Blogszületésnapi nyereményjáték

Nos igen, múlnak a (gyermek)évek, a blog hamarosan már a második szülinapját fogja ünnepelni. Egész pontosan február 21-én, de addig még van bő egy hónapunk. A címből azonban már kitalálhattátok, hogy miért is említettem meg ezt jóelőre, mikor még csak januárt írunk. Tudjátok, leírhatatlan öröm volt számomra ez a két év, el sem tudjátok képzelni, micsoda időszak ez számomra, és ezt nagyrészt nektek is köszönhetem. Éppen ezért szeretném nektek valamilyen módon megköszönni az utóbbi időszakot, és mi mással hálálkodhatnék, ha nem egy nyereményjátékkal? A mai naptól fogva pontosan február 20-ig jelentkezhettek a blog első nyereményjátékára, amely során megnyerhetitek Kalapos Éva: D.A.C. 3. – Kéz a kézben c. tavaly novemberben megjelent regényt. És hogy miért pont ezt a könyvet? A blog statisztikájából és a visszajelzésekből kiderült, hogy nagyon sokan vagytok kíváncsiak Kalapos Éva ifjúsági regénysorozatára, és a három eddig megjelent rész közül a legújabb nyerte el sokak szívét (köztük az enyémet is). Szóval nincs más hátra, mint kitölteni a Rafflecopter dobozban a kritériumokat, és már benne is vagytok a képzeletbeli sorsolódobozban. A szerencsés nyertest a blog születésnapján, azaz 2015. február 21-én fogom sorsolni.

konyv-nyeremenyjatek-blog

 

INFÓK RÖVIDEN:

Jelentkezési határidő: 2015. február 20.
Sorsolás: 2015. február 21.
Nyeremény: 1 darab könyv (Kalapos Éva: D.A.C. 3. – Kéz a kézben)
Szabályok: kitölteni a Rafflecopter dobozt (linkre kattintva elérhető)
Egyéb tudnivaló: csak magyarországi címre postázható

 

KATT A RAFFLECOPTER DOBOZÉRT

 

Tehát játékra fel!

Nyereményjáték az Atlantic Press Kiadónál

JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Készíts egy fotót, és nyerj! 
Ha részt veszel a játékban, nincs is szerencsére szükséged!
A facebook oldalunkon a Könyveink című albumban láthatod az Atlantic Press Kiadó és az Aba Könyvkiadó könyveit.
(https://www.facebook.com/media/set/?set=a.650741628308981.1073741829.140717695978046&type=3)

nyeremenyjatek

Fotózd le úgy magadat, hogy könyveink egyikét tartod a kezedben, küldd el a képet az atlantic.jatek@gmail.com e-mail címre, és máris nyertél! Nincs sorsolás – minden olyan fotót jutalmazunk, amelyen a címlapot fel lehet ismerni. A felvételt elkészítheted (vagy elkészítheti egy barátod) akárhol: otthon, a szomszédban, egy könyvesboltban, egy könyvtárban… Biztosan vannak még ötleteid!
Ha ez megvan, már törheted is a fejed, hogy melyiket kéred ajándékba a könyveink közül. Az ajándék hálánk jele azért, mert a fotózással, netán azzal, hogy ezt a képedet a barátaidnak is megmutatod, segítettél az általunk kiadott könyvek népszerűsítésében. “Nyereményjáték az Atlantic Press Kiadónál” olvasásának folytatása