Lois Lowry: Az emlékek őre

MEGJELENÉS: 2001
OLDALSZÁM: 238
KIADÓ: Animus
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…
Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.

Ezt a könyvet valójában el sem akartam olvasni. Aztán tavaly valami isteni szikra megszállt, és felraktam az alternatív listámra a várólistacsökkentős posztomban, gondolom tudat alatt behódoltam a sok pozitív visszhangnak, meg hogy ez a regény minden disztopikus mű alapja. Aztán most, a nyár kellős közepén már nem az eredeti várólistámat csökkentem, hanem az alternatívat, és megakadt a szemem rajta. Aztán elkezdtem olvasni, és hirtelen beszippantott magába ez a világ, ahol Jonas él. Ahol látszólag minden tökéletes, közben meg semmi sem az.

Annyira szeretem ezeket a tanulságos meséket. Mert igen, ez bizony egy tanulságos mese, tele egy csomó érdekes gondolattal és mondanivalóval. Nem is hosszú, és a stílusán is érződik, hogy egy tipikus régimódi történet, és bizony nem ma íródott, hanem a kilencvenes évek elején. De ha ez valakit eltántorítana a regény olvasásától, hát neki csak azt tudom mondani, felesleges ettől félnie, mert pont ez adja az egész történet szépségét. Mostanság, hogy disztópia disztópia hátán, és már a csapból is ez folyik, teljesen felüdített ez a sztori, és főként az, hogy nem éreztem azt az erőltetett amerikai stílust rajta.

Jonas látszólag egy tökéletes társadalomban él, ahol nincs semmi rossz, se igazságtalanság, se háború, se viták, se semmi. De hogy ezt az állapotot fenn lehessen tartani, bizony nagy árat fizetnek érte az emberek. Ugyanis minden egyhangú, és ezt bizony a szó szoros értelmében kell venni. Tehát nincsenek színek, minden fekete fehér. Nincsenek dombok, minden síkság. Nincsenek évszakok, se hó, se eső, se egetrengető villámok, se hatalmas kánikula. És nincsenek érzelmek. Se szerelem, se szeretet. Semmi, ami valóban értelmet adhat az életünknek. És tulajdonképpen ezzel a kérdéssel foglalkozik ez a történet: vajon mi értelme a békés és nyugodt életnek, ha az emberek egyáltalán nem boldogok, mivel még esélyt sem kapnak a boldog percekre? Vajon melyik a jobb társadalom, ahol élünk mi, néha nagy háborúk közt, pusztulásban, de sokszor szeretetben és boldogságban, vagy Jonas világa, ahol ugyan minden békés és nyugodt, de közben mindennek nincs értelme, mert az emberek nem tudnak érezni? Azért a szíve mélyén mindenki sejti a választ…

A regényben ami nem tetszett, és ami miatt nem tudok ötből öt pontot adni, az a vége. Számomra összecsapott és elhamarkodott lett, és nem is izgalmas. Amennyire belezúgtam a történet elejébe, a vége sajnos olyan nagy csalódást okozott.

Közvetlenül a könyv olvasása után pedig megnéztem a filmet, és hát le is esett az állam rendesen. Konkrétan egy csomó dolgot változtattak a könyvhöz képest, kezdve a szereplők életkorától, de ami leginkább megbotránkoztatott, hogy teljesen másként képzeltem el az egészet. Tulajdonképpen erősen lehetett rajta érezni, hogy a film csak nemrég készült, míg ugye a könyv 20 évvel ezelőtt, és ily módon rengeteget modernizáltak rajta. Oké, hogy a film a jövőben játszódik, csak éppen 1993-ban még nem voltak ilyen modern technikai kütyük, nyílván az írónő nem is nagyon így képzelte el az egészet. Amúgy meg, ha elvonatkoztatok a regénytől, akkor bizony meg kell vallanom, nagyon is tetszett a film.

Szóval akik disztópiákat (is) olvasnak, olvassátok el ezt a regényt, mert megéri. És utána nézzétek meg a filmet is. Mert azt is megéri.