Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság

agatha-christie-ackroyd-gyilkossagMEGJELENÉS: 1926 (eredeti)
OLDALSZÁM: 328
KIADÓ: Európa
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

A detektívregény-irodalom klasszikusának ez a könyve olyan bűnügy kibogozását állítja a cselekmény középpontjába, amely még Poirot-t, a csalhatatlan mesternyomozót is sokáig megfejthetetlennek látszó rejtély elé állítja. Valaki meggyilkolta a környék leggazdagabb földesurát, és bizony igen sokan vannak, akiknek okuk volt a tett elkövetésére. Fogadott fiának, sógornőjének, unokahúgának, személyzetének egyaránt érdekében állt, hogy megszabaduljanak Ackroydtól, és egyiküknek sincs megnyugtató alibije. Akármilyen nehéz helyzetbe kerül is ily módon Poirot, „a kis belga”, akit rendőrök és gyanúsítottak mindannyian kissé nevetséges figurának tartanak, mégse sikerül túljárni az eszén. Megtalálja a rendkívül ügyes, rendkívül ravasz tettest, és fényt derít nagyon bonyolult, nagyon rejtett, távoli összefüggésekre.

Egy éve ilyenkor olvastam utoljára Agatha Christie-t, és akkor megfogadtam, hogy minden évben egy krimit elolvasok az írónőtől. Sűrűbben nem érdemes, mert az ember ráunhat erre is, vagyis nálam ez történne ebben az esetben. Az viszont vitathatatlan, hogy az évi egy regény kötelező, mert most már nagyon hiányzott Agatha stílusa az utóbbi időben. Konkrétan egy héttel államvizsga előtt tört rám a hatalmas “Agatha Christie könyvet akarok olvasni, de rögtön” érzés, de sajnos ellen kellett állnom a csábításnak eme fontos tanulmányi mérföldkő miatt. Államvizsga után két nappal – mikor sikerült magam rendesen kialudni a napi 4-5 óra alvás és a hatalmas stressz után – rögtön nekiestem egy Agatha Christie-könyvnek, és Az Ackroyd-gyilkosságra esett a választásom.

Az Ackroyd-gyilkosság Agatha egyik leghíresebb regényei közé van sorolva, tudniillik ugyanis, hogy az írónő ennek a regénynek köszönheti a hírnevét. Egyszerűbben mondva, ezzel a művével robbant be a köztudatba. Tehát gondolhatjátok, hogy miért esett most erre a történetre a választásom –  sürgősen pótolnom kellett a hiányt, hogy pont ezt a regényét nem olvastam. Ráadásul olyan mítosz lengte körül, hogy ez Agatha egyik legmegrázóbb története, mert a gyilkos kiléte hatalmas meglepetést okoz, és bizony megrázza az olvasót is. Nos, ezzel az információval a birtokomban sajnos a könyv felénél rájöttem a gyilkos személyére. “Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság” olvasásának folytatása

Dan Brown: Inferno

dan-brown-inferno-magyarMEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 656 oldal
KIADÓ: Gabo
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

„Keressetek és találtok.”
Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak.
Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről.
Egyedül Dante sötét, monumentális remekének, a Pokolnak néhány sora vezérli őket, amelynek segítségével megfejthetik a reneszánsz legünnepeltebb műveinek – szobroknak, festményeknek és épületeknek – mélyén rejlő kódokat, hogy eljussanak egy kirakós játék megoldásához, melynek révén talán elháríthatják a világot fenyegető félelmetes veszélyt…
A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel, amely már az első oldalon rabul ejti az olvasót, és el sem ereszti a befejezésig.

Ismét egy csomó gondolatom és érzésem van a könyvvel kapcsolatban így mindjárt az elolvasás után, Dan Brown ugyanis hatalmasat rúgott belém azzal, hogy olyan problémát választott a fő rejtélynek, ami olyan nagyon közel áll hozzám szeretett szakom miatt, ráadásul képes volt ezt Dante Divina Commediájával ötvözni úgy, hogy tökéletesre sikerült az összhatás. Hát kérem szépen, ez aztán a döfi. “Dan Brown: Inferno” olvasásának folytatása

Agatha Christie: Egy marék rozs

egy-marek-rozsMEGJELENÉS: 1977
OLDALSZÁM: 256 oldal
KIADÓ: Európa Könyvkiadó
ÉRTÉKELÉSEM: almaalmaalmaalma

Rex Fortescue-t, a nagystílű üzletembert senki sem szerette, sőt: sokan legszívesebben eltették volna láb alól. Olyan sokan, hogy amikor egy nap a közutálatnak örvendő férfiú valóban mérgezés áldozata lesz, a rendőrséget a gyanúsítottak tömege valósággal megbénítja. Szerencsére azonban segítségükre siet a bájos, rózsás arcú, ősz hajú falusi vénkisasszony, Miss Marple, és így aztán mégiscsak horogra akad a valódi tettes.

Már rég nem olvastam Agatha Christie-t, itt volt hát az ideje, hogy ismét kézbe vegyek tőle egy könyvet, mert nagy rajongója vagyok a krimiírás koronázatlan királynőjének. Azonban nem mindig jó, ha már ismerjük Christie fondorlatos logikáját: tudni kell ugyanis (és ezt azoknak mondom, akik még nem olvastak Agatha Christie-regényt), hogy az írónő hírneve leginkább abban rejlik, hogy olyan rendkívüli gyilkossági ügyeket fundál ki, melyben mindig az a gyilkos, akire az olvasó a legkevésbé számít, s mindezt olyan körmönfontan írja le, hogy általában leesik az álla az embernek. Én viszont – az írónő stílusát már jól ismerve – sejteni vélem a regény közepén, ki a gyilkos, és ez most sem történt másként: még nem jártam a felénél sem, mikor már ráéreztem, hogy bizony Ő áll az egész mögött. Hogy miért? Mert hatalmas alibije volt, és ebből kifolyólag egyszerűen szóba sem került mint esetleges gyanúsított, és tudtam, hogy márpedig Agatha ezt akarja velünk elhitetni, hogy aztán a végén pofonvágjon a felismerés. Szóval fogalmam sem volt, hogy miért, mi okból, és főleg, hogy hogyan követte el azt, amit elkövetett, de már tudtam, hogy csak ő lehet a hunyó. Aztán természetesen a végén mindenre fény derült, s bár sejtve a gyilkos személyét a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna a végkifejletre. Szóval igen, Agatha stílusát ismerve ki lehet találni, ki a bűnös, azt azonban semmiképp, hogy milyen okból és miként hajtotta végre a bűnügyet. És ezért szeretem én annyira őt! “Agatha Christie: Egy marék rozs” olvasásának folytatása

Lakatos Levente: Bomlás

lakatos-levente-bomlasMEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 442 oldal
KIADÓ: Ulpius-ház
ÉRTÉKELÉSEM: almaalmaalmaalmaalma

Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal.

Az amerikai erotikus thrillerek erős idegzetű rajongói véres és buja regényt kapnak kézhez, modern mesét szexről és halálról – szigorúan 18 év feletti olvasóknak.

Pár éve, a Barbibébi megjelenésekor azt hittem, Lakatos Levente könyveit messziről kerülni fogom, olyannyira nem tűnt szimpatikusnak a regény fülszövege. Nemrég viszont pár ember rágta a fülemet (ezúton is köszönöm, Tibi!), hogy olvassam el a Bomlást, mert nekem biztosan nagyon fog tetszeni. Aztán átfutottam néhány interjút az íróval, akit mindjárt nagyon megkedveltem, így vágtam bele Lakatos Levente idén megjelent könyvébe, a Bomlásba (az olvasási lehetőgéget nagyon szépen köszönöm a Book&Walk-nak!) “Lakatos Levente: Bomlás” olvasásának folytatása