megfigyeléseken kívül jópár jelenleg gyakran vitatott témát is boncolgat, és nem mellesleg ezek a témák tényleg minden oldalról megközelítést kapnak, és mi olvasók is csak vitatkozhatunk magunkkal, hogy vajon ezekben az esetekben mi lenne a megfelelő cselekedet. Tehát tényleg nem egy könnyű és gördülékeny olvasmány, sőt az eleje kicsit vontatottnak is tűnik, de amint beindulnak a dolgok, már nem hagyja nyugodni az embert. Az író ráadásul sokszor szándékosan meg is vezet, én például mindjárt az elején egy megtévesztést tényként kezeltem, és biztos is voltam benne, hogy az úgy van, egészen az utolsó pillanatig, és pont emiatt nem állt össze a kép. Szóval fordulatokból, megtévesztésből sincs hiány, és mindezt remekül ellensúlyozzák a romantikusabb, erotikusabb jelenetek.

Ezt a regényt tényleg minden olyan embernek ajánlom, akik fogékonyak a töményebb, mélyebb mondanivalójú, de egyben fordulatos és izgalmas regényekre, s akik szeretik, ha nemcsak egy műfaj jelenik meg egy könyvben. Garantáltan nem fognak csalódni.

2 gondolat “Lakatos Levente: Aktus” bejegyzéshez

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!