Eltelt már pár nap a Barbibébi elolvasása óta. Úgy tettem le a regényt, hogy ezernyi gondolat cikázott a fejemben, és tudtam jól, ha azonnal papírra vetném ezeket a dolgokat, eléggé csapongó bejegyzés születne belőle, így kellett egy kis idő a gondolataim összeszedéséhez. Elöljáróban viszont annyit elmondok, hogy meglepően pozitívat csalódtam ebben a botrányosnak kikiáltott könyvben, és a regény második felét totális élvezettel olvastam végig.
Szóval nagyon sokáig azt hittem, soha nem fogom elolvasni a Barbibébit. Hiába imádtam az összes Lakatos Levente-regényt, ettől az egy könyvétől nagyon féltem. Talán azért, mert nem akartam csalódni az íróban, talán azért, mert túl sok rosszat hallottam már erről a történetről, illetve anno én is beleolvastam az első pár oldalba, és nem nagyon győzött meg az a bizonyos erős nyitás. Ráadásul mielőtt elolvastam volna a Bomlást 2013 tavaszán, pont a Barbibébi miatt féltem belefogni a “leventézésbe”, annyira nagyon taszított ez az egész, és ezért is lepődtem meg annyira a Bomlás olvasása közben az író zsenialitásán. Na igen, az előítéletek szépen játszanak az emberben, csak az a sajnálatos, hogy még akkor is kételkedtem ebben a könyvben, mikor már olvastam az író összes többi regényét, és mindegyik egyértelműen kedvenc lett.
Aztán mégis úgy alakult, hogy új év napján a Barbibébire esett a választásom, és hát mit is mondhatnék… Meglepődtem, hogy ennyire megfogott az eleje. Először is az lepett meg, hogy egy elsőkönyves író ennyire profin ír, bevallom, sokkal rosszabbra, sokkal amatőrebb írásra számítottam. És azon mosolyogtam, hogy ez a könyv az író összes többi könyvének az előfutára. Van benne botrányos politikai szál, amelyről mindjárt a Szigor jutott az eszembe, és egy csomó olyan dolog, ami a Dr. Lengyel sorozatra emlékeztetett. A Szeress jobbanról meg ne is beszéljünk, hiszen az a második része. A történet első felében kicsit úgy éreztem, mintha az ott leírt dolgokat már olvastam volna egyszer az író későbbi műveiben, emiatt a kezdeti lelkesedés után kicsit megtorpantam és unatkoztam, de aztán a sztori egy más irányt vett fel, és azonnal magába szippantott egészen az utolsó mondatig.
Végig azon gondolkoztam, hogy miért háborodott fel annyira pár éve a magyar olvasóközönség fele ezen a könyvön. Tényleg botránykönyv lenne a Barbibébi? Mert én egyáltalán nem érzem annak. Tudom, sokan azért nem érzik magukhoz közel, mert számukra elképzelhetetlen, hogy ilyen dolgok Magyarországon megtörténhetnek. Régen én is így voltam ezzel, de aztán két éve láttam és tapasztaltam pár olyan dolgot, ami után rájöttem, hogy a könyvek egyáltalán nem elrugaszkodottak a valóságtól, és lényegében bármi megtörténhet a való életben is. Csak a korlátozott, szűkebb látókörű, keveset látott emberek hiszik azt, hogy mindez csak mese. Vagy talán azért látják botrányosnak, mert rettentő felszínesnek tartják. Hiszen tényleg, a márkanevektől kezdve a sztáréletig rengeteg olyan dolgot sorakoztatott fel, ami csak a felszínt érinti, mégis e felszínesség mögött csupa-csupa tanulságos és elgondolkodtató momentum jelenik meg. Csak éppen ezt nem mindenki tudja (vagyis akarja) észrevenni. Arról nem is beszélve, hogy a nyitójelenet ellenére egyáltalán nem szexről szól. Sőt, tulajdonképpen ezzel együtt csak két szexjelenetet kapunk. Mindemellett vicces és szórakoztató regény, voltak olyan pillanatok, mikor tényleg nagyon kellett röhögnöm.
Persze, negatív dolgok is akadtak, kezdve a már említett unalmas résztől (Barbi és Krisz nyaralós bujkálása), mikor nem kötött le annyira az olvasása. Akkor úgy éreztem, hogy feleslegesen elnyújtott és túlírt, illetve már ugyanezeket olvastam az író későbbi regényeiben (ami mondjuk nem ennek a könyvnek a hibája, hiszen ez volt a legelső). A másik dolog, ami nem tetszett, az a hirtelen lezárás lett, és a kissé egyszerű megoldás a gázoló személyével kapcsolatban. Ide kicsit többet vártam volna, tekintve, hogy mekkora wtf-momentumokat okozott már Levente a többi könyvében a rejtély-szálaknál. Viszont nagyon tetszettek azok a kalandok, amiken a fiatal szereplők keresztülmentek a regény közepétől kezdve (mikor Barbi és Krisz Simonékhoz szöknek), tök jó volt olvasni tizenévesekről, balatoni kalandokról és szerelmi szálakról (mindegyik romantikus szálat imádtam, még Viola esztelen rajongását is Krisz irányába).
A rossz vélemények ellenére szerintem nagyon jó kis könyvet kaptunk a Barbibébivel, bár nyilván nem mindenkinek lesz a komfortzónájában ez a történet. Pozitív csalódás volt ez számomra, és nagyon örülök, hogy ennyi év után mégis elolvastam, mert nagyon jól elszórakoztatott, noha tudom, a 17-18 éves konzervatív és szűk látókörű énem még kiakadt volna a könyvben leírt dolgokon.
MEGJELENÉS: 2010
OLDALSZÁM: 566
KIADÓ: Ulpius-ház
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5
„Arra sem emlékezett, hogy mikor került a biliárdasztalra. A fekete bőrű srác, akit a combjaival szorított magához, már legalább tíz perce az extrém-mélyre kivágott dekoltázsát nyalogatta, s közben méretes ujjaival a feszes melleit masszírozta. Végre kezdett beindulni a buli!”
Magyarország legnépszerűbb popsztárja kidobja aktuális barátnőjét. Barbi élete a siker, a pénz és a csillogás. A szakítás után egyre mélyebbre süllyed, míg egy hétvégi buli után szándékosan elgázolják.
A sokktól emlékezetkiesése lesz, szinte mindent elfelejt botrányos múltjából. Siófokra menekül az őrjöngő média elől, ahová legjobb barátja, Krisz is elkíséri. Krisz nem bocsátotta meg Barbinak, hogy kifecsegte féltve őrzött titkát – hogy a fiúkat szereti. Mégis segít neki, együtt nézik végig Barbi régi videóblogjait, hogy rájöjjenek, ki akarhatta megölni. És hogy szembenézzenek eddigi önmagukkal, és eldöntsék végre, mit is akarnak kezdeni az életükkel – és persze a két siófoki szépfiúval, akiktől könnyebb elolvadni, mint a tűző nap sugaraitól.
Lakatos Levente gossip-, és ifjúsági újságíróként közvetlen közelről ismeri a sztárok csillogó és gyakran sötét világát. Első regénye arcpirítóan szókimondó, merész és megindító.
LAPOZZ könyves blog 
