Cora Carmack: Színjáték

CoraCarmackSzínjátékMEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM:  336 oldal
KIADÓ: Content 2 Connect
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Mackenzie „Max” Millernek van egy problémája. A szülei meglepetésként váratlanul meglátogatják, és ha meglátják festett haját, a tetoválásait és a piercingjeit, talán még ki is tagadják a lányukat. És ami ennél is rosszabb, arra számítanak, hogy a barátja egy rendes, kedves fiú, nem pedig egy Mace nevű, tetovált nyakú srác, aki egy bandában zenél. A hazugságok hálója kis híján megfojtja Maxet, ám ekkor találkozik Cade-del.
Cade azért költözött Philadelphiába, hogy színész legyen, és maga mögött hagyja a problémáit Texasban. Eddig azonban a problémáktól nem sikerült megszabadulnia, a színpadra pedig nem sok alkalommal jutott fel. Amikor Max megszólítja egy kávézóban, és azzal az őrült ötlettel áll elő, hogy játssza el a barátja szerepét… Cade beleegyezik.
Az alakítása azonban túl jól sikerül, ezért arra kényszerülnek, hogy tovább folytassák a játékot. Minél hosszabb ideig színlelik a kapcsolatot, annálvalóságosabbá válik.

Azzal kezdeném ezt a posztot, hogy leszögezném, az előző rész tipikusan guilty pleasure volt számomra. Tetszett, de nem hagyott bennem mély nyomot, pár órás kikapcsolódásra viszont tökéletesnek bizonyult. Így indultam először a második rész olvasásának is, melyről már olvastam visszajelzéseket, hogy sokkal jobb, kiforrottabb, mint az előző. Aztán emiatt kicsit nagyobb elvárásaim lettek a Színjáték kapcsán, melyek teljesültek is meg nem is.

Tény, hogy írói szempontból sokat fejlődött Cora Carmack, sokkal kidolgozottabban, részletesebben mesélte el Cade és Max történetét, ahogy a karakterek is reálisabbak, mélyebbek voltak. Cade már az előző részben is nagyon szimpatikus volt nekem, sajnáltam is őt Bliss miatt, hogy így hoppon maradt, és mindenképp örültem, hogy ez a második könyv őt helyezi középpontba. Tetszett egyébként, hogy ez a rész különálló történetként is megállja a helyét, nem feltétlenül kell elolvasni hozzá a Szakítópróbát, mégis gyönyörűen kapcsolódott az első könyvhöz. Imádtam a Blissel és Garrickkel való közös jeleneteket, hiszen annyira valóságosnak tűntek Cade érzelmi vívódásai a lány iránt.

Egyedül talán azért nem érzem a szívemhez közelinek ezt a történetet, mert Max karaktere nagyon távol áll tőlem. Kissé konzervatív emberkeként nem jön be, ha egy nő testét hatalmas tetoválások díszítik, a füle pedig tele van piercingekkel, ahogy az sem, hogy olyan férfiakra bukik, mint Mace. Ezért is csodálkoztam és haragudtam Cade-re, hogy ennyire bejött neki Max vadóc külseje, és hipp-hopp ennyire beleszeretett a lányba. Ciki, nem ciki, én Max szüleivel értettem egyet, persze azért nem estem volna olyan túlzásokba, mint ők. Viszont az, hogy egy számomra nem tetsző életformára legyen alapozva a történet fő konfliktusa, sokat elvett a könyv szerethetőségéből.

Az viszont mindenképp piros pontot érdemel, hogy Carmacknak nagyon jó humora van, és ezt bizony számtalanszor érzékeltem a történet során. Jókat szórakoztam a szülők vs. Cade jeleneteken, de Max és Cade szócsatáin is lehetett derülni. A lelki dolgok is szépen kirajzolódtak, meg átjött a “légy önmagad, és senki más ne érdekeljen” életforma, csak éppen ettől függetlenül maga Max stílusa nem jött be.

Szóval, ha objektív és érzelemmentes szeretnék lenni, akkor azt mondom, mindenképp jobb volt ez a könyv az első résznél, hiszen rengeteget fejlődött az írónő minden szempontból. Viszont ha az érzelmeimre hallgatok, nekem ez a regény nem nagyon nyerte el a tetszésemet, mert nem tudtam kellőképpen beleélni magam a főszereplőnő miatt. Sokat tanakodtam, hogy hány pontot adjak a könyvnek, hogy inkább a szívemre vagy az eszemre hallgassak-e. Aztán a négy pont mellett tettem le a voksom, egyrészt azért, mert az előző résznél jobb volt (és a Szakítópróbára négy pontot adtam, akkor erre nem adhatok hármat), másrészt meg Cade karaktere Maxszel ellentétben nagyon bejött, így kicsit kompenzálta a lány iránt érzett kis ellenszenvemet.

Reklámok

Cora Carmack: Szakítópróba

Szakitoproba_front_coverMEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 220 oldal
KIADÓ: Content 2 Connect
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Szüzesség.
Bliss Edwards hamarosan végez a főiskolán, de még nem veszítette el. Mivel megelégelte, hogy már csak ő szűz a barátai közül, elhatározza, hogy a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb módon fogja orvosolni a problémát: egy egyéjszakás kalanddal. A dolog azonban nem úgy sül el, ahogy tervezte. Pánikba esik, és faképnél hagy egy elképesztően helyes srácot meztelenül az ágyában, ráadásul olyan indokkal, amit senki sem venne be.
És ha ez még nem lenne elég kínos, amikor megérkezik az utolsó félévének első órájára, döbbenten ismeri fel az új tanárát. Őt hagyta ott nyolc órával korábban meztelenül az ágyban…

Cora Carmack egy huszonegynehány éves író, aki huszonegynehány évesekről ír. Sok mindennel foglalkozott már életében. Volt unalmas munkája (pl. egy hipermarketben), izgalmas munkája (pl. színházban), stresszes állása (pl. tanárként) és álommunkája (pl. az írás). Imádja a színházat, az utazást és bármit, ami megnevetteti. Szereti a szereplőit a lehető legképtelenebb helyzetekbe hozni, és miközben segít rajtuk, megpróbálja őket összeboronálni valakivel. Hiszen a kétbalkezes embereknek is szükségük van szerelemre…

Ha valaki megkérdezi tőlem, milyen könyvet ajánlok egy délutánra a strandra, vagy egy pár órás úthoz, akkor tuti, hogy ez a könyv lenne a válaszom. Hogy miért? Mert kellemesen rövid, ráadásul annyira olvasmányos, hogy észre sem veszed, de már a végén vagy. Tipikusan az a könyv, ami olvastatja magát, nem bocsátkozik mély elgondolkodtatásba, mégis van humora és bája, amely az első perctől kezdve elragad. Csak sodródsz az eseményekkel, és mosolyogsz a főhősnőn. Continue reading “Cora Carmack: Szakítópróba”