Cover reveal! Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra

A két hosszú hetes kihagyás után ismét visszatértem, és mi mással, mint egy jó kis KMK-s, ráadásul magyar szerzős borítóleplezős poszttal. A mostani alanyunk pedig nem más – ahogy már a címből is kiderült -, mint Okváth Anna legújabb könyve, mely Szonáta gordonkára és kávédarálóra címet viseli. Bevallom őszintén, én nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy az írónőnek új regénye lesz, hiszen nagyon szerettem már a Más állapotokat is – legfőképpen egyedi stílusáért, mert ugye a tucatregényektől mostanában eléggé irtózo. Bízom benne, hogy a hamarosan megjelenő kötete is legalább annyira fog tetszeni. De addig is lássuk a borítót.

Az írónőről:

Okváth Anna – író. 1985-ben született Siófokon. Kulturális antropológia-skandinavisztika szakpáron végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, Budapesten. a A II. Aranymosás pályázat egyik nyertese. Első regénye a Más állapotok a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg, az Arany Pöttyös sorozat részeként.
Hobbijai: zenélés, olvasás, írás és nyelvtanulás.

És akkor lehull a lepel a borítótól:

Okváth Anna: Más állapotok

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 224
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Egyedül nem megy?
Mit teszel, ha egy nap szembesülsz a benned ketyegő biológiai vekker sürgetésével, ám reménytelenül szingli vagy?
Léna önálló fiatal nő, családi állapota: független, és ezt nem is hajlandó feladni.
Ám vágyik arra, hogy anya legyen.
Tervéhez a véletlen egy apát is a rendelkezésére bocsát – Iványi professzort, régi, rettegett egyetemi tanárát, aki feleségével gyermektelenül él. Megállapodásuk világos: semmi gyengéd érzelem, semmi személyes. Az érintkezés egyetlen célja a kívánt terhesség.
Vajon mihez kezdenek, ha meglepő, más állapotokban találják magukat?
Mennyit ér a becsület, az adott szó? Hol ér véget az értelem, és hol kezdődik az érzelem?

Nagyon nagy kíváncsisággal vettem kézbe ezt a regényt, hiszen előtte sokat hallottam már arról, hogy az írónő nagyon egyedi stílussal közelíti meg ezt a történetet. Én pedig mostanság másra sem vágyom, mint a különleges, egyedi hangvételű történetekre, amelyek végre nem a szokásos ezerötszázhuszonhatodik amcsi stílusú YA-regényt próbálják leutánozni, mert azoktól már kiver a víz. És köszönöm szépen az írónőnek, az Aranymosásnak és Könyvmolyképző kiadónak, ezzel a regénnyel tényleg megkaptam, amire vágytam!