Kattintásokért kurvulunk?!

Vigyázat, erős önkritika (is) következik!

Egy évvel ezelőtt írtam egy bejegyzést arról, hogy bizony számít a látogatottság (a posztot ide kattintva visszaolvashatjátok). Akkor bevallottam végre magamnak is, hogy igen, nagyon is érdekel, hogy mennyien jöttök a blogra, hányan olvassátok a posztjaimat, melyik bejegyzés milyen nézettséget generál. És bizony nagyon is akarom, hogy magamnak köszönhetően minél nagyobb és szélesebb olvasói réteget el tudjak érni, mert az ember e téren is többet és többet szeretne, nyilván visszafejlődés helyett a fejlődésre teszi le a voksát. Elmondtam azt is, hogy mennyire fontos, hogy mindezt magam érjem el, többek között ezért sem csatlakoztam semmilyen bloggercsoportuláshoz abban az időben, mikor még jómagam is a noname könyves bloggerek közé tartoztam. Viszont arról nem ejtettem szót, hogy ezért a népszerűségért mi mindent teszek meg. Pedig ez elég fontos kis tényezője a blogos életemnek, hiszen már úgymond – és bocs a durva kifejezésért, de ez az igazság – kurvulok a kattintásokért és a lájkokért. Én és sokan mások a bloggertársaim közül.

kattintas-kurvulas

Régen eléggé szerényen toltam ezt a blogos dolgot, nem osztottam meg sehol az írásaimat, nem reklámoztam agyon a blogomat, nem készítettem “kattintós címeket”, és nem próbáltam meg minden lehetőséget megragadni, hogy minél többen gyertek ide. Aztán évről évre merészebb lettem, és persze becsvágyóbb, több helyen elkezdtem a képetekbe nyomni az írásaimat. A blog indulásakor csak Molyra posztoltam pár karcot, illetve értékeléseket írtam, de aztán egy év múlva már felfedeztem a blogos és könyves csoportokat Facebookon, és oda kezdtem kirakni az új tartalmaimat. Azt persze hozzá kell tennem, hogy én voltam az első a könyves bloggerek közül, akik ily módon akartak kattintásokat gyűjteni, de nem sokára már egyre többen tolták ezt a módit, és ma már természetes, hogy minden új posztot minél több ilyen csoportban megosszák a bloggerek. Sőt, egyre agresszívebb kezd ez az egész lenni, hiszen például ha rendeznek egy borítóleplezést, melynek ugye az a lényege, hogy egyszerre posztoljuk ki a borítókat, akkor rögtön beindul a harc ezekben a csoportokban, hogy ki legyen az első. Itt tényleg a gyorsaság számít, sokszor másodperceken függ a dolog, és közben megy a cicaharc, az egymásra posztolás. Először én is beleestem ebbe a hibába, és nagyon gyorsan ki akartam tolni mindenhova a saját bejegyzésem, ma már inkább csak legyintek egyet rá. Viszont a többi posztomat ugyanúgy széthirdetem, minél több felületre minél több embernek el akarom juttatni a blogom hírét, és persze vadászok a kattintásokra.  “Kattintásokért kurvulunk?!” olvasásának folytatása

Igen, számít a látogatottság

Hát most akkor bevallom, amit sokan nem mernek: nekem bizony számít, hogy hányan jöttök a blogra. És akkor el is magyarázom, hogy miként alakult így ezelatt a 10 blogolással eltöltött év alatt.

Régen, mikor még személyes blogom volt, és amolyan lelki terápiának használtam, hogy kiírhattam magamból ország-világnak az érzéseimet, akkor még annak örültem, hogy nem voltak sokan. Sőt, akkor még a nagy publikumtól féltem, így aztán amint gyűjtöttem magamnak egy bizonyos olvasóközönséget (és most senki ne százasokban vagy ezresekben gondolkodjon, hanem volt úgy kábé 30-40 rendszeres látogatóm, az is csak a vége felé), azonnal priváttá tettem az írásaimat. Igen, mert féltem, hogy valaki ellenem fordítja mindazt, amit leírok (noha álnéven ügyködtem, nem ilyen teljes nyíltsággal, mint most), és a trollokat abban az időben még nem voltam képes elviselni. Visszagondolva, hogy miket írtam le akkor, hülyeségnek tűnik minden effajta félelem, de ezt az akkori zárkózott 15-16 éves énem még nem igazán tudta.

blogolas-latogatottsag-statisztika

“Igen, számít a látogatottság” olvasásának folytatása