A Nyírd ki ezt a naplót sokkal jobb, mint bármelyik színezőkönyv

nyird-ki-ezt-a-naplot-pdfEmlékeztek még a felnőtt színezőkről írt bejegyzésemre, mikor is arról elmélkedtem, szükségünk-e van ilyesfajta elfoglaltságra? Akkor elmondtam, hogy tulajdonképpen nekünk nőknek nem kell ahhoz felnőtt színező, hogy kiéljük a kreativitásunkat, mert azt megtehetjük ezenkívül ezerféle módon, kezdve a körömfestéstől a sminkelésen át egészen a lakásdekorációig. Persze, van, aki a kifestőzésben találja meg a legnagyobb örömet, szóval ez sem kizárt, mégis feleslegesen nagynak éreztem tavaly azt a felfordulást, ami körülvette ezt az egészet.

Azonban idén nyáron megjelent a Nyírd ki ezt a naplót nevű könyvecske, és talán még óriásibbat robbant, mint tavaly Johanna Basford kifestői. Nagyon gyorsan elkapkodták a boltokból, egy ideig aztán nem is lehetett kapni, meg kellett várni az utánnyomást. Én akkor még kicsit szkeptikus voltam vele, nem nagyon bíztam abban, hogy tetszeni fog a “gyilkolászás”, de aztán nem kellett sok, hogy rájöjjek a titok nyitjára – a napló kinyírásában bizony sokkal több kreativitás és lehetőség van, mint bármelyik színezőkönyvben összesen. Mert tulajdonképpen itt aztán tényleg szabadjára engedheted a fantáziád. Azt csinálsz a naplóval, amit csak szeretnél, olyan szinten értelmezheted a feladatokat, ahogy csak kedved tartja. Minden megengedett, nincsenek korlátok (se vonalak, ugye, amin belül kell színezned). De talán nem is ez az egészben a legjobb. Hanem az, hogy pont azt csinálhatod ezzel a naplóval, ami más könyveknél nemcsak tilos, de szentségtörés lenne. És mint tudjuk, tilosban járni az igazán izgalmas dolog. Ráadásul itt még arra is utasítanak, hogy tedd meg, ami szépen megfoszt a lelkiismeret-furdalástól. “A Nyírd ki ezt a naplót sokkal jobb, mint bármelyik színezőkönyv” olvasásának folytatása