A magyar költészet napja – 2014

Ma április 11. van, azaz a magyar költészet napja, ebből az alkalomból kifolyólag szeretnék megemlékezni itt a blogon is, ugyanis ennek az eseménynek némileg köze van az oldal tematikájához. Ezt a napot 1964 óta ünneplik Magyarországon és az összes magyarlakta vidéken, és azért április tizenegyedikén, mert ekkor született nagy költőnk, József Attila. Így hát mi mással is tudnék megemlékezni, ha nem József Attila megzenésített verseivel? Az előadó pedig nem más, mint a felvidéki Kicsi Hang nevű együttes, melyet már gyerekkorom óta ismerek és szeretek, és nem hiába, hiszen Borbély Katalin és Menyhárt József tehetsége és versek iránti alázata mindmáig lenyűgöz.

József Attila: Tiszta szívvel

“A magyar költészet napja – 2014” olvasásának folytatása

A Dal 2014 – az én kedvenceim

Tudom-tudom, ez nem egy zeneblog, hogy egymás után már a második posztot írom a zenéről, de azt hiszem – ahogy azt már az előző bejegyzésben kifejtettem -, szorosan kapcsolódik az olvasáshoz mint tevékenységhez. Szóval ezentúl párszor még lesz hasonló írás a blogon, de természetesen nem viszem túlzásba. Amúgy is most boldog-boldogtalan A Dalról beszél, kedvenceket vagy éppen nem kedvenceket sorol, osztályoz, mutat be, így hát nekem is viszketett a tenyerem, hogy bemutassam az enyéimet.

Bevallom, nem hallgattam meg előre a dalokat még a műsor előtt, csupán kettőbe tekertettem bele. Az egyik Oláh Ibolya száma volt, ami nem nagyon nyerte el a szimpátiámat, másik pedig a Szécsi ikreké, melybe azonnal beleszerettem. A többit meghagytam az élő adásokra, hogy ott aztán a színpadi képpel együtt meghallgathassam az idei versenyzőket. Nem tudnám toplistába foglalni az idei kedvenceket, főleg azért se, mert nem azt küldeném ki az Eurovízióra, akik nekem a legjobban tetszettek, és egyébként se akarok sorrendet kialakítani. Szóval csak felsorolom, és pár mondatban kommentelem a 2014-es best of-ot.

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: megvan a 30 magyar elõdönt

– Batta Zsuzsanna “Marge” – Morning Light – Az első adásban kétségkívül ez a dal tetszett a legjobban. Nem, nem azért, mert Marge olyan cuki volt, ahogy x hónapos terhesen nagy pocakkal énekelt, hanem mert annyira fülbemászó, letisztult, gyönyörű dal ez. Nem hiába, Szakos Krisztián tényleg nagyon profi zeneszerző, és ha hozzá egy szép hangú énekesnő is társul, akkor nyert ügy az  egész. “A Dal 2014 – az én kedvenceim” olvasásának folytatása

Az olvasás és a zene

Tegnap este valami rejtélyes oknál fogva a Strangelove című Depeche Mode-szám járt szüntelen az agyamban. Egy ideig még szótlanul tűrtem ezt az állapotot, aztán megelégeltem, és meghallgattam a dalt. Ezután következett a többi DM-sláger, és egyszer csak azt vettem észre, hogy valami belső hang arra sarkall, hogy fittyet hányjak a saját magam által felállított szabályra, és egyszerre hallgassam a Depeche Mode YouTube-ra is feltöltött best ofját, és olvassam Andrew Lucas McIlroy könyvét, az Árnyból az angyalt.

reading-music-books

A Szent Johanna gimi óta szeretek igazán zenehallgatás közben olvasni. Régebben tökéletes csendben és nyugalomban tudtam csak igazán élvezni az olvasást, addig az SzJG megmutatta, milyen (vigyázz, most káromkodni fogok!) kibaszott jó úgy könyvet olvasni, hogy közben YouTube közelben vagy, és mindig meghallgatod a regényben említett aktuális zenét. Mennyivel, de mennyivel élvezetesebb a történet, ha a valóságban is a Hey Jude szól, és nemcsak a képzeletedben játszod le azt a jelenetet, hogy Cortez az osztálykiránduláson a tábortűznél a The Beatles nagy slágerét gitározza. Talán ezt hívják az érzékek összekapcsolásának: olvasod a sztorit, a szemed előtt feltárul a könyv világa, közben pedig hallgatod hozzá a megfelelő zenét, és így totál abban a hitben vagy, hogy mindez veled történik meg. “Az olvasás és a zene” olvasásának folytatása

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké

szent johanna gimi 8 örökké

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 744 oldal
KIADÓ: Ciceró

Négy év, amit nem felejtesz el.
“Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről”. (Leiner Laura)

És vége. Annyira utálom ezt az érzést, ezt a rendkívüli ürességet, amely akkor kerített hatalmába, mikor az utolsó sorok végére értem! Nincs többé Szent Johanna Gimnázium… Pedig az utóbbi másfél hónapban szinte minden napomat végigkísérte a történet, a szereplők és maga az érzés. Annyi rossz pillanatomat tette boldoggá, annyiszor nevettetett meg, mint még könyv soha. És most a hiányérzet váltja fel a kellemes érzéseket, de úgy döntöttem, hogy újra átfutom az első kötetet “nosztalgiázni” (hú, de fura leírni ezt a szót így, hogy nem telt el két hónap az első sorok óta). Hátha így könnyebb lesz a búcsú. Mindenesetre az biztos, hogy még egyszer elolvasom majd pár év múlva az egész sorozatot. “Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké” olvasásának folytatása