A három kedvenc ANTIhősnőm

Ne csak mindig a teljesen pozitív, jónak beállított főszereplőkről ejtsünk szót, hanem beszéljünk azokról a híres karakterekről is, akik bizony követtek el pár hibát, melyek miatt igazi antihősökké váltak a szemünkben. Mégis, talán legtöbbször ezekből a hibákból tudunk mi, olvasók tanulni, és emiatt is nagyon fontos, hogy ne csak végtelenül jó, mesebeli tulajdonságokkal felruházott karakterek legyenek a könyvek főszereplői. Én elhoztam a három kedvenc antihősnőm, akik nem azért lettek kedvencek, mert olyan végtelenül jók, hanem mert rengeteg dolgot tanulhattam meg általuk. Lássuk

Vitay Georgina (Szabó Magda: Abigél)

Pár hete Szabó Magda Abigéljén filozofáltam, mikor arra jutottam, hogy Gina igazából nem is volt hőse a regénynek, sőt, kifejezetten az antihősként lett bemutatva, aki aztán egy erős karakterfejlődésen ment keresztül. Tulajdonképpen ez a poszt is ennek köszönhetően született meg, hiszen ha antihős is, nekem akkor is az egyik legkedvencebb karakterem. Egy elkényeztetett pesti gazdag lány, akinek mindent megadtak, amit csak lehetett, és valljuk be, kifejezetten gonosz dolgokat is láttunk tőle. Vegyük csak a gyűlöletét König tanár úr iránt, akit bizony mindvégig lenézett, mert ügyefogyott és hóbortos volt, na meg elnéző és jószívű. Igen, utált valakit, mert jószívű volt, és mindent elnézett a diákoknak. Ezért volt hatalmas koppanás a végén, mikor kiderültek a dolgok… Mindeközben, ha jobban belegondolunk, maga Gina semmit nem tett, hogy a pozitív irányba vigye előre a cselekményt, mindent úgy adtak a kezébe. A mellékszereplők és Abigél. Nem hiába lett a regény címadója a titokzatos Abigél, akiben az elején mi, olvasók is kételkedünk, hogy egyáltalán létezik, mert hiába Georgina szemszögén követjük végig a történéseket, az igazi hős itt valójában a titokzatos kőszobor mögé bújt ismeretlen ismerős. Viszont a történtek hatására szépen kirajzolódott a lány karakterfejlődése, így nem lehet nem szeretni őt. Sőt, talán pont a nem tipikus hősi és végtelenül jószívű karakteréért került közel hozzánk.

Paula Hawkins: A lány a vonaton

MEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 320
KIADÓ: XXI. Század
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.
2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Crhristie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

Mivel mostanság mindenki erről a könyvről beszél, természetesen én is kíváncsi voltam, mi áll a nagy hűhó mögött. Ráadásul egy elsőkönyves író bestsellerjéről van szó, így aztán duplán izgatott a dolog, hiszen azért egy nagysikerű thrillert írni nem egy gyerekjáték. Túlzott elvárásaim azonban nem voltak a könyvvel kapcsolatban, csak kezembe fogtam a regényt, és elkezdtem olvasni, lesz ami lesz alapon. És hogy tetszett-e? Tulajdonképpen igen, sőt, nagyon is, csak valamit mégis hiányoltam.