Jennifer L. Armentrout: Opposition – Ellenállás (Luxen 5.)

MEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 384
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiiktatnak a földön. Azonban a jó és a rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószínűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót…

Amikor elkezdtem ezt a sorozatot olvasni, egy romantikus-lájtos Young Adult fantasy-re számítottam, melyben a két főszereplő egymás ugratásán és halálra szívatásán éli ki magát, és persze azt, hogy az egyikük ember, a másikuk pedig földönkívüli. Igen, pontosan ezt gondoltam, mikor Katy átkopogott Daemon Blackhez. Aztán az utána történő dolgok eléggé twilightosra sikeredtek, szinte az egész első rész alatt deja vu-m volt, mintha visszarepültem volna az időben hét évet, és körülbelül ugyanolyan lelkesedéssel is olvastam. És akkor jött a második rész, mely odacsapott rendesen, Katy-ből hibrid vált, fordulatok furdulatokat követtek, nem lehetett tudni, ki áll a jó vagy a rossz oldalon. De még itt sem gondoltam, hogy mindebből ez lesz. Ez, tehát egy hatalmas háború az emberiség és egy idegen életforma közt. Háború a földünk uralmáért. És YA fantasy-ből szépen sci-fivé avanzsálódott a történet.

Jennifer L. Armentrout: Origin (Luxen 4.)

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 452
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt. Sikeresen behatoltak a Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni. Söpörje el, aki az útjába áll? Kérdés nélkül. Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan. Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel. Katy számára csak a túlélés marad. Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha igazodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémítőek, és amit elárulnak, felzaklató. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek? Ők ketten együtt bármivel szembenéznek. A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy? Együtt maradnak egyáltalán?

Aztamindenit! Hát nem igazán tudok szóhoz jutni, annyira megdöbbentett az Origin. Ha egy kicsit is megrendült a bizalmam a sorozat fantasztikusságában az előző rész miatt (ami persze nem történt meg), hát ez a rész most aztán tényleg bebizonyította, mennyire elképesztő ez a pentalógia! És még a csúcs, azaz az utolsó rész hátra van…

Jennifer L. Armentrout: Opál (Luxen 3.)

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 452
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Senki sem érhet fel Daemon Blackhez.
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt.
Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok.
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat.
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza.
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket.
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.

Sok helyen olvastam, hogy a harmadik Luxen-rész mennyire unalmas töltelékrésze ennek a csodálatos, fordulatos és izgalmas sorozatnak. Persze, így eleve nem nagy elvárásokkal fogtam hozzá az Opál elolvasásához, és sikerült is kellemesen meglepődnöm, hogy az írónő bizony itt is eléggé fel tudta tartani mindvégig az érdeklődésem, noha az előző részektől azért tényleg távol állt. Bárki bármit mondhat, igenis élvezhető és jó az Opál, csak itt kicsit több a romantika meg a szerelem, ami az akciódúsabb részek kárára megy, emiatt pedig unalmasabbnak tűnhet.

Jennifer L. Armentrout: Ónix (Luxen 2.)

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 472
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Na, a Luxen második része is enyhén odacsapott, szédületes, hogy az írónő ennyire tudja tartani azt a színvonalat, melyet már az első részben felállított. Ennek ellenére ezt a kötetet már nem olvastam akkora lelkesedéssel, mint az elsőt, de ez simán betudható az én nem megfelelő lelkiállapotomnak, meg annak, hogy számomra mindig az első a nagy WTF-momentum. Igen, még akkor is, hogy a második részben több a fordulat, nagyobb rejtélyek és titkok fonódnak bele a történetbe, mint ahogy itt is történt.

Maria V. Snyder: Poison Study – Méregtan

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 448
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Koporsószerű sötétségbe zárva nincs körülöttem az égvilágon semmi, ami elterelhetné figyelmemet az emlékeimről. Megöltem Reyadot. Megérdemelte a halált – ám a törvény szerint a tettemért én is halált érdemlek. Ixiában a gyilkosságért kivégzés jár. S most már csak a hóhér kötelére várok. Ám ugyanaz a törvény, amely ítélettel sújt, akár meg is mentheti az életemet. Ixia ételkóstolója, akit arra választottak ki, hogy a Parancsnok egészségét a mérgezett ételektől megóvja, immár holtan hever. A törvény pedig kimondja, hogy a soron következő halálbüntetésre ítélt fogolynak – vagyis nekem – fel kell ajánlani a tisztséget. Merénylet, mágia, megpróbáltatások…

Bajban vagyok ezzel a könyvvel. Ugyanis annyi minden jót hallottam róla, hogy bizony kíváncsivá tett engem is, mit rejt vajon e történet. Nagy lendülettel bele is vetettem magam az olvasásába, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy valamiért nem köt le, nem tesz kíváncsivá az első 100-150 oldal. Olvastam és olvastam, de mintha nem érdekelne az egész, és csak “kötelességből” falnám a sorokat. Aztán egyszercsak bekattant valami. Nem tudom mi, de hirtelen azt vettem észre, hogy basszus, ez nem is olyan rossz, és bizony érdekel a végkifejlet. Én onnantól kezdve már egyenes úton voltam a rajongás felé.