Újabb kedvenc magyar írót avattam

Az idei év elején jelent meg Az első című antológia, amelyről már írtam egy kis összefoglalót, benne pedig kiemeltem három nevet. Ez a három név Kalapos Éva, Lakatos Levente és Mészöly Ágnes voltak, ugyanis nekem az ő novelláik tetszettek talán a legjobban. De míg az első kettő írói munkásságát szinte teljes egészében ismertem, Mészöly Ágnestől akkor olvastam legelőször. És mivel elképesztően tetszett a novellája, adta magát, hogy a továbbiakban az ő könyveit is meg szeretném ismerni.

Akkor még egy pár oldalas novella után nem mertem kijelenteni, de most már nyugodtan megtehetem: újabb kedvenc magyar írót avattam Mészöly Ágnes személyében. Elolvastam a Szabadlábon című tavaly megjelent regényét, és hát elképesztően le vagyok nyűgözve.

Ez a srác tiszta Győri Dani… legalább is én így képzelem el őt

Kezdjük ott, eleve féltem egy kicsit a témától, hiszen már jóelőre tudtam, hogy egy kerekesszékes fiatalról szól. Nem, nem azért féltem, mert esetleg negatív gondolatok támadnak bennem egy kerekesszékes láttán vagy hasonló, mert erről szó sincs, inkább csak attól tartottam, hogy túl szájbarágós, túlontúl edukatív jellegű lesz a mozgáskorlátozottak elfogadása érdekében. De egyáltalán nem így volt. Ez a történet úgy nevel, hogy észre sem veszed, és minden felnőttnek, legfőképpen tanárnak és szülőnek kötelező olvasmányként írnám fel. Szóval kedves Anyuka és Apuka, aki éppen gyereknevelésre adta a fejét, kérlek, olvasd el ezt a könyvet, és tanulj belőle! Mert annak ellenére, hogy ez a sztori egy tizenhat éves kerekesszékes fiúról szól, és az őt egyedül nevelő édesanyjáról, nagyon sok szülő-gyerek viszonyra igaz.